Kisember harca az APEH rosszul számoló gépezetével
Egy baranyai adózó tavaly az APEH szakembereire bízta az adóbevallása elkészítését, emiatt a jogos 20 helyett 70 ezer forint adó-visszatérítést utaltak vissza.
Hiába jelezte az adóhivatalnak, téves utalás történt, megbüntették, mert jogosulatlanul használta a 20 és a 70 ezer forint tévesen átutalt különbözetét. Mit tehet ilyenkor az adózó? Az APEH és a szakértő hivatalos állásfoglalását kértük.
A férfi azért került összetűzésbe a pécsi adóhivatallal, jelent meg a Tékozló Homár tegnapi írásában, mert az APEH rosszul számította ki adóalapját. Ez alapján 50 ezer forinttal több adóvisszatérítést utalt neki, mint amennyi valóban járt volna. A férfi hiába figyelmeztette a hivatalt, becsületességét az APEH késedelmi pótlékkal jutalmazta, amiért jogosulatlanul használta a ténylegesen őt megillető és a kiutalt összeg különbözetét.
Csakhogy az APEH hvg.hu-nak megküldött hivatalos állásfoglalása szerint, ha az adóhatóság bevallásfeldolgozó programjának hibájából utalt tévesen a hivatal, akkor az APEH a szükséges javítást saját hatáskörében végzi el, és a magánszemélynek sem késedelmi pótlékot, sem bírságot nem kell fizetnie. Annyit kell tennie, hogy a magasabb összeget visszafizeti.
Az nem vitás, hogy az APEH tévedett, de ez nem jelenti azt, hogy az ügyfélnek nem kell fizetnie - figyelmeztet Angyal József okleveles adószakértő. Hiába jogtalan a felszámított összeg, ha nem nyújtunk be fellebbezést, a jogtalan határozat is jogerőre emelkedik és az abban foglaltakat kötelezően végre kell hajtani. Ha az ismertetett ügyben is az történt, hogy az ügyfél "baráti, segítőkész" levelezést folytatott az APEH-vel, illetve az ügyfélszolgálaton "társalgott", de a határozatokat nem vitatta szabályszerű jogorvoslattal, akkor marad a méltatlankodás, a határozat pedig jogerőre emelkedett.
Az eset nem egyedi - hangsúlyozza a szakértő, aki szerint célszerű komolyan venni az APEH-határozatokat, és élni a jogorvoslati lehetőséggel.
hvg.hu

- Nemzetközi focikupa Pécsett
- Ismét ünnepelt Pécs - élőben nézhették a Gyugyi-gyűjtemény megnyitóját!
- A világ legöregebb szőlőtőkéje Pécsett
- Kisember harca az APEH rosszul számoló gépezetével
- Pécs: Fussunk együtt a rákgyógyításért
- Átadták a pécsi Tudásközpontot
- Roma újságírókat képeznek Pécsett
- Végre valóban megújulhat a pécsi 400 ágyas
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

