Nem vicc: lilakáposztás fagyi
Tavaly a fekete fagyi volt az év slágere, idén viszont a lilakáposztás tormakrémmel, a popcornnal, a boleroval és máglyarakással szeretnék meghódítani a szíveket. Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik.
A nyarat nem lehet elképzelni fagylalt nélkül, és szerencsére már a csoki-vanília egyeduralma is véget ért, ezért bátran kísérletezünk az ízekkel, sőt az egyre népszerűbbek az extrémnek tűnő fagyik.
„A külföldi trendek folyamatos nyomon követése és kreatív teamünk munkájának eredményeként készítjük el az újabb és újabb ízeket. A tavalyi évben egyértelműen a fekete fagyi volt a legnagyobb szenzáció, bízunk benne, hogy idén a lilakáposztás tormakrém, a popcorn, a bolero és a máglyarakás fogja először megdöbbenteni az embereket, majd pedig kivívni a tetszésüket” – mondja Gangel
András, hazánk egyik legnagyobb fagylalt alapanyag gyártója, az M-Gel Hungary termékfejlesztője. – „Több évtizedes tapasztalatunk szerint a fagyipultban a standard ízek mellett mindig kell olyannak lennie, ami extrém, ami megdöbbent, és azt örömmel próbálják ki az emberek a megszokott kedvenceik mellett. Az idei év újdonságai közül a legkülönlegesebb a lilakáposztás tormakrém fagylalt. Az ötlete úgy született, hogy hetek óta sorra vettük az egészségesnek gondolt, de desszert alapanyagként eddig nem használt zöldségek fagylaltkénti tulajdonságaikat, és a kisérletek során így esett a választás először a fehér káposztára. A fehér káposzta önmagában azonban nem ad elég komplex ízvilágot, de a tormával párosítva már kialakult egy tormakrémesen lágy irány, egy majdnem édesbe hajló zöldséges íz, ezért ebben a kombinációban gondolkodtunk tovább.
Végül pedig azért, hogy látványos legyen, lilakáposztával tökéletesítettük az íz- és színharmóniát. A többi újdonság nem ennyire extrém, de újszerű és roppant finom. A popcorn esetében a karamellás pattogatott kukorica ízvilága tárul fel, a bolero többféle piros bogyós gyümölcsből készülő specialitás, a máglyarakás pedig a klasszikus magyar melegkonyhas desszert hatását kelt. A meghökkentő ízek mellett idén biztosan még népszerűbbek lesznek a „mindenmentes” fagyik, mert sajnos évről-évre egyre többeket érintenek az egyes összetevők okozta ételallergiák. Korábban az volt a sztereotípia, hogy ami mentes vagy diabetikus, az ehetetlen. Szerencsére ez mára változott, a mentes élelmiszer mássága miatt sokszor még finomabb is, mint a hagyományos megfelelője. Ezen a területen a praktikumra törekszünk, hiszen mindenkinek más mentességre van szüksége, ezért fejlesztettük ki a „mindenmentes” fagyikat. Esetünkben a glutén-, szója- és tejmentes összetevőkből biztosítjuk a termék csökkentett szénhidrát tartalmát is. Édesítésre vagy a lassúbb és kisebb felszívódású poliolokkal, vagy a hagyományoshoz képes friss gyümölcsből kivont cukorral dolgozunk, a szénhidrát csökkentésre növényi rostot és/vagy fehérjét használunk. Az így elért megfelelő textúrával és nem utolsó sorban magas élvezeti értékkel szeretnénk kényeztetni a fagyizó fogyasztókat ” – tette hozzá a termékfejlesztő.
A bemutatón Köböl Anita műsorvezető, az esemény háziasszonya és Katus Attila többszörös aerobic világbajnok, életmód tanácsadó is megkóstolta a különleges fagyikat, sőt, néhány otthon is elkészíthető változat kivitelezésében is részt vett.
„A nyár nekem egyenlő a fagyival, még annak ellenére is, hogy laktózérzékeny vagyok. Ez utóbbi miatt különösen örülök, hogy a mentes fagyikkal a gyártók gondolnak az ilyen problémákkal küzdőkre is. A lilakáposztás tormakrém fagyi teljesen megdöbbentett, nem is hittem a szememnek, amikor megláttam a nevét, hiszen soha nem jutna eszembe ezt a két ízt párosítani. Így aztán még nagyobb meglepetés volt számomra, hogy kimondottan ízlett ez a kombináció. Bár aktív háziasszony vagyok, de a különleges ízpárosításokban nem vagyok túl bátor, ezért a konyhában ilyesmivel nem szoktam kísérletezni. Viszont örülök, hogy a szakemberek kiváló érzékkel találják meg a legjobb arányt, és szuper új ízek születnek” – mesélte lelkesen Köböl Anita.
Katus Attila szerint nem kell és nem is szabad mindenről lemondania annak, aki egészségesen akar élni vagy fogyni szeretne. Bár mértékkel, de fagyit is lehet fogyasztani. „Minden élelmiszer kalóriát tartalmaz, de nem mindegy, hogy abból mennyit viszünk a szervezetünkbe. Ha egészséges életmódot folytatunk, esetleg fogyni szeretnénk, azt csak olyan program keretében lehet sikeresen megvalósítani, ami kényelmes, amiben sikerélményünk van. Ha mindent megvonunk magunktól, akkor nem lesz kellemes érzésünk, sőt a szervezetüknek sem teszünk jót. Fontos tudni, hogy a szénhidrát nem ellenség, ez a szervezet elsődleges energiaforrása, csak a beviteli mennyiségre és a táplálék minőségére kell figyelni.
Sajnos nagyon sok a tévhit, sok a rossz információ, ami a témával kapcsolatban megtéveszti, félreviszi az embereket. Többek között ezért indult el a Dia-Wellness - Katusaktív Életmódváltó Program is, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak, akiknek fontos az egészségük, és az, hogy elmondhassák magukról: jól érzem magam, kellemesen elfáradtam és mentálisan hozom a formámat. A Dia-Wellness szénhidrátcsökkentett alapanyagokkal kibővített étrenddel, én pedig tanácsokkal és sok mozgással terelgetem az embereket az aktív élet felé. Nemrégiben kiválasztottunk egy hölgyet, Edinát, akivel két hónapon keresztül dolgozunk együtt, és sok felületen nyomon lehet követni az átalakulását. Mindenekelőtt az ő egészsége és boldogsága miatt bízom benne, hogy nagyon sikeres lesz” – árulta el Katus Attila.
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


