Nagy értékű adomány a gyermekotthonnak
Értékes adományt adtak át az ELMŰ munkatársai a Cseppkő Utcai Gyermekotthonnak augusztus 5-én. Az energiatakarékos izzók mellett ajándékcsomag is járt gyerekeknek, akik kedves műsorral köszöntötték vendégeket.
Kovács Tamás, az Elektomos Művek Ügyfélszolgálati Kft-jének vezetője elmondta, az adományozásra a Váci úti ügyfélszolgálati iroda jóvoltából kerülhetett sor.
- Számunkra rendkívül fontos, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézőinkkel. Ezért az irodák között versenyt hirdettünk. A dolgozók úgynevezett mosolykártyákat gyűjtenek, és ahol az adott negyedévben a legtöbb kártya gyűlik össze, az az iroda az időszak nyertese. A megtisztelő cím mellett a nyertes iroda dönthet arról, hogy melyik intézménynek adományozzunk 250 ezer forint értékű ajándékot. Mivel a mostani győztes iroda két munkatársa is korábban a Cseppkő utcában nevelkedett, a döntés egyértelmű volt.
Az energiatakarékos izzókat Herczeg Krisztián, a gyermekotthon igazgatója vette át Lécz Krisztinától, az ügyfélszolgálati iroda osztályvezetőjétől (alsó képünkön). Az intézményvezető köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy az energiatakarékos izzók használata a költségkímélésen túl a gyerekek környezettudatos nevelésében is fontos szerepet kap. Az ELMŰ munkatársai az izzókon kívül sok finom édességet is hoztak a gyerekeknek, akik „cserébe” kedves kis műsorral köszöntötték vendégeiket.

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

