Megszavazták a függetlenséget a katalánok
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik. A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból.
A vasárnapi népszavazáson történt rendőri brutalitás elleni tüntetés jegyében két szakszervezet és több csoportosulás keddre általános sztrájkra szólított fel.
Dolors Lobet, a legnagyobb spanyol dolgozói szakszervezet (CCOO) regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy “ütőképes válaszra” van szükség az elnyomással szemben. A CCOO emellett hétfő délre tüntetéseket jelentett be a katalóniai polgármesteri hivatalok előtt. Spanyolország másik legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, az UGT viszont hétfőn készül döntést hozni a munkabeszüntetésről. Jordi Cuixart, az Ómnium Cultura nevű szeparatista mozgalom vezetője szintén általános sztrájkot sürgetett.
Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon a katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült. Tovább…
A külföldi politikusok elítélték a rendőri erőszakot és párbeszédre hívtak fel
Több vezető külföldi politikus elítélte a rendőri erőszakot és párbeszédre szólította fel Spanyolországot és Katalóniát vasárnap az erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás láttán:
Nagy-Britanniát aggasztja a betiltott katalóniai népszavazás során tapasztalt erőszak, bár a referendumot alkotmányellenesnek tartja – jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter. Liam Fox brit kereskedelmi miniszter elítélte a katalóniai erőszakot, de azt mondta, hogy a függetlenségi népszavazás a spanyol kormány ügye.
Nicola Sturgeon, Skócia függetlenségpárti miniszterelnöke Twitter-oldalán vasárnap azt írta, hogy egyre jobban aggasztják azok a képek, amelyek azt mutatják, ahogyan a spanyol rendőrség lerombolja a szavazóhelyiségeket, és ingerli a szavazókat. “Függetlenül attól, hogyan ítéljük meg a függetlenséget, mindannyiunknak el kell ítélnünk, amit ezeken a képeken látunk” – írta, és felhívta a spanyol kormányt, hogy változtassa meg politikáját, mielőtt valaki komolyan megsérülne. “Hagyják békésen szavazni az embereket” – írta.
Jeremy Corbin brit munkáspárti vezető sokkolónak nevezte a katalóniai polgárok ellen alkalmazott rendőri erőszakot. “A spanyol kormánynak azonnal véget kell vetnie ennek” – mondta.
Charles Michel belga miniszterelnök szerint “az erőszak soha nem lehet válasz”. “Elítéljük az erőszak minden formáját, és megerősítjük felhívásunkat a politikai párbeszédre” – fogalmazott.
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke ugyancsak aggasztónak nevezte a spanyolországi eszkalációt. “Madridnak és Barcelonának haladéktalanul csökkentenie kell a feszültséget, és keresni kell a párbeszédet” – jelentette ki.
Linas Linkevicius litván külügyminiszter Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy “túl erős az érzelmi töltet, a bizalomhiány sebei mélyek, Spanyolország kötelessége párbeszédet folytatni saját népével. Az erőszak nem fog segíteni”.
Borut Pahor szlovén elnök a szlovén televízióban nyilatkozva azt mondta, úgy gondolja, “ma nagyon sok szlovén szív a katalán népért dobog”. Mint mondta, államfőként nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy más államok belügyeibe avatkozik, de hozzátette: “Mi az önrendelkezési jog alapján vívtuk ki Szlovénia függetlenségét, azt hiszem, helyénvaló, hogy másoknak is ilyen álmaik vannak”. Kifejezte kívánságát, hogy Katalónia ügyében békés és demokratikus úton olyan megoldás szülessen, amilyet az emberek szeretnének.
Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője leszögezte, hogy a katalán hatóságok által szervezett népszavazás törvényellenes és ezért érvénytelen. Mindazonáltal “ez egy szomorú nap Spanyolország és Európa számára”. Az olasz politikus hangsúlyozta, hogy a megoldás csakis politikai úton képzelhető el, és nem rendőri erő alkalmazásával. Pittella bírálta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, aki szerint “hónapokon keresztül tétlen maradt”, a konzervatív spanyol kormány nem kezdett párbeszédet és nem hallotta meg a katalán polgárok hangját. A katalán kormány viszont nem vette figyelembe a bírósági döntéseket, és törvényellenes útra terelte a lakosságot – mutatott rá Pittella, aki felszólította a spanyol és a katalán kormányt, valamint a polgárokat, hogy már hétfőn kezdjék el egy társadalmi paktum kidolgozását.
Ska Keller és Philippe Lamberts, az Európai Parlament zöld frakciójának társelnökei jelezték, hogy erős aggodalommal figyelték a katalóniai eseményeket. “Rajoy hatalmas hibát követett el a szavazni készülő, békés emberek elleni masszív rendőri erőszakkal, amely csak rontotta a helyzetet” – mutatott rá a két politikus, aki felszólította a spanyol és a katalán felet, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, mert egy politikai problémát politikai eszközökkel kell megoldani. Az Európai Bizottságot arra szólították fel, hogy ne hunyjon szemet a Katalóniában történtek felett, hanem mozdítsa elő a párbeszédet és ajánlja fel a közvetítést.
Rajoy: nem volt önrendelkezési népszavazás
Ma nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában, az állampolgárok pedig megállapíthatták, hogy a jogállam “erős és hatályos” – jelentette ki Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban.
“Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amelyet minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni” – fogalmazott a politikus.
Mint mondta, kizárólag a törvény szerint jártak el, és a jogállam megmutatta: megvannak az eszközei, hogy megvédje magát egy ilyen komoly támadástól. Kifejtette: a történtekért ez egyetlen felelősök Katalóniában azok, “akik előmozdították a törvényesség és együttélés megtörését”.
Megállapítása szerint Katalóniában a többség nem vett részt a “szecesszionisták forgatókönyvében”, és megköszönte civilizáltságukat, amiért ellen tudtak állni “a legrosszabb populizmus” hívásainak, és köszönetet mondott az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek a támogatásért. Bejelentette: kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet.
kitekinto.hu
hírek innen, onnan
Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul
Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.
Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól
Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.
Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...
Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben
Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.
Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...
Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!
Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...
Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...
Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


