MSZP: hiteltelen Rogán Antal BKK-ra vonatkozó javaslata
A fővárosi MSZP-frakció szerint hiteltelen Rogán Antal azon javaslata, amelyben felveti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megszüntetését.
A frakció szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a párt már korábban felvetette "a BKK költéseinek számon kérését" vagy a központ megszüntetését, ezért tartják hiteltelennek Rogán Antal V. kerületi polgármester javaslatát. Hozzátették: a BKK "kisgömböcként, mint egy fekete lyuk bő másfél éve nyeli a pénzt", de érdemi munkát, eredményt nem sikerült felmutatnia.
Az Index hírportál szerda délután azt írta, Rogán Antal néhány hete javasolta, hogy érdemes lenne megfontolni a BKK megszüntetését, mert drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket elérni.
Az MSZP-frakció kifejtette: új fejlesztéseket a BKK nem indított, elkezdett folyamatokat viszont leállított, miatta állt le a 93 troli és 96 villamos beszerzésének projektje, és azt sem értik, hogy új buszok helyett miért használtakat vesznek "gyanús körülmények között".
Rogán Antal javaslatáról megjegyezte, az "vegytiszta cinizmus", a főváros és az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a BKK létrejöttéhez, a közösségi közlekedés alakulásához. Hozzáfűzte, az IMF tárgyalási delegációjának tagjaként befolyása van arra, hogyan tegyen a város közlekedési rendszerének megmaradásáért. "Újabb adók és a fővárosi fideszes hidegháború újabb fejezete helyett inkább ezzel kellene foglalkoznia" - fogalmazott a szocialista politikus.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, és Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője úgy reagált az Index cikkére: a BKK megalakulása óta nem hallották, hogy Rogán Antalnak problémái lennének a működésével.
Az Index elérte a külföldön tartózkodó Rogán Antalt a titkárságán keresztül. A polgármester nem cáfolta, hogy felvetette a BKK megszüntetését - írta a hírportál.
mti

- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

