London 2012 - Vass Dóra rontott labdával, 11. helyen áll
Vass Dóra egy komoly rontás után 11. helyen áll az első nap után a ritmikus gimnasztikázók londoni előolimpiáján, mely az utolsó lehetőség az ötkarikás kvótaszerzésre.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Vass a 2. csoportban labdával és karikával mutatkozott be a viadalon, melyen labdagyakorlatában egy elemet rontott, kezét leérintette a talajra, így ezt az elemet nem vették figyelembe a bírák, ami több mint egy pont levonást jelentett. A magyar bajnok 24,525 pontot kapott, majd következett a karika-bemutató, melyet hibátlanul adott elő, s a bírák 25,975 pontra értékelték. Vass 50,500 ponttal a 11.
A tesztversenyen öt ritmikus gimnasztikázó szerezhet londoni helyet: az egyéni összetett versenyből kiveszik azokat, akik már a tavalyi világbajnokságon kvótához jutottak, s az őket követő öt versenyző - de országonként csak egy - utazhat majd a játékokra.
"Pozitívan állok a keddi buzogány- és szalaggyakorlat elé, megpróbálom tökéletesen bemutatni mindkettőt, és függetleníteni magam a mai nap történéseitől" - nyilatkozta Vass Dóra.
mti

- Puskás Öcsi ballábas cipője
- A Debrecen ötödik diadala
- Lázár Vilmos tizedik sikere
- Button: mindig örömmel jövök Budapestre
- Labdarúgó NB I - Hazai Videoton-győzelem 19 év után az FTC ellen
- Férfi vízilabda ob I - A Szeged a bronzérmes
- Győrben egyenlített a Sopron
- Győri segítséggel marad a Veszprém a női kézilabda NB I-ben
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

