Ezt olvasta már?

0

NATO-főtitkár: Oroszország megsérti az INF szerződés rendelkezéseit

A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben.


hirdetés

Jens Stoltenberg a szövetség külügyminiszterei kedden kezdődött tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország bizonyíthatóan új rakétarendszert fejlesztett ki és hozott létre, amely teljes mértékben megsérti a kulcsfontosságú szerződést, amely 30 éven át őrizte a NATO, partnerországai és az egész világ biztonságát.

A külügyminiszterek elfogadott nyilatkozatukban felszólították Oroszországot, hogy teljes körűen és ellenőrizhető módon azonnal térjen vissza a szerződés rendelkezéseihez. A szövetségesek továbbá szilárd elkötelezettségüket fejezték ki egy hatékony nemzetközi fegyverellenőrzési rendszer megőrzése és a leszerelés mellett - tette hozzá a főtitkár.

Mint elmondta, az Egyesült Államok és más szövetségesek is számos alkalommal tettek erőfeszítést az Oroszországgal való együttműködésre és kértek választ az új rakétaprogramról. Oroszország azonban nem adott kielégítő választ, továbbra is gyártotta és telepítette a szerződés szerint tiltott rakétákat. Az INF-szerződés megsértése megnehezíti a fegyverek hatékony ellenőrzésére és leszerelésére irányuló törekvések sikerét, és alapjaiban ássa alá a szövetségesek biztonságát. A fegyverek ellenőrzésére vonatkozó megállapodások csak akkor érvényesek, ha minden fél tiszteletben tartja azokat - közölte..

"Nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben megfelel a szerződésnek. Nincsenek új amerikai rakéták Európában, de új orosz rakéták vannak Európa közvetlen szomszédságában. A helyzet, amelyben az Egyesült Államok betartja a szerződést és Oroszország nem, egyszerűen nem tartható fenn" - fogalmazott Stoltenberg.

A nyilatkozat szövege szerint a szövetségesek továbbra is elkötelezettek a stratégiai stabilitás és az euro-atlanti egység megőrzése mellett. A NATO folytatja átfogó elrettentési és védelmi politikáját, hitelessége és eredményessége érdekében pedig a rendszeres konzultációt Oroszországgal. A NATO a konfliktusok megelőzése és a béke megőrzése érdekében cselekszik, és párbeszédet keres Moszkvával - szögezték le.

"Nem akarunk új fegyverkezési versenyt. Nem akarunk új hidegháborút. A szövetségesek továbbra is az Oroszországgal való jobb kapcsolat érdekében fognak dolgozni" - húzta alá a főtitkár.

Oroszországnak még van egy utolsó esélye arra, hogy visszatérjen az INF-egyezmény rendelkezéseihez és megfeleljen azoknak. A katonai szövetségnek pedig fel kell készülnie az érintett nukleáris fegyverek megsemmisítését célzó szerződés nélküli világra - közölte.

A főtitkár a Kercsi-szorosban nemrégiben történt orosz-ukrán incidenssel kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, Oroszországnak tennie kell a feszültségek elmérgesedése ellen. Arra figyelmeztetett, hogy Oroszország krími jelenlétét "befolyásának kiterjesztésére" használja.

A NATO továbbra is közelről figyeli a helyet alakulását, jelen van a térségben és továbbra is azt várja Oroszországtól, hogy engedje szabadon a fogva tartott ukrán katonákat és hajókat, valamint azt, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelességeit, lehetővé téve a hajózást a Kercsi-szorosban és az Azovi-tengeren, valamint az akadálytalan hozzáférést az ukrán kikötőkhöz - fogalmazott a NATO főtitkára.

Heiko Maas német külügyminiszter nyilatkozatában kijelentette, a szövetség mindent megtesz a kialakult konfliktus elmérgesedése ellen. Ez kizárólag békés, tárgyalásos úton következhet be - húzta alá.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter sajtóértekezletén üdvözölte a NATO politikai támogatását, ugyanakkor kijelentette, noha erős nyilatkozatok születtek, nem szabad azok szintjén maradni. Egyeztetett választ kell adni Oroszország cselekedeteire - tette hozzá.

Az ukrán külügyminiszter azt javasolta, hogy a NATO befolyását felhasználva járjon közbe annak érdekében, hogy megtiltsák orosz hajók belépését más országok kikötőibe, ha Moszkva továbbra is gátolja az Azovi-tengeri hajózást. Hozzátette, javaslatát meg kívánja tárgyalni az európai uniós tagországokkal is a jövő hét folyamán.

A kétnapos külügyminiszteri tanácskozás középpontjában egyebek mellett a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) sorsa, az orosz-ukrán konfliktus megvitatása, valamint Bosznia-Hercegovina csatlakozási törekvése áll.

 







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Első gyermekét várja válogatott magyar sportolónk

Közösségi oldalán osztotta meg rajongóival az örömhírt.

Tragédia történt Nagykőrösnél éjjel

A tűzoltóknak kellett kiszabadítani a sérült férfit a kocsi alól.

A hétvége legszexibb párja

The Weeknd születésnapja alkalmából Bella Hadid a szokottnál is vadítóbb volt. Az egymásra és a kamerába vetett buja pillantásaiknál...

Új kötelező felszerelés jön az autókba

Mintegy 40 ország megállapodott az automatikus vészfékező rendszerek (AEBS) bevezetésére vonatkozó ENSZ-rendelet tervezetéről - derül ki...

Őrjítő póz, képtelen elfedni óriási melleit a szépségkirálynő

Olga Loerának mindig nehéz dolga van, méretes kebleit nehezen tudja elfedni.

Napi horoszkóp 2019. február 17. - Megszabadulni a feleslegtől

A Rák várjon, amíg tisztán lát egy ügyben, a Nyilas legyen most türelmesebb. Napi horoszkóp.

Hazánk is megérezheti, hogy még nincs vége a német bajoknak

Továbbra is kiábrándítóan teljesít a német gazdaság, ami már a magyar növekedési kilátásokra is hatással lehet. Suppan Gergely, a...

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők...

A szemünk előtt öltöttek testet az okkult erők

A Vans legújabb kollekciója a sötét oldalról inspirálódott. Már a projektfotókon is csak úgy hemzsegnek a koponyák, de a sneaker sarka...

A világ leghosszabb lakóháza egész elképesztő látványt nyújt

Ukrajnában találhatjuk, Luck városában, és természetesen még a szovjet érában építették ezt a szocreál monstrumot. Az építmény...

Amikor nem a hálapénz a legnagyobb úr

A magán- és a közfinanszírozott egészségügy különbségeiről, illetve az állami ágazat javításának lehetőségéről beszélt...

Büntetés nélkül megúszhatja a disznóját magáévá tevő Miska bácsi

Bár az állatvédők feljelentést tettek, korántsem egyértelmű, hogy állatkínzásért felelősségre vonják a Pötyi nevű disznóval...

0

Sport

Vettel szerint valami nagyon megváltozott a Ferrarinál

Minden fronton a fejlődésre törekedett az olasz istálló a holtszezonban.

Szexi anyja miatt szégyenkezik a Roma új sztárja

Az új Tottinak kikiáltott Zaniolo szerint túl sokat csücsörít az anyukája.

A legcsinosabb teniszezőnő nagyon szexi fotót posztolt Instagramra

Genie Bouchard továbbra is elképesztően szexi.

Király Gáborral a kapuban lépett nagyot az NB II felé a Haladás

Újabb diósgyőri bravúr, Felcsúton tudott nyerni az Újpest.

Atyaég, mekkora gólt rúgott Dybala

Továbbra is veretlen az olasz bajnokságban a Juventus, ezúttal otthon verte a Frosinone csapatát.

Böde még a keretben sincs

Hamarosan kezdődik a Loki-Fradi.

Puskás-díjas góllal győzte le a Debrecen a Ferencvárost

Hiába vezetett a Fradi, a DVSC Zsóri Dániel hihetetlen találatával végül fordítani tudott.

A 96. percben tették tönkre Dárdai Pál estéjét

A magyar edző Lothar Matthäusszal beszélgetett, Claudio Pizarro lett a meccs hőse.

Már régen aláírt a Fradinak gólt ollózó debreceni tehetség

Tökéletesen építette fel Herczeg és a sajtóosztály.

Szeretni nem kell, de gyűlölni is fölösleges a szlovák focióriást

Guzmics Richárd új csapata, a Slovan Bratislava nem véletlenül került már korábban a magyar szurkolók célkeresztjébe.

0

Bulvár

Ápolónők haltak meg pénteken hajnalban az M1-esen történt szörnyű balesetben

Négy autó és egy kamion ütközött össze, a két nő életét a mentősök már nem tudták megmenteni.

Tudod, miért van a cipzárokra írva, hogy YKK?

Most látunk téged magunk előtt: lenézel a farmerodra és ügyetlenül kihalászod a cipzárodat, hogy tényleg rá van-e írva. Azért tudjuk, mert mi is megtettük ugyanezt, és a sokadik nadrág (meg pulcsi és kabát) után már nem bírtuk ki és utánajártunk: mi a francot jelent ez a rohadt YKK szinte minden cipzáron?

Rónai Egon fiatal feleségével gálázott - A ritkán látott Zsani gyönyörű ruhát viselt

Rónai Egon felesége, Zsanett a visszafogott eleganciát képviselte.

Teljes döbbenet New Yorkban: Mindenki erről a magyar lányról beszél

Elképesztőt húzott Sándor Szandra, azaz Nanushka a divat amerikai fellegvárában! Olyan bemutatott tartott New Yorkban, a Fashion Weeken, amit a nemzetközi divatlapok szakírói is szájtátva lestek.

Rettenetes hír érkezett, elhunyt a népszerű színész

Menedzsmentje közölte a gyászhírt.

Vad szex az órák után: Csúnyán lebukott az alsócsóri angoltanárnő

Három alkalommal is nemi kapcsolatot létesített 2018 októbere és 2019 januárja között 8. osztályos tanítványával Alsócsórán egy 35 éves angoltanárnő.

Merkel felsorolta Európa "ellenfeleit", akik ellen küzdeni kell

Súlyos bajok gyötrik Európát, harcolni kell érte, és küzdeni kell a multilateralizmusért, a nemzetközi ügyek egyetértésen, többoldalú megállapodásokon alapuló formálási módjának megőrzéséért is - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

5 vitathatatlan bizonyíték az időutazásra

Mindenki álmodozott már arról, hogy milyen szuper lenne időnként bepattanni egy különleges masinába, és visszaugrani az időben néhány órát (vagy évet). Megnézhetnéd, hogyan nézett ki a Föld, a Stonehenge vagy épp a lakhelyed évszázadokkal ezelőtt, és persze megakadályozhatnád azokat a kínos szituációkat, amiket a mai napig nem tudtál kiverni a fejedből. Arról nem is beszélve, hogy elláthatnád a fiatalabb önmagad egy-két jó tanáccsal, és az aktuális lottószámokkal. Sajnos erre még határozottan várnunk kell (bár remélhetőleg nem sokáig), de addig is eláruljuk, milyen izgalmas bizonyítékok léteznek szerte a világban az időutazásra!

Tragikus hírre ébredtünk: Meghalt a kétszeres világbajnok sportoló

Néhány héttel ezelőtt agyvérzéssel szállították kórházba, ahol végül a szervezete feladta a harcot.

Ez az, amit kávézás esetén sosem szabad elfelejteni.

A kávé vízhajtó hatású ital, ezért ha kávézunk, a megfelelő folyadékpótlásra is gondolnunk kell.

blogmorzsák

Így csinálj sikeres Kickstarter kampányt

Kickstarter kampányt tervezel? Egy sikeres crowdfounder tapasztalatai és tanácsai: mibe kerül felépíteni és futtatni, mik a buktatók és mi volt a legdrágább tanulópénz?

Nagy Blanka nem az a hős, akire szükségünk van

Ne tessék csodálkozni, ha konstruktivitás helyett pusztítás, rendszerváltás helyett polgárháború jön.

A nemzetközi politikát aláássa Trump

Visszafelé sülhet el Orbán népesedési programja.

„Kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje“

Állítólag egy évvel ezelőtt felvetődött a Fidesz­ben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt.

Gyerünk, szüljetek!

Agymosás ez az egész. A legszörnyűbb az, hogy ezt ők épp oly jól tudják, mint mindenki más. Mégis csinálják.

Fald fel Hawaiit!

Ki gondolná, hogy egy szigeten megfér az auten­tikus burger, az ausztrál steakhouse és az ananászbor?

Rég láttunk ilyen hatásos gusztustalanságot

Ettől a beteg videótól tuti mindenki kidobja a taccsot.

Így teszik tönkre az MLM-ek a női barátságokat

Az MLM-ezők kevesebb mint 1%-a ér el üzleti sikereket, miközben ez a faj­ta marketing romboló hatással van (elsősorban a női) barátságokra.

Nyálas és nyál­men­tes programok a hétvégére

Szakítás dalban, farsangi jelmez­bál és elképesztően egzotikus reg­geli a programajánlónkban.

„Szánalmas az egész cikk!”

„Jujj, ekkora baromságot leírni! Ezt nem is méltatom válaszra.” Negatív és pozitív kommentek kommentelése.

Így rombolja a mobil a gerinc egészségét

Miközben azt hisszük, hogy né­ha nézünk rá, való­já­ban akár évi 1000 órán át is bá­muljuk. 25 kilós nyomás a gerincen.

A végén "befut" a matt!

Ki sem lehet térni előle. Világos lép!

0