Ezt olvasta már?


Közösségi finanszírozás: több kell, mint a pénzkérés

Nem elég a jó ötlet, kell marketing, üzleti terv és költségtábla is

A közösségi oldalak megjelenésével párhuzamosan néhány éve megjelentek azok az oldalak is, amelyek egy-egy projekt finanszírozásához gyűjtenek sok embertől személyenként kevés, összességében azonban mégiscsak jelentős forrást. Ez kitűnő lehetőség, de érdemes figyelembe venni, hogy ez sincs ingyen.

A közösségi oldalak megjelenésével párhuzamosan néhány éve megjelentek azok az oldalak is, amelyek egy-egy projekt finanszírozásához gyűjtenek sok embertől személyenként kevés, összességében azonban mégiscsak jelentős forrást. Ez kitűnő lehetőség, de érdemes figyelembe venni, hogy ez sincs ingyen – írja a K&H Bank Üzletet ide! oldala.

Az elmúlt évek egyik nagy sikersztorija a közösségi finanszírozás. Ennek keretében erre szakosodott oldalakon jellemzően „egytermékes” vállalkozások egyszerre nagyon sok embertől kérnek pénzt arra, hogy ötletüket megvalósítsák, vagy terméküket eljuttassák a prototípus elkészültétől a tömeggyártásig. A forrást bevonni szándékozók ezeken az oldalakon jellemzően elővételt kínálnak, azaz vállalják, hogy ha elegendő (előre meghatározott összegű) felajánlás érkezik, akkor a felajánlók az előre megadott áron hozzájutnak a termékhez. Több ezer termék jutott már el a gyártási és értékesítési fázisba a közösségi forrásgyűjtő oldalak révén az utóbbi években, és ezekről a sikerekről gyakran lehet olvasni a sajtóban is.

Kevesebbet írnak viszont arról, hogy többször ennyi projektnek nem sikerült összegyűjtenie a nagy ugráshoz szükséges forrásokat, pedig ezek gazdái is hittek abban, amit csinálnak. Érdemes tehát egy kicsit átgondolni a közösségi finanszírozás természetét.

A közösségi finanszírozás leginkább akkor vezet sikerre, ha valami nagyon egyedit lehet kínálni a vevőknek. Az egyediség jelenthet egy merőben új ötletet, de megnyilvánulhat egy már létező termék jobb dizájnjában is, vagyis elég nehéz előre megmondani, hogy mi lesz sikeres, és mi nem. Az viszont biztos, hogy alaposan körül kell nézni a neten, hogy nem kínált-e már valaki valami ahhoz hasonlót.Ha szabad a pálya, akkor még akkor is érdemes meggondolni, hogy valóban így akarunk-e forráshoz jutni. Javasolt megnézni néhány korábban sikeresnek bizonyult termék kampányát, amelyekből látni lehet, hogy a legtöbb mögött például elég profi filmes és kommunikációs munka áll.
Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel nagyobb energiát és lehet, hogy pénzt kell fordítani a termék bevezető kampányára, akár alvállalkozók nélkül. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a kampány során nagy mennyiségű adathoz és információhoz lehet jutni, amiket érdemes megbecsülni, amelyek már önmagukban is nagyon tanulságosak és hasznosak lehetnek, de sokat ér az is, hogy fel lehet térképezni az érdeklődők és a vevők összetételét, vagyis a potenciális piacot. A legtöbb ilyen, közösségi finanszírozásra szakosodott oldal valójában elővételt kínál a „befektetőknek”, de ma már vannak olyan oldalak is, amelyeken keresztül ténylegesen tőkét lehet bevonni a vállalkozásba, és van természetesen lehetőség hitel felvételére is, bár Magyarországon ettől manapság már inkább ódzkodnak.
Mindezek mellett pedig fontos lesz az is, hogy az üzleti és pénzügyi terv hihető legyen, és alapos elemzést adjon a befektetőknek a költségekről és a piaci lehetőségekről.

Forrás: socialandbusiness.hu
Fotó: Felix Russell-Saw on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0