Ezt olvasta már?

0

Május végén kezdődik a Tokaj Fesztiválkatlan ötödik évada

Ötödik szezonját kezdi meg május végén a Tokaj Fesztiválkatlan, az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, ahol a szervezők koncertekkel, színházi előadásokkal, beszélgetős estekkel várják egyebek mellett a közönséget.


hirdetés

Fintor Gábor ügyvezető az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta: a világörökségi helyszínen május végétől szeptember elejéig a legváltozatosabb műfajú előadásokkal, koncertekkel várják a nézőket.

Közlése szerint három helyszínen élvezhetik a nézők a Fesztiválkatlan eseményeit. A nagyszínpadon többek között fellép Bonnie Tyler és a Lord of the Dance formáció Michael Flatley által koreografált produkcióját is láthatja a közönség. A nagyszínpadon emellett koncertet ad az Alekszandrov együttes, az orosz hadsereg kórusa is.

Mint mondta, Havasi Balázs és Rúzsa Magdi is fellép a Fesztiválkatlanban, ahol olyan népszerű színházi előadások, mint a Csárdáskirálynő vagy az Anconai szerelmesek is színesítik a programot. A nagyobb eseményeken kívül kisebb beszélgetős esteket is rendeznek. A Paulay Ede Színház idei egyik legnagyobb eseménye pedig az Illúzió Mesterei című előadás lesz.

A nagyszínpadi produkciók előtt vacsorahajó szolgáltatja a gasztronómiai különlegességet. Esténként pedig retro party várja a szórakozni vágyókat - ismertette az évad programjait Fintor Gábor.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Így válassz új közösséget a gyermeked számára.

Idén is keresik az Év bölcsődéjét A bölcsődébe szoktatás minden gyermek és szülő életében óriási mérföldkő. Ilyenkor kerül a...

A testzsír-index mutatja helyesen a szív- és érrendszeri problémák kockázatát

A cukorbetegek esetében a testtömeg-index helyett a testzsír-index mutatja helyesen a szív- és érrendszeri problémák kockázatát -...

Könnyebb lehetett a szülés kétmillió éve

Viszonylag könnyű lehetett a kétmillió éve élt emberelőd szülése egy amerikai kutatócsoport szerint, amely a csontmaradványok...

Időjárás-előrejelzés keddre - Vajon meddig tart a vénasszonyok nyara

Csökken a ködhajlam. Ilyen időjárás várható kedden.

Márton Anita az idei legjobb magyar eredményt érte el diszkoszvetésben

Márton Anita az idei legjobb magyar eredményt érte el diszkoszvetésben a szegedi Tisza-kupán.

Mutatjuk a lengyel választások végeredményét.

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint is győzött a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely...

37 milliót érő hamis parfümöt találtak egy lengyel kisteherautóban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy lengyel kisteherautó rakterében 37 millió forint értékű hamis parfümöt találtak az...

Trump bejelentette, hogy aláírja a szankciókról szóló elnöki rendeletet

Twitter-üzenetében írta, megismételve, hogy teljes mértékben kész gyorsan tönkretenni a török gazdaságot

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo megosztva kapta az idei Booker-díjat

A legrangosabb brit irodalmi elismerést a szabályok szerint nem lehetne megosztva odaítélni, de a zsűri közölte, hogy egyszerűen nem tudott...

Sztrájkot helyezett kilátásba a Lufthansa légiutas-kísérőinek szakszervezete

Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa légitársaságnál...

Hogyan szőrtelenítsen a férfi odalent?

Ma már nemcsak a hölgyek szőrtelenítik magukat intim helyeken: a férfiak is egyre gyakrabban igénylik a csupaszságot. Milyen egészségügyi...

A Masterplast közgyűlése jóváhagyta a 6 milliárdos kötvénykibocsátást

A Masterplast Nyrt. október 14-én megtartott rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság részt vegyen a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...

0

Sport

Magyarország- Azerbajdzsán: Dzsudzsák nem fogott kezet Rossival - reakció

Már a sorsdöntő meccsről is beszélt Dzsudzsák.

Megszólalt a bíró a Magyarország - Azerbajdzsán mérkőzéssel kapcsolatban

Bocsánatot kért Dennis Higler, amiért nem adta meg az azeri gólt, a vasárnapi Magyarország-Azerbajzsán mérkőzésen.

Magyarország- Azerbajdzsán: nem túl sportszerű dolgot mondott Kovács István

Természetesen a drámai hajráról is beszélt a fehérváriak játékosa.

A tökéletes eredmény született meg a walesi-horvát meccsen

Lépett egyet a magyar válogatott az Eb-részvétel felé.

Pánik a Real Madridnál: megsérült két alapember

A Real Madridnál biztosan nem örülnek a mostani válogatott szünetnek, a Marca egyenesen azt írja, pánik lehet a csapatnál.

Érdekes nyilatkozatot tett Dzsudzsák az Azerbajdzsán elleni meccs után - Így reagált arra, hogy Rossi lecserél...

Érdekes nyilatkozatot adott a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs az azeriekkel szembeni győzelem után.

Elnézést kért a játékvezető az azeri szövetségi kapitánytól

Mi is voltunk már számtalanszor olyan helyzetben, mint most az azeriek, tudjuk, mennyire fáj.

Úgy KO-zta ellenfelét egy óriási fejrúgással, hogy közben a földön feküdt

Niko Price roppant ritka technikával nyert a UFC-ben.

Hatalmas a boldogság Hosszú Katinkánál

Megszerezte 300. aranyérmét a berlini úszó-világkupán Hosszú Katinka.

Tényleg csak egy nagy átverés a kétórás maratoni, vagy van azért sportértéke is?

Mi mekkora előnyt jelenthetett szombaton Eliud Kipchoge rekordkísérletében?

Így juthat ki a legegyszerűbben a magyar válogatott az Európa-bajnokságra

Összeszedtük, mit érdemes tudni, és mire kell figyelni az Eb-selejtező hajrájában.

0

Bulvár

Önkormányzati választás 2019 ? Eredmények ? Összesítés

Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) nyerte a főpolgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges). Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a főpolgármester Karácsony Gergely (Momentum-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) nyerte a főpolgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges). A jelöltek sorrendje: 1. Karácsony Gergely ...

Lakás szigetelés belülről - Ezek a legtutibb megoldások

Lakás szigetelés belülről sokan szitokszóként emlegetik a szigetelés ezen fajtáját, de előfordul, hogy olyan épületbe költözöl, ahol másként nem oldható meg a meleg bent tartása.

Tegnap eldőlt az is, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben

Eddig az volt a kérdés a választásokon, hogy meglesz-e a kétharmada a kormánypártoknak. Erre most elvesztették Budapestet és több nagyvárost. Mi történt? Elemzés.

Ezt most beszoptátok- pezsgővel, medencében ünnepelte győzelmét a borsodi polgármester

Tornanádaska újraválasztott polgármestere, Beri Tamás Facebook-videóban osztotta meg a pillanatot.

Vajna Timi kiakadt: kompromittáló fotót posztoltak róla

Andy Vajna özvegye nehezen viseli a történteket.

Borkai kilép a Fideszből

A győri politikus Budapesten konzultált a Fidesz vezetőivel

Felpörgette a mémgyárat a választási eredmény, özönlenek a képek

Borkai Zsolt mellett elsősorban Karácsony Gergely mozgatta meg a digitális népművészeket, de az önkormányzati választás kapcsán közzétett mémek főszereplője természetesen Orbán Viktor is.

Pintér Tibor: Nem tudok megbocsájtani a Sztárban sztár leszek. zsűrijének

Habár Pintér Tibor nem ért egyet a Sztárban sztár leszek! zsűrijének pontjaival, továbbra is nagyon büszke kedvesére, Ilyés Jeniferre, aki a legjobb tizenkettőig küzdötte magát.

Hódmezővásárhely: nézze meg az új közgyűlés névsorát!

Hódmezővásárhelyen dr. Márki-Zay Péter maradt a polgármester. A közgyűlés ellenzéki többségűvé vált.

Megbüntették a lányt, mert szinte meztelenül sétált a strandon - képek

A botrány a világ egyik legszebb tengerpartján történt.

Kómába került a Sztárban sztár leszek. versenyzője

Húsevő baktérium támadta meg a szervezetét

blogmorzsák

Így vált édesszájúvá Budapest

Az ország első csokoládégyára, a Stühmer az aranykorban épült fel Budapesten és világhírűvé tette a magyar édességeket.

A számlavezetési díj, ami nincs, de mégis van

Na jó, hát a banknak is meg kell élnie valamiből!

Véletlenül eladtuk az adatait a hirdetőknek

A Twitter véletlenül eladta a felhasználók kétfaktoros autentikációhoz tartozó bizalmas adatait

Jelenleg nem akar gyereket... De meddig?

„Mindig tologatja a témát, ami mögött az lehet, hogy fél az apaságtól.“

Mégsem zavarja a magyar kormányt a keresztényüldözés?

Szíriában civileket gyilkolnak a törökök, köztük hívőket is, de a miniszter vétózta az EU tiltakozását.

Figyelem, jövő héten sötétségbe borul az ország!

Ez fog történni... mutatjuk, hogyan vészelheted át.

Négymillió dolláros lovat vett a dubai sejk

Az egyéves állatot a jövő szupersztárjának tartják. A hatalmas ár egy kemény licitháború után alakult ki.

Két-párt-rendszer van Magyarországon

Néhány hete még lehetetlennek tűnt az, hogy a rezsim leváltható.

Nem a Borkai-videót kell kárhoztatnia a Fidesznek, hanem amivé maga lett

Az orbánizmus a vereségében is csak hazudni tud -- önmagának és a híveinek.

Orbán máris támad

Megosztásra, a választási szövet­ségek szétverésére törekedve igyekszik, igyekszenek zavart kelteni a képviselőtestületekben.

Zsófi és Tíci nyerték a fődíjat

A nézők szavazatai alapján ők nyerték a Love Island első évadát.

Új polgármestere van Budapestnek, lássuk, mire számíthatunk!

Olvassuk végig újra az ígéreteket, hogy lássuk, mit kell számon kérnünk Karácsony Gergelyen.

0