Ezt olvasta már?


Kiszámíthatóbb és megbecsültebb életpályát teremt az egészségügyi szolgálati jogviszony

A Magyar Orvosi Kamara javaslatait figyelembe véve a kormány kihirdette az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendeletet, amely rögzíti a jogviszonnyal járó munkaügyi feltételeket és a bérezésre vonatkozó szabályokat is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca közleménye szerint a jogszabály újabb jelentős előrelépés az egészségügyi életpályát választók, azon belül az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozók megbecsülésében.

Emlékeztettek: a kormány az elmúlt években több ütemben emelte az orvosok bérét, azonban jövőre ennél is jelentősebb orvosi béremelési programot indít, emellett zajlik az ápolók átfogó béremelési programja és emelkedik a háziorvosi praxisok támogatása is.

A béremelésekkel párhuzamosan a 2021. április 1-től bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak. A jogviszony megteremtésével cél az állami egészségügyi ellátás biztonságának garantálása és színvonalának emelése, valamint azon foglalkoztatási anomáliák és visszaélések megszüntetése, amelyek az állami és magán egészségügyi szolgáltatás átfedéseiből keletkeztek, ezáltal a betegellátás rovására mentek - emelték ki a közleményben.

Hozzátették: a koronavírus miatti veszélyhelyzetre tekintettel az érintett dolgozóknak - ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyba történő átlépést választják - elegendő az erre vonatkozó új szerződéseiket 2021. március 31-ig megkötniük.

Az Emmi tájékoztatása szerint a rendelet többek között rögzíti az egészségügyi szolgálati jogviszony személyi hatályát, a munkaszerződés tartalmi elemeit, a munkaköri besorolásra, a munkaidőre, illetményre, juttatásokra, végkielégítésre, próbaidőre, a munkáltató tájékoztatási és értesítési kötelezettségére vonatkozó szabályokat. Mindezzel az érintett dolgozóknak erősebb jogszabályi védelmet nyújt.

Hangsúlyozták: a rendelet megalkotását számos szakmai egyeztetés előzte meg. A kormány befogadta a Magyar Orvosi Kamara javaslatait is, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók kirendelésére vonatkozó szabályokra. Kirendelés a betegellátás biztonságának fenntartása érdekében történhet, amelynek keretében - szükség esetén - az egészségügyi dolgozó az állandó munkahelyétől eltérő egészségügyi szolgáltatóhoz is kirendelhető.

A kirendelés időtartama 12 hónapos időszak alatt összesen 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhat meg - írták.

A közlemény szerint az egészségügyi szolgálati munkaszerződés tartalmazza, hogy nem rendelhető ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, aki várandós, aki 3 év alatti gyermeket nevel, aki nagycsaládos, aki 16 év alatti gyermekét egyedül neveli, aki személyesen gondozza hozzátartozóját, aki igazoltan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodásban szenved, aki szakvizsgája előtt áll, valamint aki öregségi nyugdíjra jogosult és nem járul hozzá a kirendeléséhez. Ha a 16 évnél fiatalabb gyermek mindkét szülője egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, akkor csak az egyik szülő rendelhető ki - tették hozzá.

Arra is kitértek, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt legalább tíz munkanappal korábban írásban tájékoztatni szükséges a kirendelés elrendeléséről, időtartamáról, a munkavégzés helyéről, az illetményéről és a kapcsolódó szállás- és utazási kérdésekről.

A Kormány a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezés érdekében ugyanakkor a veszélyhelyzet idejére speciális átmeneti szabályokat is alkotott - közölte az Emmi. Veszélyhelyzet idején a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló részletes tájékoztatást az érintettek számára az országos kórház-főigazgató által előírtak szerint, írásban kell megtenni, az érintettek korábbi jogviszonya - 2021. március 31-ig kinyilvánított szerződéskötési szándékuk esetén - 2021. április 1-jén alakul át egészségügyi szolgálati jogviszonnyá.

Az orvosi és ápolói béremelés mindettől függetlenül az előre bejelentett ütemekben zajlik - tették hozzá.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendelet szombat este megjelent a Magyar Közlönyben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0