Növekszik az internetbankolás a vállalkozások körében a XIII. kerületben
Egyre több kis- és középvállalkozás működésében figyelhető meg fokozott árérzékenység.
Míg azonban közvetlenül a gazdasági válság kitörését követően elsősorban az olyan nagyobb költségterheket vizsgálták felül, mint a bér-, vagy éppen a marketing kiadások, addig manapság már az olyan kisebb volumenű költségeket is górcső alá vonják, amilyenek a számlavezetési szolgáltatások díjai.
A fentiekkel összefüggésben jól megfigyelhető egy másik tendencia is a bankolás terén: folyamatosan növekszik az internetbankolás népszerűsége idehaza. 2006 és 2010 között a felhasználók száma 555 ezerről 11 millióra nőtt. Az internetbankolás nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások körében is dinamikusan terjed, amelynek a szakértők szerint az egyik oka, hogy egyre több kis- és középvállalkozás működésében figyelhető meg fokozott árérzékenység.
Manapság több tucatnyi számlacsomag közül válogathatnak a kis- és középvállalkozások. Sokuk azonban ezt inkább a bőség zavaraként éli meg: „Én mindig azt javaslom, hogy először is gondolják végig, hogy mire akarják használni a számlacsomagot, utána vegyék számba, hogy egy-egy szolgáltatáselemet (pld. pénzfelvétel ATM-ből vagy elektronikus tranzakciók száma) havonta kb. hány alkalommal akarnak igénybe venni. Ezek alapján egy banki szakember segíteni tud abban, hogy melyik számlacsomag lenne a legkedvezőbb a vállalkozás számára. Mi például egyértelmű iránymutatást adunk a kkv-knak a bankolási szokásaik alapján: így a Dinamika Szolgáltatáscsomagot az induló, viszonylag kevesebb banki műveletet végző vállalkozásoknak ajánljuk, az elektronikus számlaforgalmat előnyben részesítőknek az Elektronikus, míg a dinamikusan növekvő, jelentős devizaforgalmat bonyolítóknak a Flotta Szolgáltatáscsomagot javasoljuk.”– mondta Szigeti Katalin, az MKB Bank fiókvezetője. A fiókvezető elmondása szerint a XIII. kerületben a helyi vállalkozások körében is jól megfigyelhető az internetbankolás terjedése, amit jól mutat, hogy például a Dévai utcai fiókjukban vezetett vállalkozói számlák 52 %-a Elektronikus számlacsomag.
Persze a legtöbb kkv-t az érdekli, hogy számszerűen milyen megtakarítást lehet elérni egy-egy jól megválasztott számlacsomaggal. „Az interneten nagyon sok helyen található bankszámla kalkulátor, amivel pillanatok alatt össze lehet hasonlítani a különböző konstrukciókat. Mielőtt bevezettük a Dinamika, Elektronikus és Flotta számlacsomagokat, konkrét kalkulációkat végeztünk, hogy milyen nagyságrendű megtakarítást lehet elérni egy-egy jól megválasztott számlacsomaggal. A számításaink azt mutatták, hogy egyes szolgáltatáscsomagok választása esetén – az ügyfél bankolási szokásaitól függően – a megtakarítás éves szinten akár a 800 ezer forintot is meghaladhatja.” – mondta Szigeti Katalin.
hírek innen, onnan
„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet
A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...
A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás
Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...
Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről
A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...
Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész
A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.
3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására
A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...
A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek
Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a...
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a...
Magyar Péter: Rendkívüli forrás érkezik a kórházi klímaberendezések javítására, a Tisza-kormány döntött a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjáról
A kabinet megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását is.
Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról!
Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A...
Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga figyelmeztetést
Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár...
Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.
Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...
Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást
A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


