Magyar-görög - Idei első győzelmét aratta a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a vendég görög csapatot a Groupama Arénában rendezett zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen kedden, így megszakította öt meccsen át tartó nyeretlenségét.
Az összecsapáson látványos támadás végén Sallai Roland első válogatottbeli találatával korán vezetést szerzett Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, majd Konsztantinosz Manolasz gyors egyenlítését követően még a szünet előtt visszavette a vezetést Kleinheisler László bombagóljával.
A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám újabb gól már nem született. A magyarok 1987 októbere után nyertek újra tétmérkőzésen a görögök ellen, míg 2018-ban négy vereség és egy döntetlen után első győzelmüket aratták.
A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.
Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 2. forduló:
Magyarország-Görögország 2-1 (2-1)
----------------------------------
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)
gólszerzők: Sallai (15.), Kleinheisler (43.), illetve Manolasz (18.)
sárga lap: Sallai (50.), illetve Cavellasz (35.), Oikonomu (78.), Toroszidisz (83.)
Magyarország:
------------
Gulácsi Péter - Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila - Nagy Ádám - Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 62.), Kleinheisler László, Kovács István (Pátkai Máté, 80.), Sallai Roland - Szalai Ádám (Eppel Márton, 69.)
Görögország:
-----------
Vaszileiosz Barkasz - Vaszilisz Toroszidisz, Kosztasz Manolasz (Mariosz Oikonomu, 52.), Szokratisz Papasztatopulosz, Jorgosz Cavellasz (Haralambosz Likojannisz, a szünetben) - Dimitrisz Kurbelisz, Andreasz Buhalakisz - Lazarosz Hrisztodulopulosz, Kosztasz Fortunisz, Dimitrisz Pelkasz - Taszosz Donisz (Kosztasz Mitroglu, a szünetben)
I. félidő:
---------
15. perc: Kovács jobb oldali beadása után Varga fejjel játszott középre, majd Szalai és Bese is fejjel továbbította a labdát, amelyet Sallai lőtt 14 méterről a keresztléc alá (1-0).
18. perc: Fortunisz távoli szabadrúgását a lesgyanús pozícióból induló Manolasz fejelte hét méterről a kapuba (1-1).
43. perc: Magyar lövések sorozata után Kovács tört be jobbról a görög tizenhatosra, majd legurított labdáját Kleinheisler 20 méterről csavarta a kapu bal felső sarkába (2-1).
A találkozó előtt egyperces gyászszünetet tartottak az olimpiai ezüstérmes kapus, a 23-szoros magyar válogatott Géczi István emlékére, aki hétfőn hunyt el.
Jól kezdték a mérkőzést a magyarok, akik az első negyedóra végén rendkívül látványos támadásból vezetést szereztek a válogatottban először eredményes Sallai góljával. Nem tartott sokáig az előny, mivel rögzített helyzetből három percre rá egyenlítettek a görögök, Manolasz szintén első találatát ünnepelhette a nemzeti mezben. A kezdeményezést ezt követően átvette a vendég gárda, több veszélyes helyzetet is kialakítottak Gulácsi kapuja előtt, míg védekezésben szabálytalanságokkal tördelték a játékot. A játékrész utolsó öt percére kapujához szegezte ellenfelét Marco Rossi együttese, a nyomás vezető góllá érett végül: a hatodik lövésből Kleinheisler találta a hálóba nagy erővel.
A szünetben és röviddel utána mindhárom cserelehetőségét kihasználta a vendégek német szakvezetője, Michael Skibbe, ám ekkor is inkább a magyarok akarata érvényesült mezőnyben. Lehetőség inkább a vendégek előtt adódott, ám Gulácsi több alkalommal is remekül védett. Az utolsó tíz percre felharsant a magyar szurkolók hangja, akik a stadionon kívülről éltették és buzdították a válogatottat, amely a játékrész második felében néha eljutott a görög kapuig. Újabb gólt azonban már egyik csapat sem szerzett, így a magyar válogatott megszerezte első pontjait a Nemzetek Ligájában.
"Gratulálok játékosaimnak, akik ugyanúgy harcoltak, mint Finnországban, ahol kevésbé állt mellénk a szerencse. Elsősorban nekik jár a gratuláció" - fogalmazott Marco Rossi, akit tapssal fogadtak az újságírók a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A szakvezető rámutatott, technikai és taktikai szinten még javulnia kell együttesének, ugyanakkor az átadások, a helyezkedés és labdabirtoklás terén az első félidőben látottakkal meg van elégedve.
"A második félidőben kicsit alábbhagyott a lendület, mintha kissé megijedtek volna, hisz rég nyertek mérkőzést. Az ekkor mutatott kitartás és lélekjelenlét miatt viszont dicséretet érdemel a csapat" - mondta.
"A játékosok a kezdetektől megfogadták a tanácsaimat, betartották az utasításaimat a pályán. Elképesztően nagy nyomás és felelősség volt rajtuk" - fejtette ki Rossi. - "A futball számomra az emberekről szól, szurkolók nélkül pedig a foci halott. Viszont talán egy kis terhet levett a játékosok válláról, hogy nem volt rajtuk a szurkolók nyomása."
A drukkerek énekléséről elmondta, ez számára azt mutatta, hogy odafigyelnek csapatára.
"A szurkolók szeretnének egy nyertes csapatot, valahol követték a mérkőzést, és azt látták a televízióban, hogy foggal-körömmel harcolunk a három pontért. Pozitív jel számomra, hogy a szurkolók úgy érezték, el kell jönni és támogatni bennünket" - emelte ki.
"Az első húsz-huszonöt perc olyan volt, mint egy szurkolók nélküli barátságos meccs, nem volt elég gyors a csapatom" - fogalmazott Michael Skibbe, aki gratulált a házigazdának. Rámutatott, az első góltól jobb lett a mérkőzés, s gyorsan sikerült egyenlíteniük.
"A félidő hajrájában viszont nem tudtunk reagálni a sorozatos magyar lövésekre, nem bírtuk ki a nagy nyomást" - mondta. - "A fordulás után nagyrészt nálunk volt a labda, több helyzetet is kidolgoztunk, ám nem voltunk szerencsések, nem éltünk a lehetőségeinkkel. Így a magyarok megérdemelten nyertek."
hírek innen, onnan
Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis
Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...
Brutális baleset Kispesten: betonkeverő csapódott a villamosba, egy gyerek is súlyosan megsérült
Öt ember megsérült, köztük egy 10 éves kisfiú is, amikor kedden délelőtt összeütközött egy betonkeverő teherautó és egy villamos...
Férjhez ment Bruce Willis és Demi Moore lánya – Nem tévedés: 712 órán át készült ez a menyasszonyi ruha – fotók
Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore legfiatalabb lánya egy meghitt szertartás keretében mondta ki a boldogító igent Justin Acee...
Megérkezett a víz a rétimajori tavakba, de addigra 180 tonna hal pusztult el
A halállomány mintegy 40 százaléka odaveszett az Aranyponty rétimajori és rétszilasi tavaiban. A cég szerint a halpusztulás jelentős...
Büdös a lefolyó a hőségben? Ez a két hozzávaló perceken belül megszünteti a szagot
Nem képzelődünk: a meleg egyszerűen felerősít mindent, amit a lefolyó mélye hónapok óta gyűjt, és amit hidegben talán észre sem...
Államfőhöz méltó, de vitatható körülmények mellett – így látja Baka Andrást a nemzetközi sajtó
Augusztus 19-től Baka András Magyarország új köztársasági elnöke. A nemzetközi sajtó méltatja Baka személyét, kérdésként veti fel...
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség.
A metrózó vaddisznó kutyafüle volt a legmenőbben tömegközlekedő állatokhoz képest
Nem álmodik, ha vonatozó farkast lát vagy buszozó kecskét.
ENSZ: szinte az összes ukrán hadifoglyot megkínozták az orosz fogságban
Az ENSZ becslése szerint Oroszország több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva az Ukrajna elleni háborúban, sokukat a nemzetközi joggal...
Baltával támadt a rendőrökre egy falopáson ért férfi Zalában
Erősítést kellett hívniuk.
Lassult a termőföldek drágulásának üteme
Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon...
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


