Megdöbbentő számok a NAV új adóslistáján
Összesen hárommilliárd forintot hajtana be a NAV azon a cégen, amely vezeti az adóhatóság legutóbb közzétett, adóhiányosokat felsoroló listáját.
A huzamosabb ideje adótartozással rendelkezők között feltűnik Bíró Ica, Berki Krisztián és egy "zöldpolitikus" neve, továbbá a hazai vizes vb volt gazdasági igazgatójához köthető cégek, egy "taós" produkciós műhely, és egy magyar ruhamárkát is építők egykori vállalkozása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019 negyedik negyedévében 86 adózónál állapított meg - jogerőre emelkedett határozatban - jelentős összegű adóhiányt, ez magánszemélyeknél 10 milliónál, míg más adózóknál 100 millió forintnál nagyobb összegű adóhiányt jelent. A 86 adózó összesen 14,2 milliárd forint adót nem fizetett be a NAV szerint, a kiszabott mulasztási és adóbírság még 19 milliárd forinttal növeli a velük szembeni követelések összegét. Egy adózónál átlag 165 millió forint adóhiányt tártak fel. (Tavaly a harmadik negyedévében a NAV 92 adózónál állapított meg nagy összegű adóhiányt, ők összesen 12,8 milliárd forintnyi adót nem fizettek be, amiért még 15,7 milliárd forint bírságot is kaptak.)
Hárommilliárddal tartozik az éllovas
Az adóhiányosokat felsoroló listán 37 cégnek és 49 magánszemélynek a neve olvasható, de vannak adózók, akik többször is feltűnnek a felsorolásban. Az éllovas, szentendrei székhelyű Vasbeta Kft. neve is kétszer fenn van a listán, összesen 1,9 milliárdos adóhiánnyal és 1,1 milliárd forint bírsággal. A vállalkozás mintegy húsz évig miskolci székhellyel működött, a főtevékenysége fém és érc nagykereskedelme volt, majd 2017 februárjában a székhelyét áttették Szentendrére, a főtevékenysége pedig nyomtatásra változott - derül ki a Céginfo.hu adataiból. (Egyéb tevékenységként ugyanakkor megtartották a fém- és érckereskedelmet, valamint a fűrészáru és építőanyag kereskedelmet is.) A cég beszámolója szerint a 2017-es 336 milliós nettó árbevétele 2018-ban 100 millióra csökkent (exportból nem volt bevétele), az eredménye a 99 milliós plusz után 2018-ban már 1,9 milliárd forintos veszteséget mutatott. A kötelezettségállománya 2018-ban meghaladta a 2,4 milliárd forintot.
Magánszemélyek között a csongrádi Tóth Tibor volt a rekorder 2019. negyedik negyedévében, nála több mint félmilliárd forint adóhiányt állapított meg a NAV, és még kétszer annyi, 1,1 milliárd forintnyi bírságot is kiszabott.
Több mint négyezer nagyadóst szerepel a nyilvántartásban
Az adóhatóság közzétette a huzamosabb ideje adótartozással rendelkezők listáit is (az adatok 2019. december 31-i állapotot mutatnak; itt azon el nem évült tartozással rendelkezők vannak felsorolva, akik nem vallották be, vagy bevallották, de nem fizették be az adót). A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek listáján 2602 név olvasható. Közülük 1892-en magánszemélyként, 678-an egyéni vállalkozóként halmoztak fel tartozást, továbbá 32 olyan személyt is nyilvántartásba vett a NAV, akik nem rendelkeznek lakcímmel.
A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező szervezetek listáján 1573 társaság neve olvasható, közülük mintegy 1300 vállalkozás már kényszertörlés, felszámolás vagy végelszámolás alatt áll - így ezektől vélhetően már nem sok követelést hajthat be a NAV.
Ismert nevek a listákon
Bíró Ilona, azaz Bíró Ica neve az egyéni vállalkozók között bukkan fel az adóslistán, az egykori modell, Metal Lady néven ismertté vált énekeső és fitneszedző az elmúlt években legtöbbször a bedőlt svájcifrank-alapú hitele kapcsán került be a hírekbe. Szépségközpontja kialakítására vett fel devizahitelt, amelynek törlesztője - Bíró Ica korábbi nyilatkozata szerint - majdnem a háromszorosára nőtt, amit már nem tudott fizetni, két ingatlanát a végrehajtó elárverezte, őt kilakoltatták.
Nem először olvasható Berki Krisztián tévés celeb neve a magánszemély nagyadósok között, jelenleg egy budapesti, XIII. kerületi lakcímmel szerepel a felsorolásban (volt már tatabányai címmel is, ugyanakkor cégbírósági bejegyzésekben egy külföldi, floridai címet is feltüntettek lakhelyeként). Berki - aki 2008-2010-ben az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója is volt - költekező életmódját a közösségi média felületeken folyamatosan dokumentálja, a tavaly őszi önkormányzati választáson pedig meglepetésre, közel tízezer támogatói aláírást összegyűjtve elindult a főpolgármesteri posztért. Az is tudható róla, hogy belekeveredett egy hatmilliárd forint összértékű adócsalási ügybe, amiben ő "csak" 45. rendű vádlottként ötmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy az egyik cégén keresztül fiktív számlákat fogadott be. Berki elismerte a bűnösségét a Blikk korábbi cikke szerint. Berkiről az is kiderül a cégadatokból, hogy jelenleg nincs a nevén működő vállalkozás, a hozzá köthető cégek többsége felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt.
Budapesti lakcímmel szerepel a listán Ács László, a Zöldek Pártja elnöke, aki a tavaly őszi önkormányzati választáson is ringbe szállt függetlenként a főpolgármester-jelöltségért - ő és pártja rendszeresen próbálkoznak az aláírásgyűjtéssel a választásokon. (Októberben nem sikerült összeszedni a választáson induláshoz szükséges ötezer aláírást.) Az Átlátszó portál 2016-ban azt írta Ácsról, hogy Széles Gábor milliárdos vállalkozó egyik cégétől 150 ezer eurós kölcsönt kapott - egy vállalkozáson keresztül - egy felszámolás alatt álló, szlovákiai autógyár áttelepítésére és beindítására, de végül a kölcsönadott pénzt, illetve a fedezetül megjelölt tárgyakat sem kapta meg a nagyvállalkozó, ezért csalás miatt feljelentést tett.
Listán van a Bunge-ügyben bíróság elé állított, és a befolyással üzérkedést felfüggesztett börtönnel megúszó vállalkozó, Tábor Viktor is. (Az ügy lehetett az egyik oka az úgynevezett amerikai kitiltási botránynak hazánkban.) A vád szerint a férfi 2014-ben jó kormányzati kapcsolataira hivatkozva kétmilliárd forintot kért az amerikai étolajgyártó Bunge Zrt.-től, hogy kijárja az illetékeseknél - a Századvégre hivatkozva - a magas áfa mértékének csökkentését, és a Bunge versenytársa (Glencore) adó-visszaigénylésének visszatartását. Az ügyben tavaly év végén született jogerős ítélet, Tábor három évre felfüggesztett két éves börtönbüntetést kapott - írta a Magyar Nemzet.
Már régóta szerepel a NAV nyilvántartásában többek között Dobrai Sándorné, azaz bróker Marcsika, Seffer István plasztikai sebész, Fischl András, aki Frabato mágus néven ismert, N. Forgács Gábor filmes (aki egyebek mellett az Álom.net című film rendezője volt) és Volkova Ekaterina divattervező is, aki a becsődölt - és 100 millió forintnál nagyobb adótartozást felhalmozó - gázkereskedő Emfesz Kft.-t vezető Góczi István felesége.
Balogh Sándorhoz köthető cégek is listán vannak
A 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező cégek között ott van a budapesti székhelyű Systrans Rendszerintegrátor Kft. is, amelynek 2012 óta ügyvezetője az a Balogh Sándor, aki a 2017-es budapesti vizes világbajnokságot szervező BP2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója volt, s akit jelenleg köröz a rendőrség költségvetési csalás és befolyás vásárlása gyanújával. (Balogh volt az első férje a Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek.) A Systransról egyebek mellett kiderül az az online adatbázisokat böngészve, hogy 2013-ban nyertese volt öt másik céggel együtt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Számítógéprendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése 2013 címmel lebonyolított, sok milliárd forint keretösszegű központosított közbeszerzésének, ez alapján négy évig teljesíthetett szolgáltatást és szállíthatott termékeket az állami szervezeteknek. A cég utolsó elérhető mérlege 2017-es, az évben már "csak" 241 milliós nettó árbevétele volt, és 30 milliós veszteséggel zárta az évet. Az ezt megelőző években viszont több száz, illetve egymilliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolított, és rendre több milliós, illetve több tízmilliós eredménnyel működött. A kötelezettségei 2017 végén 73 milliót tettek ki a cég beszámolója szerint. A NAV bejelentését követően a cégbíróság 2019 márciusában hozott végzést a Systrans megszüntetéséről és kényszertörlési eljárásnak elindításáról.
Adóslistán van az egykor Baloghhoz köthető, másfél éve felszámolási eljárás alatt lévő, algyői székhelyű CH-Plussz-2000 Kft. is, amelynek az utolsó bejegyzett főtevékenysége a "folyadék szállítására szolgáló közmű építése" volt. A cég 2013 áprilisában került Balogh közvetett többségi érdekeltségébe (és volt tavaly májusig), ezt követően a 2012-öt még egymilliárdos veszteséggel záró kft. harmadmagával együtt egy több milliárdos állami munkához jutott - az EU-támogatással finanszírozott, furcsa víziközműves közbeszerzésről itt írtunk bővebben.
Még működik a tatabányai cégtemető
A problémás vállalkozások "cégtemetőjeként" elsőként elhíresült székhelyre, a Tatabánya, Komáromi út 31. alá bejegyzett vállalkozások közül jelenleg 12 társaság neve olvasható a több mint százmilliós adótartozást felhalmozók listáján. Ezek kényszertörlés vagy felszámolási eljárás alatt állnak.
Ismert húsos a listán
A működő vállalkozások között van az egyik ismert kelet-magyarországi, egykor multiknak is beszállító, illetve exportáló húsfeldolgozó és kereskedő vállalkozás, a Lac-Hús Kft. Honlapja szerint a cég Hajdúnánáson napi több tonna hús feldolgozására képes vágóhidat működtet, saját boltjai is vannak. Az egykor milliárdos forgalmú Lac-Hús - amelynek székhelye egy budapesti székhelyszolgáltatással, céges ügyviteli szolgáltatásokkal foglalkozó társaság címére van bejelentve - 2017-ben és 2018-ban 800 millió forintot meghaladó nettó árbevétellel zárt, tevékenysége azonban veszteségessé vált, százmilliót meghaladó mínuszokat könyvelt el az üzleti évek végén. A kötelezettségállománya 2018-ban meghaladta a 230 millió forintot. Tartósan eredményesen működik viszont a tulajdonos családtagjához köthető húskereskedő vállalkozás, a 2018-ban hatmilliárd forintos forgalmat bonyolító Béta Fresh Kft., amely a Lac-Hússal ellentétben nem áll NAV-végrehajtás alatt.
Itt van a BP-márkások volt cége is
A BP Shop-alapító Lenkey Ákos és Kósa Péter egyik volt cége, a 2011-ben létrehozott, jelenleg kényszertörlési eljárás alatt lévő Medeia Studio Kft. is nagyadós, ez többek közt divattervezéssel, ruha- és cipőkereskedelemmel, reklámügynöki tevékenységgel foglalkozott. Lenkeyék 2017-ben távoztak a vállalkozásból, amely ekkor egy VI. kerületi, Podmaniczky utcai székhelyszolgáltatós címre és egy szentlőrinckátai magánszemély nevére került. A cégadatok szerint a kft.-nek 2015-ben és 2016-ban is 400 milliót közelítő árbevétele volt, de az évet 25 milliós, majd 61 milliós veszteséggel zárta. A saját tőkéje egymást követő két évben is negatív volt, 2016-ban már 66 milliós volt a mínusz. A kötelezettségei ekkor csaknem 300 millió forintot tettek ki.
A kényszertörlés alatt lévő Cégmester Cégkereső Kft.-n is százmilliónál nagyobb összeget hajtana be a NAV, a társaság cégkereső oldalként ingyen hirdetési lehetőséget kínált vállalkozásoknak. Mérleget 2012 óta nem adott le, akkor 72 milliós nettó árbevétel mellett 410 ezer forintos eredményt ért el.
Csődvédelembe menekült az orvosi beszállító
A még működő adós cégek között van a milliárdos forgalmú, tavaly október óta csődeljárás alatt lévő Dispomedicor Egyszerhasználatos Orvosi Eszközöket és Műtét-technikai Termékeket Gyártó Zrt. is. A debreceni székhelyű társaság vezetője - aki tavaly szeptemberben megvált a cégétől, az új, közvetett tulajdonos pedig egy más vállalkozásokban nem érdekelt, nyíregyházi magánszemély lett - novemberben azt nyilatkozta a Dehir.hu-nak, hogy a magyar egészségügyben megszokott 90-120 napos fizetési határidő miatt és a működéshez szükséges forgóeszközhitel hiánya miatt menekültek csődvédelembe. A Dispomedicor 2018-ban másfél milliárd forintos veszteséggel zárta az évet.
Az adóslistán olyan ismert vállalkozások is fent vannak, mint például az állam által korábban megmentett, évek óta évi több száz milliós veszteséggel működő szombathelyi Styl Fashion Ruhaipari Kft., továbbá a felszámolás alatt lévő FÉG Konvektorgyártó Zrt., az egykori Alexandra könyves hálózathoz és tulajdonosaihoz köthető cégek (Matias-Borászat Kft., Könyvbazár Kft., Pécsi Direkt Kft., Rainbow Üzletlánc Kft.), a Sikér Malomipari Zrt., a Class FM rádiót egykor működtető Advenio Műsorszolgáltató Zrt., a Demján Sándor néhai milliárdos vállalkozóhoz köthető Arcadom Építőipari Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., az Electro World Magyarország Kft., az Emfesz Kft., az Ikarus Holding Zrt., az Ikarus Egyedi Autóbusz Gyártó Kft. (volt NABI), a Kézizálog Zrt., a Malév Vagyonkezelő Kft., az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, a volt CBA-partner Palóc Nagykereskedelmi Kft., a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt., a Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. és az Újpest FC Football Club Kft.
Egyszer volt tao-siker
A NAV tavaly az utolsó negyedévben a Műhely Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.-nél több mint 174 millió forint adóhiányt állapított meg, valamint 356 millió forint bírságot is kiszabott. A Műhely Produkció volt az egyik olyan előadó-művészeti szervezet, amelynek a kulturális tao-támogatás (a cégek adókedvezményt érvényesíthettek a támogatásért) igénybe vétele érdekében nagyon megugrott a külföldi előadásainak száma. Olyannyira, hogy a G7 korábban azt írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma adatbázisára hivatkozva, hogy 2012-ben a Műhely Produkció előadásait nézték meg a legtöbben külföldön, 578 előadást mintegy 406 ezren. Az egyik, Hollywood című jégtánc showjukat 553 alkalommal mutatták be, 387 ezer nézővel - mindezt három hónap alatt egy 50 ezer lakosú izraeli város, Eilat plázájában, az Ice Park and Mall- ban. A ma már nem létező kulturális tao-támogatás igénybevételéhez volt szükség arra, hogy minél magasabb nézőszámot valljanak be a kulturális szervezetek, a támogatást ugyanis a nézőszám függvényében használhatták ki, az éves jegyárbevételük 80 százalékáig. A Műhely Produkció 2012-ben az előző évi nulla forintról több mint egymilliárd forintra növelte a nettó árbevételét, egyéb bevételként 334 millió forintot könyveltek el. (Adókedveszményes támogatást 853 millió forint értékben vett igénybe, amiből 2012-ben 334 milliót használt el; adót nem fizettek.) A szervezetnek 2018-ban már csak 28 milliós árbevétele és közel 200 milliós egyéb bevétele volt, az évet 137 milliós veszteséggel zárták - a cégbeszámoló szerint. A szervezet 2012 óta ötször váltott székhelyet, öt magyar magánszemély tulajdonos követte egymást, 2013 és 2019 között Bakti Attila volt a tulajdonos, majd 2019 augusztusában Nguyen Hien Cong budapesti lakcímű személyé lett a kft. a Céginfo.hu adatai szerint.
Szinte mindennel kereskedtek
A tavalyi negyedik negyedéves listán a második legnagyobb adóhiányos cég, az Enzochrys Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amelytől 963 millió forint adót és több mint 1,9 milliárd forintnyi bírságot vasalna be az adóhivatal A 2003-ban budapesti székhellyel gépjármű-kereskedelemre alapított vállalkozást 2016-ban egy csomádi székhelyszolgáltatós címre jegyezték be. (Az iparűzésiadó-mentes Csomád cégek körében tapasztalt népszerűségéről legutóbb a 24.hu számolt be.) Több egyéb tevékenységet is bejegyeztek, a cégadatok szerint például a járműalkatrész kis- és nagykereskedelmet, a zöldség-gyümölcs és a számítógép-szoftver kiskereskedelmet, a vagyonkezelést, az "egyéb pénzügyi közvetítést". A kft. utolsó elérhető beszámolója 2017-es, az évben kiugró, 3,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, míg az azt megelőző két évben 500-600 milliót. Az éveket néhány milliós eredménnyel zárta, osztalékot nem fizetett.
Székhelyszolgáltatós címen, szerbiai lakóhelyű személy nevén van már a Mellow Image Kft., amelynél 475 millió forint adóhiányt tárt fel a NAV. A céget film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatainak elvégzésére alapította egy budapesti, majd egy balatonedericsi címre költöző magánszemély. A cég 2017-ben egy főt foglalkoztatott, az évet 392 milliós árbevétel mellett 2,6 milliós adózott eredménnyel zárta.
forrás: napi.hu
hírek innen, onnan
Észak-magyarországi fürdőnyitás, stresszcsökkentő fürdőzés és megnyitott gyógymedencék
Fürdőnyitás a tűzkár után; megnyitott kénes gyógymedencék; Márai Sándor és a gyógyfürdőzés; stresszcsökkentő gyógyvizek;...
A II. világháború legmegrázóbb minisorozata az HBO Maxon
Egy második világháborús sorozat, ami rendkívül mély, de minden perce arany.
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így...
15 éve él szingli életet egy 32 éves nő – most mindent elmondott
A 32 éves Becky, bristoli projektmenedzser története sokak számára ismerős lehet.
Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett
Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...
Fedetlen popsi: ilyen pajzán fotóval köszöntötte az ünnepeket az Avatar szexi sztárja
Zoe Saldaña pikáns karácsonyi fotót osztott meg.
„Minden befektetett időt és energiát megért az a sok ragyogó szempár” – Gáspár Zsolti és édesapja a cigánysoron segített karácsonykor
Gáspár Zsolti édesapjával osztott ételt.
43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi
Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...
Íme a szilveszteri rituálék, amikkel garantáltan szerencsés lesz majd az új év
Neked már megvannak a szilveszteri terveid?
A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka
Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot.
Perzselő szenvedélyre vágysz? Ezért választja egyre több pár a vaníliaszexet
A vaníliaszex többet tud, mint gondolnád!
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Sport
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Bulvár
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


