Legyőzték a Fradit
A Bayer Leverkusen odahaza 2-0-ra verte a Ferencvárost az Európa-liga nyolcaddöntőjében, és ez annyira meghozta az önbizalmukat, hogy az eddiginél már sokkal messzebb mernek gondolni.
A nyolcvanas években UEFA-kupát nyerő, 2001-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt játszó német klub már arról álmodik, hogy idén megnyeri a második számú európai kupasorozatot.
Már a végső győzelemről álmodik a Bayer Leverkusen, miután 2-0-ra legyőzte a vendég Ferencvárost csütörtökön a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
"Ez egy jó kupasorozat, gyorsan lehet nyerni egy trófeát" - jelentette ki a középpályás Nadiem Amiri a meccs után. "Tavaly láthattuk a Frankfurt sikerét, amely bennünket is motivál."
Xabi Alonso vezetőedző valamivel józanabbul tekintett vissza a párharc első felvonására:
"Nem volt látványos a teljesítményünk, de komolyan és hatékonyan játszottunk. Európában ez a legfontosabb. Természetesen tudunk jobban is játszani, de néha jobb az, ha nem kapunk gólt, és kihasználjuk a kevés adódó lehetőségünket" - tette hozzá a spanyol tréner.
Az ezúttal eltiltott Robert Andrich az öltözőben "piszkos győzelemről" beszélt, az első gólt szerző Kerem Demirbay pedig nevetve közölte:
"Nem mondok ellent a cimborámnak. Éretten futballoztunk, és egy olyan folyamatban vagyunk, amelynek a végén érettek leszünk a legnagyobb színpadhoz is" - mondta sokat sejtetően.
A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
S-osztályú biztonság: több mint száz új autó áll szolgálatba a mentőknél
Jövő év elejéig 101 új mentőautó áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat egységeinél, ezzel tovább korszerűsítve a...
2030-ra kapott időpontot egy térdprotézisre váró beteg
A térd- és csípőprotézis műtétekre, valamint a szürkehályog-eltávolításra vonatkozó várólisták hossza uniós...
5 csillagjegy, aki mindig visszatér az exéhez – te is köztük vagy?
Mint minden mást, ezt is meghatározhatják a csillagok! Ismerd meg azt az öt csillagjegyet, akik hajlamosak mindig visszatérni egy régi...
Súlyos vádakkal illette Sulyok Tamást az államfő volt kommunikációs igazgatója
Kommentben bírálta Sulyok Tamás köztársasági elnököt Szántó Georgina, aki korábban az államfő kommunikációs igazgatója volt –...
A kormány kiírta a közbeszerzést a Déli Körvasút harmadik ütemére
A projekt III. üteme a Déli Körvasút pesti szakaszának kiépítését tartalmazza.
Szakértő: az ingyenes készpénzfelvétel emelése a banki díjak növekedését hozhatja
Az ingyenes készpénzfelvétel határának 300 ezer forintra emelését elsőre kedvező lépésként értékelik, ugyanakkor Felcsuti Péter, a...
Állszőrzet nőknél: mikor természetes jelenség, és mikor érdemes kivizsgálni?
Vannak nők, akiknek az állán erős, sötét szőrszálak jelennek meg. De vajon miért?
Kijevi drónesővel, halálos áldozattal, sérültekkel adták meg az alaphangot az oroszok az ukrán elnök amerikai útjához
Ismét lakóházakat, polgári célpontokat lőttek, a támadás miatt még a lengyel légierőt is riasztották.
2026 végéig 101 új mentőkocsit kap az Országos Mentőszolgálat
A járműbeszerzés értéke kilencmilliárd forint, a teljes flotta átlagéletkora pedig hét évre csökken.
A belassult idő nyomában - ilyenek a napok egy kisgyerekkel
Kisbabával, kisgyerekkel együtt lenni a lakásba zárva - sokak által ismert, mégis rendkívüli tapasztalat.
Ettől mindenki vére felforrt: áttetsző felsőben mutatott meg mindent Labancz Lilla
Ezt a látványt kár lenne kihagyni!
Légiósok: Gulácsi most Harry Kane-nel került egy csapatba, 35 évesen is verhetetlen a világhírű lapnál
Az ESPN szerint a magyar kapus teljesített posztján a legjobban a Bundesliga augusztusi-decemberi szakaszában.
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


