Közel 3 milliárd vállalkozásfejlesztésre
Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően.
A gazdasági szféra, valamint a korábban támogatás nélkül maradt vállalatok fellendülését megcélzó, és nem kevésbé a munkahelyteremtésre fókuszáló új konstrukciók egyértelműen kedveznek a KKV- szektornak. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül 2011. március 1-től – a keret kimerüléséig – nyújthatóak be pályázati anyagok azzal a könnyítéssel, hogy a vállalkozások csekély összegű (de minimis) támogatásként, akár önerő nélkül is pályázhatnak.
A TÁMOP 2.1.3 két felhívást is kínál a konvergencia régiókban székhellyel rendelkező vállalkozásoknak, ez alkalommal egy közel 2,5 milliárd forintos pályázható keretösszeggel. A mikro- és kisvállalkozásokat érintő – TÁMOP 2.1.3/A. jelű – pályázatban maximálisan 5 millió forint lehívására nyílik lehetőség, míg a középvállalkozások a – TÁMOP 2.1.3/B. jelű – pályázat szerint akár 50 millió forintos támogatással is tervezhetnek.
Az Új Széchenyi Terv által rögzített pályázati feltételekre azonban érdemes figyelmet fordítani, amelynek értelmében a projekt megkezdését mindenképpen meg kell előznie egy, a gazdaságfejlesztési pályázathoz (GOP) kapcsolódó pozitív támogatói döntésnek.
Ezzel a lehetőséggel a pályázó közel egy időben két vállalkozásfejlesztési forráshoz is hozzájuthat.
Az akciótervhez képest újdonságnak számít az igénybevehető képzések körének bővülése is, vagyis ebben a ciklusban támogatás igényelhető például vezetői, szakmai, idegen nyelvi, a vállalkozás működésével kapcsolatos, és informatikai képzésekre is.
A TÁMOP 2.1.3 pályázatok részleteiről bővebb tájékoztatást a www.tamop-palyazat.hu oldalon olvashat.

- A következő két évben jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben
- A fogyatékossággal élőket segítő uniós támogatás arányának növelését sürgetik
- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- A kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az ÚSZT-ben
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

