Ezt olvasta már?


Ma nyitja kapuit a Nemzeti Vágta

Mától kezdetét veszi a Nemzeti Vágta, a városok és falvak ünnepe. A Hősök terén 72 település lovasa száll harcba szeptember 14-18. között a 10 millió forintos fődíjért és a ’48-as huszárszablya vándordíjáért.

A Nemzeti Vágta 12 előfutamával együtt az öt napos rendezvény alatt összesen 500 ló szerepel majd, akik számára egy 2500 m2 istállóterületet, 200 m3 forgácsot és 30.000 liter vizet biztosítanak a szervezők. A 2 és fél körös versenytávot egy 6200 m2 területű és 500 méter hosszú pályán teljesítik a résztvevők. A pályát összesen 1 km hosszúságú kordon veszi körül. Az események helyszínén: a Hősök terén, az 56-osok terén és az Andrássy úton 8000 m2 ingyenesen látogatható területet biztosít a szervező stáb, ahol összesen 11 lelátó, 2700 férőhellyel, illetve 4 óriáskivetítő garantálja a zavartalan szórakozást.

A városok és falvak ünnepének döntő napján, vasárnap 21 híresség száll versenybe a Fogatvágta-sztárfutam, a Kocsitoló verseny és a Jótékonysági sztárfutam megmérettetésein.

A kulináris élvezetek kedvelői a Bor-és Pálinkafalu kuriózumaiból, illetve az Országkonyha ínycsiklandó ételkülönlegességeiből válogathatnak.

Esténként népszerű előadók, így Holdviola, a Besh O droM és Rúzsa Magdi szórakoztatják a közönséget a Bor-és Pálinkafalu nagyszínpadán.

A pénteki napon pedig egyedülálló látványossággal készül a Class FM Morning Show című műsora. A három őrült műsorvezető szédítő, 50 méteres magasságból közvetíti az adást a Nemzeti Vágta helyszínéről, az 56-osok teréről. A műsor végén ráadásul Vadon Jani bungee jumpinggal kiugrik a felfüggesztett üvegkonténerből.

A Hősök terére húszezer látogatót várnak a szervezők.

Nyeregbe vidék! Nyeregbe Magyarország!

pnl







0
0
0

hírek innen, onnan

A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből

Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...

Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia

A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...

Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi

A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.

„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának

Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...

Vb 2026: Palvin Barbara terhesen, a VIP-páholyból szurkolta ki az amerikai gólfesztivált - fotók, videó

Palvin Barbara terhesen is a helyszínen szurkolt a világbajnokságon.

Gyengülő kereslet és bőséges kínálat alakítja az egyik legkedveltebb gyümölcs piacát

Az exportpiacok óvatosabbá váltak, miközben a raktárakban még mindig jelentős készletek várnak értékesítésre. A piaci egyensúly a...

Bochkor Gábor keményen beszólt Császár Elődnek: "Mint a magyar dubajozó celebek..."

Bochkor Gábor Császár Előd DJ-karrierjéről beszélt, amit a magyar escortlányok karrierjéhez hasonlított. A rádiós a Retro Rádió...

Ferihegyen bővülő parkolási és közlekedési lehetőségekkel készülnek a főszezonra

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren június elején megnyílt az új Relax parkoló, amely jelentősen bővíti a hosszabb távú...

„Sajnálom, de...” – Miért értéktelen ilyenkor a bocsánatkérés?

A bocsánatkérés egyetlen szava, ami mindent tönkretehet.

La dolce vita stílus: 10 ruhadarab és kiegészítő, ami azonnal Toszkánába repít

Van valami megmagyarázhatatlanul varázslatos abban, amikor az ember Toszkánára gondol: aranyló napfény, ciprusokkal szegélyezett dombok, és...

Sokkoló számok: kiderült, mekkora veszteségeket szenvedett eddig Ukrajna és Oroszország a harcokban

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint Oroszország már több mint 1,38 millió katonát veszített a háború 2022-es kezdete óta.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

0