Karácsony: a kormány fizesse ki a BKK normatív támogatását!
Levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a főpolgármester, hogy a kormány fizesse ki a fővárosi közösségi közlekedés idei, 12 milliárd forintos normatív támogatását.
Karácsony Gergely pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei költségvetés 12 milliárd forintot biztosít a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására, és amíg Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármestersége idején az év ezen időszakára már rég megérkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK) a pénz, ennek most egyelőre "nincs jele". Megjegyezte: a főváros ugyanakkor minden hónapban jelentős összeget fizet az államnak azért, hogy a Budapest-bérlettel utazók használhassák a HÉV-et a főváros területén.
Hozzátette: pénteken levelet írt a miniszterelnöknek és felszólította, hogy "a kormány ne blicceljen!" és utalják át a pénzt a BKK-nak. Úgy fogalmazott, a kormány "elblicceli" a maga által hozott törvényeket, és a budapesti közösségi közlekedés tönkretételén dolgozik.
Emlékeztetett rá: Orbán Viktor miniszterelnök 2019-ben, az önkormányzati választás után arról beszélt, a főváros új vezetése ugyanarra az együttműködésre számíthat, mint az előző városvezetés. Megjegyezte: a miniszterelnök ezen állítása számos ponton cáfolható, a kormány számos döntést hozott, ami hátrányos a fővárosi önkormányzat működése szempontjából, és "a nemzet fővárosa ellen hozott döntés a nemzet ellen hozott döntés". Karácsony Gergely a kormány döntései közül kiemelte azt, hogy 10-ről 36 milliárd forintra emelte a kormány a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulást, elvonták és jövőre is elvonják az iparűzési adó felét.
A főpolgármester kérdésre válaszolva elmondta, a főváros és az állam 9:1 arányban finanszírozza a fővárosi közösségi közlekedést, így az állam 12 milliárd forintos támogatása "szerény kiegészítésnek" tekinthető, a Fővárosi Önkormányzat azonban nincs abban a helyzetben, hogy pótolja az állami bevételt "és nem is szeretné", mivel a törvény kötelezővé teszi a kormánynak ezt a támogatást.
Jelezte: a BKK-nak valószínűleg hitelkeretet kell nyitnia, "hogy az év végéig ki tudja húzni a finanszírozását". Kiemelte: nem számolnak azzal az opcióval, hogy nem kapja meg a BKK a pénzt, "de nem mindegy, mikor". Hozzátette: mindent megtesznek, hogy a közösségi közlekedést biztosítsák.
Karácsony Gergelyt kérdezték a Városháza értékesítésével kapcsolatban is. A főpolgármester elmondta: írásbeli figyelmeztetésben részesítette Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központja vezérigazgatóját, amiért olyan tárgyalásokat folytatott, amelyekkel ellentétes megbízatást kapott a Főpolgármesteri Kabinettől.
Mint mondta, a vezérigazgatót felkészült szakembernek tartja, akinek a munkájával kapcsolatban soha nem merült fel a korrupció gyanúja, most azonban hibázott, "hagyta magát csőbe húzni", de ezzel együtt továbbra is számít munkájára. Mint mondta, a pénteki beszélgetésükön világossá tette, hogy "sokkal érzékenyebben" kell ezekben az ügyekben megszólalnia, tárgyalnia a vagyonkezelő vezetőjének.
A főpolgármester elmondta: a kabinet tavaly novemberben tárgyalt a Városháza hasznosításáról, és világossá tették - éppen a vagyonkezelő vezetőjének javaslatára - hogy az értékesítés nem szerepel a hosszútávú tervekben sem. Mint mondta, régi terv, hogy a Károly körúton egy modern, korszerűen üzemeltethető épületszárny, a régi épületet pedig hasznosítani akarják.
Karácsony Gergely szerint Barts J. Balázs hibázott, amikor a befektetői csoporttal tárgyalva "nem zárta ki kategorikusan az értékesítéssel kapcsolatos lehetőségeket". A főpolgármester leszögezte: nem áll szándékában a fővárosban eladnia a Városháza épületét és jelezte, politikai lejárató kampánynak tartja az ügyet.
Kérdésre elmondta, minden, ingatlanértékesítéssel, vagyonhasznosítással kapcsolatos irat nyilvános, minden értékesítés elektronikus licittel működik, anonim módon.
MTI
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


