Ezt olvasta már?


Koronavírus - Jakab Ferenc: példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon

Rövid idő alatt példaértékű tudományos összefogás jött létre Magyarországon a koronavírus okozta járvány leküzdése érdekében - jelentette ki Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora.

A Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője az online konferencián elmondta, hogy a kutatások négy területen zajlanak: gyógyszertervezés, -fejlesztés, kísérleti hatóanyag-szintézis, a lehetséges hatóanyagok keresése, valamint ezek tesztelése.

A kutatások célja a koronavírussal kapcsolatos információk összegyűjtése, a vírus fertőzési mechanizmusának megismerése és hatékony gyógymód kifejlesztése - közölte az egyetemi tanár.

Jakab Ferenc kifejtette, hogy munkatársaival több mint 310 hatóanyagot tesztelnek, ennek jelentős része, 226 újonnan szintetizált vegyület. Hangsúlyozta, hogy ismert hatóanyagokat is próbálnak bevetni, hiszen ezek már korábban engedélyezett szerek, így sokkal hamarabb alkalmazhatók.

Példaként a maláriaellenes-szerként már régóta alkalmazott hidroxiklorokint említette, melynek kétségtelenül vannak mellékhatásai. A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek jó eredményeket mutatnak, így e hatóanyag vizsgálatát nem lehet elvetni - mondta.

A professzor közölte, sikerült szintetizálni Magyarországon az influenza és ebola ellen is alkalmazott favipiravirt, és elkezdődött a klinikai kipróbálás folyamatának előkészítése.

Elvégezték egy 32 betegből származó minta teljes analízisét, és megállapították, a vírus genetikai állománya nagyon stabil. Kiderült, március közepétől Magyarországon lokális gócok alakultak ki, több ponton indult el a fertőzés. A molekuláris vizsgálatok is megerősítik, a hazai intézkedések megfelelőek voltak, sikerült megakadályozni a fertőzés intenzív terjedését - mondta Jakab Ferenc.

Oroszi Beatrix epidemiológus, járványügyi szakértő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője előadásában kiemelte: Magyarországon a vírus leginkább zárt közösségekben, az egészségügyi ellátórendszerben, illetve szociális intézményekben terjed, nem tud utat törni a társadalom széles rétegei felé. A szakértő hangsúlyozta: a járványgörbe egy erősen elfojtott járvány képét mutatja, amit a szociális távolságtartás idézett elő.

Oroszi Beatrix a továbblépés kapcsán négyszintű megelőzési stratégiát javasolt. Mint mondta, "kicsit vissza kell térni egy szabadabb mozgáshoz", változtatni kell a stratégián, bővíteni kell teszteléseket, ezeket pedig hozzá kell kapcsolni a kontaktuskutatáshoz, emellett fontosnak nevezte a maszkhasználatot is.

Hiller István (MSZP) az írásbeli érettségik május 4-i kezdetére vonatkozó kérdésére Oroszi Beatrix közölte, hogy zárt intézményeken kívül nagyon alacsony a járvány terjedése, a gyerekek érintettsége csekély, esetükben a súlyos lefolyású betegség nagyon ritka, így járványügyi szempontból alacsony a kockázata a vizsgák megtartásának. Ez megfelelő biztonsági előírások mellett, szervezési intézkedésekkel szinte nullára csökkenthető.

Jakab Ferenc azt javasolta, hogy a diákok számára az épületbe belépéskor tegyék kötelezővé a kézfertőtlenítést, valamint a maszk viselését. A dolgozatokat javító tanároknak pedig azt tanácsolta, az értékelés előtt a vizsgalapokat egy napig tartsák zárt helyen.

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, a SE Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja előadásában kitért arra, hogy a megbetegedések száma analóg képet mutat a társadalmi mozgás hálózatának a modelljével. Mint mondta, a kutatók a mobilszolgáltatók cellaadatait elemezve a mozgás és otthonmaradási mutatókat vizsgálták, a mozgásindex az intézkedések bevezetése óta csökkenő képet mutat országosan, de volt olyan időszak, hogy egyes területeken kiugróan növekedett ez a mutató, ilyen jelenséget tapasztaltak Veszprém és Somogy megye üdülőkörzeteiben.

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa elmondta, munkatársaival olyan, a járvány várható terjedését előrejelző komplex modellt készítettek, amely egyaránt figyelembe veszi az életkori és települési különbségeket. Ehhez fontos adatokat szolgáltat az a társadalmi kapcsolattartás változásait nyomon követő kérdőív, melyet 325 ezren töltöttek ki eddig.

A modell segítségével vizsgálták, milyen következményekkel járhat a korlátozások lazítása. A számítások azt mutatják, drasztikus különbséget jelent, hogy a jelenleg 1 körüli reprodukciós ráta - vagyis az, hogy egy fertőzött, hány embernek adja át a kórokozót - hosszú távon 1,2 vagy 1,3 körül alakul. Az előbbi még kezelhető, a magasabb arány már az egészségügyi rendszer túlterheléséhez vezethet - hangsúlyozta az egyetemi docens.

Röst Gergely közölte, a modellek szerint egy közepesen lefojtott járvány sem hozza el a nyárimmunitáshoz szükséges 50-66 százalék közötti átfertőzöttséget. Az, hogy ne lépjük túl az egészségügy kapacitásának korlátait, és kialakuljon a tömeges immunitást - védőoltás nélkül - nem érhető el csupán a társadalmi kontaktusok csökkentésével. Kombinált stratégiára van szükség, amely a maszkhasználat mellett magában foglalja a fertőzöttek detektálását, a kontaktok elkülönítését, valamint a társadalmi kapcsolatok szintjének alacsonyan tartását - fejtette ki a kutató, aki kitért arra is, hogy nehezen kiszámítható, a járvány esetleges szezonalitásának milyen hatásai lesznek hosszabb távon.

Kérdésre válaszolva a szakember közölte, nemzetközi szakirodalommal összhangban van az a legrosszabb forgatókönyvre vonatkozó becslés, mely szerint egy kontroll nélkül lefutó járvány következményeként 8 ezer lélegeztető gépre lehet szükség az országban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Dermesztő szilveszteri jóslat látott napvilágot: ilyen kutya hidegre senki sem számított

Nem lesz kegyes az időjárás azokhoz, akik szabadtéri programmal búcsúztatnák az óévet. Szilveszter éjjelén fagypont alatti...

Drámai döntést hozott olimpiai bajnok sztárjáról a Ferencváros

A 30 éves klasszis eddig 184 gólt szerzett az FTC játékosaként.

Meghan Trainor megunta a beszólásokat: ennyire őszintén sosem reagált az őt ért kritikákra

A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós...

A Pokol kapujának is nevezik ezt a helyet: már magyar áldozatokat is követelt

"Ha rosszat álmodom, álmomban azon a vidéken járok" - írta Kittenberger Kálmán az Etiópiában található Danakil-mélyföldről, ahol az...

Varga Judit sietett megosztani a világgal, hogy hányingere támadt Szily Nóra Magyar Péterrel készített interjúja láttán

Azt nem tudni, hogy a kegyelmi botrányba fideszes politikusként belebukó egykori igazságügyi miniszter végighallgatta-e a karácsonyi...

Olyanokat mondott 2025-ben Lázár János, hogy Az Év Farizeusa Díjra is esélyes

A tavalyi kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki Prókátor szerint idén Lázár János jó eséllyel indulhatna Az Év Farizeusa versenyen is....

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Magyar Péter egy Márai Sándor-idézettel üzent Varga Juditnak karácsony után

A politikus a szeretet ünnepe után fordult a három csodálatos gyermekük édesanyjához. A bejegyzés egy 2024 óta tartó, nyilvános...

Ököllel ütötte, majd megrúgta tanárnőjét egy diák Egerben

A fiú egy szimpla rászólás miatt dühödött be az iskola folyosóján. Az ügyészség már vádat is emelt ellene közfeladatot ellátó...

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

0