Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára. A kabinet ezt a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra - közölte.

A különleges felhatalmazás visszaadása után "mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért", és hogy elismerje a magyar védekezés sikerességét - tette hozzá Orbán Viktor, kijelentve: "sikeresen védtük meg a hazánkat, bármely országgal összehasonlítható a teljesítményünk, demokratikus keretek között tettük ezt meg, és a felhatalmazás után a szokásos parlamentáris rend kereteihez vissza fogunk térni".

Azt is mondta, hogy az uniós vitákból Magyarország erkölcsileg és lelkileg megerősödve fog kikerülni a következő hetekben.

A miniszterelnök úgy értékelt: azok az országok, amelyek jó jogköröket adtak a kormányoknak, sikeresebben kezelték a járványválságot, mint azok, amelyek nem léptek ki a szokásos politikai döntéshozatali mechanizmusból.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi együttműködést kérdésre válaszolva úgy kommentálta: "Nyugaton akadozott, a keleti működött, a közép-európai pedig megerősített bennünket".

Az EU-ról úgy fogalmazott: reméli, a második csatában, a gazdaság újraindításában jobb lesz a teljesítménye, mint a járványválság kezelésében.

Kínával ugyanakkor Magyarország felépített egy légihidat, amelyen 120 repülőgépnyi szállítmány érkezett Magyarországra, és így a raktárkészleteket is sikerült felhalmozni, amivel a tudósok szerint október-novemberi második járványhullámmal szemben is sikeresen lehet védekezni - közölte Orbán Viktor.

A regionális együttműködés is kiválóan vizsgázott - hangsúlyozta a közép-európai járványügyi védekezésről szólva.

Belgrádi munkalátogatásáról a kormányfő azt mondta, azért utazott a szerb fővárosba, hogy "biztassuk egymást". Ugyanis mind Magyarország, mind Szerbia megnyerte az első csatát: mindkét országban sikerült megfékezni a koronavírus-járványt. Most egy második csata kezdődik, ez a gazdaság újraindítása, és ebben kell egymást bátorítani - hangsúlyozta.

A magyar-szerb kapcsolatokról szólva jelezte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordot döntött, és a teherforgalom, valamint a határ menti ingázás jelenleg is zajlik Magyarország és Szerbia között.

Támogatásáról biztosította a magyarországi szerb beruházásokat is, a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal építéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy az is gyorsuló fázisba lépett. "Mindenki láthatta, hogy a kínai áruk eljuttatása Európába a jövő egyik kulcskérdése, és a vasútvonal ennek a felgyorsítását segíti majd elő" - mondta.

Hozzáfűzte, közös gázvezeték-építés is várható, és előállhat az a helyzet, hogy Magyarország Szerbia területéről is kaphat gázt, ami eddig csak fordítva működött.

Megjegyezte, Magyarországnak össze kell szednie magát, ha versenyben akar maradni Szerbiával a gazdasági növekedés ütemét tekintve.

Orbán Viktor megerősítette: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és azt várja a brüsszeli intézményektől, hogy nyissák meg azokat a tárgyalási fejezeteket, amelyekre Szerbia készen áll.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, Európában Szerbiával újra számolni kell, "Szerbia visszanyerte a tekintélyét, és visszatértek az európai politikába". Ezt üdvözölte, mert egy megerősödő Szerbia közreműködhet a Balkán stabilitásában. "Ma az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az EU-ra" - emelte ki, egyenlő elbánást kérve Belgrádnak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett

Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...

43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi

Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...

A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka

Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot. 

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad

Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere

Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.

100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista

A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0