Ezt olvasta már?


Lízingszövetség: kétszámjegyű bővülés a lízingpiacon az első negyedévben

Tovább nőtt a lízingpiac: az első negyedévben a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai közel 163 milliárd forintot helyeztek ki, ami 10,3 százalékkal haladja meg a 2018. első negyedévit - derül ki a szövetség MTI-nek hétfőn küldött közleményéből.

A Magyar Lízingszövetség szerint az év egészében is 10 százalék körüli bővülés várható, ami nagyjából 730-770 milliárd forint kihelyezést jelentene. Tavaly 13 százalékkal nőtt a magyar lízingpiac, a kihelyezések összege megközelítette 700 milliárd forintot.

A tájékoztatás szerint a lízingpiaci szegmensek közül a járműfinanszírozás volt a bővülés egyik motorja. A személyautó- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg 13 százalékkal 60,2 milliárd forintra nőtt.

Az emelkedés meghaladja a járműeladások növekedését, az első negyedévben ugyanis 40 579 személyautó és kisteherautó talált gazdára, ami 10,6 százalékos bővülést jelentett. A személyautókból 8,6, a kisteherautókból a céges vásárlások miatt 23 százalékkal több kelt el. Ennek megfelelően a lízingcégeknél is megnőtt a céges forgalom, miközben stagnált a magánszemélyeknek nyújtott finanszírozás. A cégek az új személy- és kisteherautók beszerzéséhez 33,7 milliárd forint lízingforrást igényeltek, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A teherautó-eladások az első negyedévben 23 százalékkal csökkentek, ez a lízingpiacon is látható volt, a tehergépjárművekre kihelyezett összeg 12 százalékkal 38,7 milliárd forintra esett vissza.

Az átlagot meghaladó növekedést értek el a lízingcégek a termelő gépek és az agrárgépek finanszírozásánál: az első negyedévben a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg 16,8 milliárd forintra rúgott, ami 39 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

A lízingpiac emelkedésében az MNB új, kedvezményes hitelprogramja, az NHP Fix keretében elérhető konstrukciók is szerepet játszottak. Az első negyedévben a lízingcégek már csaknem 31 milliárdot helyeztek ki ebben a formában, ami a teljes üzlet 19 százalékát tette ki. A jegybank friss adatai szerint az összes igénylés 47 százalékát tették ki lízing konstrukciók. Ahogy a korábbi években, az arány 73 százalékkal az agrárgépeknél volt a legmagasabb, és ezt követte az építőipari gépek valamint a kis- és nagyhaszon-gépjárművek finanszírozása - összegezte a szövetség.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újévkor leáll az útdíjfizetési rendszer, órákon át nem lehet majd autópálya-matricát venni

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni,...

Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek

Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező...

Így tervezd meg 2026-ot: 11 egyszerű lépés a sikeres évhez

A karácsony utáni csendben végre lelassul az élet, és eljön az idő, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk másképp csinálni jövőre. Az...

Ez a villa teljesen más, mint a többi, hogy a legtöbbet hozza ki a kertből

Alapvető ellentmondást igyekszik feloldani a Villa Lago.

Hét pénzügyi stratégia, amit a nyugdíjasok tanulhatnak a még dolgozóktól

Az aktív időszakban bevállt szokások segíthetnek megőrizni a megtakarításokat, és nyugodtan élvezni az aranyéveket.

Így indul az újév: négy napra leáll az MBH Bank rendszere

A bank azt kéri ügyfeleitől, hogy a tranzakcióit és egyéb banki ügyeit időzítse a bankszünnapokat megelőző időszakra.

Képtelen vagy kiverni a fejedből az exedet? Lehet, hogy ez nem is szerelem, hanem limerence.

A nap 24 órájában csak rá gondolsz és már a tested is beleremeg a gondolatba? Szakértő szerint az állapot már rögeszmés.

Nem finomkodott Max Verstappen: csúnyán odaszúrt a McLarennek

Nem fogta vissza magát a Red Bull pilótája.

Négy holttestet találtak a hegyekben – karácsony napján tűntek el

Négy túrázó – három férfi és egy nő – holttestére bukkantak a közép-görögországi Vardousia-hegységben, miután karácsony...

Kemény kijelentés érkezett a NATO vezetőjétől

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint nincs szükség arra, hogy Európa katonailag elszakadjon az Egyesült Államoktól, mert Washington továbbra...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

0