Ezt olvasta már?


Május végén kártevők inváziója jön a kertekben

Kártékony vendégek mindenki kertjében megfordulnak, csak az nem mindegy, hogy mennyien vannak. Néhány pajor, lóbogár vagy fonálféreg aligha árthat a gondosan ápolt gyepnek, de több ezer vagy milliónyi példány már komoly pusztítást végez a zsenge gyökérzetben.

Mostanáig csak vegyszer kijuttatással vagy kényes mikrobiológiai szerekkel védekezhettünk ellenük, de egy új magyar fejlesztésnek köszönhetően már természetes úton is távol tarthatjuk őket a kertünktől.

Ha nem figyelünk oda, május végére úgy elszaporodhatnak a kártevők a kertünkben, hogy abban aligha lesz benne köszönet az ideiszezon végéig.

Április végén, május elején indul a cserebogarak rajzása. Ilyenkor a nőstények petét raknak a talajba, amik kikelve pajorlárva életet élnek, majd több vedlés után gyökérrágókká válnak hároméves fejlődésük végéig. A lótetű szintén májusban az éj leple alatt párosodik és egy nyáron akár 400-500 darab petét is lerakhat. Nagy gondot okozhatnak ebben az időszakban a hangyák, a levéltetvek, a burgonyabogarak és a puszpángmolyok is, hogy csak néhányat említsünk a leggyakoribb kártevők közül.

Évről évre nagyobb a rovarkártétel

Molnár Gábor Éva kertészmérnök, a kertfuvesites.hu alapítója arról beszélt, hogy a rovarkártétel évről évre nagyobb, mert természetes ellenségeik nincsenek, ráadásul a nagy esőzések után a hirtelen felmelegedéssel nagyszámú rovarmegjelenésre lehet számítani.

„A talajlakók elrágják a gyökereket, kitúrják a palántákat, a földfelszínen élők pedig a növények levelét teszik tönkre. A pajorok a termő gyümölcsfákat a táplálékforrástól és vízforgalomtól elvágják, így azok szenvedve pusztulnak ki. A lótetű mindent megrág a konyhakertben és a gyepet is feltúrja. Ebből is látszik, hogy milyen horderejű problémáról van szó, amit érdemes időben kezelni” – fogalmazott a szakértő.

A kártevők ellen védekezhetünk vegyszerekkel, de ha természetbarát módszert szeretnénk alkalmazni, akkor maradnak a bio alternatívák. Ilyen levéltetű ellen a káliszappan, krumplibogár ellen a folyékony biológiai rovarölőszer.

Új alternatíva a talajlakók vegyszermentes visszaszorítására

Egységesen ezek egyike sem tudja kiirtani a talajlakókat, ezért Szabó István szakmérnök kifejlesztett egy technológiát, amely új alternatívát nyújt a talajban élő kártevők vegyszermentes visszaszorítására.

„A fejlesztés fő mozgatórugója a talaj biológiai egyensúly fenntartása és visszaállítása. Arra törekedtünk, hogy egyszerre legyen hatékony, mindenki számára elérhető, természetes és sokoldalú a termékskála. Az újdonság, hogy az Esstence olyan technológiai folyamatokat, elemeket tartalmaz a kiváló alapanyagokon túl, mely révén hazai és nemzetközi versenyeken is rangos díjakat érdemeltünk ki vele” – fogalmazott Szabó István, a STE Sprout Technologies Kft. cég vezetője, fejlesztő szakmérnöke.

István hozzátette, hogy a speciális gilisztahumusz kiválóságát sajátos természetes technológiai elemekkel, aromás növénykeverékekkel összesítve, a mikrofauna életalkotói a biológiai optimum felé tolja, és az Esstence Bug Stop használata a kártevők számára talajon belül igen kedvezőtlen feltételeket teremt.

Korábbról jól ismert mikrobiológiai szerekkel ellentétben a tárolási és felhasználási megkötések nincsenek szorosan időkorlátba szorítva az Esstence Bug Stop használatában.

„A termékkörre alapozott kiskerti gazdálkodás és kertművelés újra sok felhőtlen örömöt adhat az emberek széles tömegeinek akár vidéken, akár a városi környezetben használva. Mindenképpen új irány, mely valós igényekre ad valós megoldásokat” – nyilatkozta Szabó István, majd hozzátette: jelenleg is számos újításon dolgozik, és tervei szerint még az idei évben piacra kerül az örökzöldek táplálására valamint a kerti tavak egyensúlyának kialakítására szolgáló terméke is, amit a kertfuvesites.hu webáruház értékesít.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lengyelország 2 milliárd euróért épít légvédelmi rendszert az orosz drónok ellen

Így reagálnak arra, hogy szeptemberben egy tucat orosz drón hatolt be a lengyel légtérbe

Szíved egészségét védi, ha így zuhanyzol

Javítja a keringést, támogatja a szív egészségét, de nem mindenkinek ajánlott, hogy így zuhanyozzon.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Nem volt könnyű számára az idei év, mégis hálás.

Újévi fogadalmak nélkül is lehet változtatni – amit idén megtanultam

Sokáig úgy gondoltam, hogy a változás kulcsa a január elsejei fogadalmakban rejlik. Azonban az idei év megtanított arra, hogy a valódi...

Premier League: Szűkösen verte a Liverpool a sereghajtót, nem hibázott az Arsenal és a City - videó

A Liverpool, az Arsenal és a Manchester City sem hibázott szombat délután.

Ezer eurós jutalom egy fóka nyugalmáért

Az olasz tengerparton próbálják megóvni a kíváncsiskodóktól.

Galambos Lajos szőke bombázó lánya 27 éves lett: Bogi egyre sikeresebb divattervező

Galambos Bogi elképesztő sikereket ért már el szakmájában, divattervezőként már saját márkája van.

Egy új rendszer logikája III.

Ha egy államfőt választás útján jelölnek ki, az a legmagasabb politikai jutalom a pártok számára, a pártok közötti versengés...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ

2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

0