Molnár Ágnes: szolgáltató intézményrendszert hoznak létre a támogatáspolitikában
A fejlesztési források felhasználására a korábbi pazarló és átláthatatlan intézményrendszer helyett szolgáltató jellegű intézményrendszert hoznak létre - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek.
Emlékeztetett: a kormányváltáskor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mellett további 15 közreműködő szervezet végezte a pályázatok lebonyolítását.
Jellemző volt, hogy párhuzamos hálózatokat tartottak fenn, például a regionális fejlesztési ügynökségi hálózatok mellett szinte majdnem ugyanarra a feladatra a VÁTI Nonprofit Kft. is rendelkezett irodahálózattal.
Molnár Ágnes elmondta, hogy a fejlesztéspolitikai rendszer átalakításának folyamatában áttekintették a helyzetet, és 2011 január elsejétől létrejött a humán területet összefogó közreműködő szervezet az ESZA keretében. További racionalizáló lépések várhatók az energia pályázatok lebonyolításánál is annak érdekében, hogy a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) a közreműködő szervezetek ne párhuzamosan működjenek.
Az államtitkár tájékoztatása szerint áttekintik az egyik legnagyobb közreműködő szervezet, a VÁTI Nonprofit Kft. működését is. A VÁTI-ban profiltisztítást hajtanak végre, hiszen tevékenysége jelenleg rendkívül szerteágazó. Például nemzetközi feladatot lát el, köztük a határon átnyúló programokban, bilaterális fejlesztésekben közreműködik, továbbá a regionális operatív programokban (ROP) a regionális fejlesztési ügynökségek mellett a humán területen végzi a pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat, a területrendezés és területfejlesztés szakterületéhez információkat ad, és tervezési munkát is végez.
Megvizsgálják, hogy a VÁTI-nak így kell-e a jövőben működnie, és a tervek szerint az értékek megtartása mellett hatékony, jól működő, hadra fogható közreműködő szervezetet hoznak létre. Az ágazati és a területi fejlesztéspolitikának mátrixszerűen össze kell érnie az Új Széchenyi Tervben, és ehhez kell a szolgáltató jellegű intézményrendszert felépíteni - mutatott rá Molnár Ágnes.
Kitért arra, hogy a MAG Zrt. továbbra is nagy feladat előtt áll a gazdaságfejlesztési források kihelyezésekor, hiszen itt látják el az uniós források és az innovációs alap kezelésével kapcsolatos munkát. A MAG Zrt.-re a gazdaságfejlesztési pályáztatási feladatok kezelésében a jövőben is számítanak - mondta az államtitkár.
Jelezte, hogy az új fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakítása 2011-ben befejeződik.
MTI
hírek innen, onnan
Utánajártunk, miért van lejárati idejük a repoharas tokeneknek
A legnagyobb hazai szolgáltató honlapja szerint jövő júniusban jár le a tokenek érvényessége, de a cég szerint a határidőre csak a...
Úgy tűnik, nem szerb–magyar konfliktus áll a szabadkai zászlóégetés hátterében
Több forrás szerint az egyik tettes horvát, a másik bunyevác. Ettől persze még érezhető, hogy újra éledezik a radikális nacionalizmus.
Ezt mondja a pszichológia azokról az emberekről, akik mindig korán érkeznek
A korai érkezés elsőre jó modornak tűnhet, ám a pszichológiai kutatások szerint ez a szokás sokkal mélyebb mintázatokat tükrözhet,...
Nem vallotta be a 200 milliós villáját Rost Andrea – Így tényleg nincs értelme a vagyonnyilatkozatoknak
Hétfő óta nyilvános az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata. A 199 képviselő által benyújtott dokumentumok némelyike hatalmas...
Fontos NAV-bejelentés: vége az olcsó Temu-rendeléseknek, júliustól új vám emeli meg az árakat
Erre kell majd figyelniük a vásárlóknak.
Ne mosd meg előre az epret: így marad tovább friss, és ezt a hibát sokan elkövetik
Az eperrel sokszor nem az a baj, hogy rosszat veszünk, hanem az, hogy hazaérve rögtön elrontjuk a tárolását. A leggyakoribb hiba az előre...
Úgy költötték a pénzt a magyar foci csúcsán, mintha nem lenne holnap
Hiába nőtt elképesztő mértékben az NB I bevétele, a csapatok nem képeztek tartalékot. Szerencsére a kiadásaik ötödét valószínűleg...
Rendkívüli bejelentés – 30 év börtönt kapott a volt dél-koreai elnök
A bíróság szerint Yoon Suk Yeol katonai drónok bevetésével próbált indokot teremteni a rendkívüli állapothoz.
Fellélegezhetünk a viharok után, de teljesen még nincs vége
Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit...
Ez a szín uralja majd 2026 második felét: a feng shui szerint elképesztő szerencsét vonz az otthonodba
A feng shui hívei szerint az otthon színei sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az életünkre, mint azt elsőre gondolnánk....
Így számol le az okoslabda és az AI a bírói tévedésekkel a 2026-os foci-vb-n
A 2026-os labdarúgó-világbajnokságon több olyan elképesztő technológiai újítás is megjelenik, amelyek a FIFA reményei szerint...
Pataky Attila táltosdobbal varázsol születésnapja alkalmából
Pataky Attila nagykoncerttel készül születésnapjára. És a legkevésbé sem akarja a véletlenre bízni a jó időt.
Sport
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"
"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


