Nyugati típus a keleti blokkban
Ferdehátú Renault 16 a Közlekedési Múzeum legújabb szerzeménye
Az elmúlt hónapokban megszerzett Ikarus buszok után a Közlekedési Múzeum ezúttal egy különleges személygépkocsival bővítette gyűjteményét. A Renault 16-os – melyből mindössze néhány példány lelhető fel Magyarországon – az 1960-as évek jellegzetes, technikai és műszaki újításokban bővelkedő modellje, ami az Év Autója címet is elnyerte. A megvásárolt, idén éppen 50 éves darab az évtized végén került előző tulajához, akitől most a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe vándorol.
„A több műszaki újítást is felvonultató típus egyre gyarapodó gyűjteményünk további bővítésére irányuló stratégiájának fontos részét képezte. A Renault 16-os a hatvanas évek jellegzetes darabja, így beszerzése hiánypótló a Közlekedési Múzeum számára” – mondta Vitézy Dávid, a Múzeum főigazgatója.
A Renault 16-ost 1965-ben kezdték gyártani, és a gyártás befejezéséig, 1980-ig, majdnem 1 850 000 gépkocsi készült a két franciaországi (illetve rövid ideig egy ausztrál) gyárban. A Renault 16-os volt azon kevés nyugat-európai típusok egyike (a Fiat 500–850, a VW bogár, a Renault 4 és a Renault 10 mellett), mely – a Lada, a Wartburg, a Trabant és KGST gyártmányok mellet – Magyarországon elérhető és megvásárolható volt. A rendelkezésre álló adatok alapján a típusból összesen 400 darabot értékesítettek Magyarországon, és azok vásárolhatták meg, akiknek keményvaluta állt a rendelkezésükre, vagy egy összegben kifizették a gépkocsi nem éppen alacsony vételárát. A szocialista gépkocsitípusokra való 4–5 éves várakozási időt a Renault 16-os beszerzésének ideje meg sem közelítette – a vételár kifizetése után a gépkocsit rövid időn belül átvehették tulajdonosai.
A Renault 16-os nem csupán a várakozási idő rövidsége miatt volt vonzó a kor autósai számára. A francia típus műszaki színvonala messze meghaladta a keleti blokk autóinak minőségét, emellett felépítésében is számos újdonságot mutatott. A Renault 16-os volt az első ferdehátú „szedán” karosszériás autó. A felépítésnek köszönhetően a hátsó ülés előre hajtásával jelentős rakodótér volt kialakítható, egyúttal a kor egyik legkényelmesebb, legtágasabb utastérrel rendelkező középkategóriás gépkocsitípusa volt. Műszaki újdonságai közé tartozott a teljes egészében alumíniumból készült motorblokk és hengerfej öntvény, a „középmotoros” hajtáselrendezés, a generátor, valamint a villamos hajtású hűtőventillátor. A Renault 16 műszaki újításainak köszönhetően 1966-ban elnyerte az európai autós szakújságírók által évente odaítélt Év Autója címet.
A Közlekedési Múzeum által most megszerzett példányt első tulajdonosa 1968-ban, Magyarországon vásárolta, és egészen 2014-ig az ő tulajdonában volt. Műszaki vizsgája 2000 végéig érvényes volt, ezután ideiglenesen kivonták a forgalomból. Korábbi tulajdonosának értő kezei alatt a kocsi megkímélt állapotban maradt meg: a fényezés és a kárpitok kiváló állapotúak, a gépkocsi gumiabroncsai is eredetiek és szintén gondosságról és óvó használatról tanúskodnak. Korábbi tulajdonosa a gépkocsi helyreállítását is elkezdte: az autót majdnem teljes egészében gyári állapotában sikerült rekonstruálnia.
hírek innen, onnan
Szenegáli tehetség a Bayern München következő igazolása.
Rászolgált a bizalomra...
Medúzák bénítottak meg egy francia atomerőművet
Medúzák tömkelege zavarta meg a legnagyobb francia atomerőmű működését, a Gravelines-ban működő létesítmény három reaktorát le...
Elszabadult a pokol Zalában: baltával támadt a rendőrökre a fatolvaj
Baltával támadt rendőrökre egy zalai férfi .
Netflix mesék gyerekeknek: 15 animáció életkor szerint, a legkisebbektől a tinikig
A Netflix magyar kínálatában rengeteg olyan rajzfilm és animációs sorozat található, amelyeket életkor szerint is könnyebb kiválasztani.
Kovácsovics Fruzsina ruhástul vetette magát a tengerbe a rekkenő hőségben – videó
Mesés nyaralás vette kezdetét Kovácsovics Fruzsina életében, ám a pihenés első pillanatai nem éppen a megszokott módon alakultak. Az...
Csökken a putyini párt népszerűsége, el is tiltották az egyedüli háborúellenes orosz pártot a választási indulástól
Az orosz legfelsőbb bíróság megtiltotta az egyetlen háborúellenes orosz párt, a liberális Jabloko indulását az állami duma szeptemberi...
Felvételeket foglalt le és mintákat vett a rendőrség a DJ Oti-fellépésen rosszul lett bulizók ügyében
A Szigeten elérhetőek olyan gyorstesztek, amelyek ki tudják mutatni a ginát az italból.
Már közel járnak Orbán Viktorhoz? Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán sajtósa, Kaminski Fanny közösségi médiás tartalmai miatt
Feljelentést tett a Miniszterelnökség az Orbán Viktor közösségi médiájára kötött, 4,2 milliárd forintos szerződések miatt. A The...
Ez már a rendszerváltás? Kizárták Mészáros Lőrinc cégét, nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből
Az MFB átláthatósági problémák miatt kizárta az Opus Titászt két, összesen 540 milliárd forintos uniós pályázatból. A nép...
Toplista: ezeket az autókat vettük idén
A személyautó márkák versenyében szintén a Toyota vezet (9144 személyautó, 12,49 százalékos növekedés 2025-höz képest), a japán...
Hatalmasat rekordot dobott Halász Bence, ő az új Európa-bajnok
Nyolvannégy huszonöt! Ráadásul kalapáccsal!
Az RTL közzétette első féléves eredményét, nem akármilyen számok érkeztek
Az RTL Csoport rendkívül erős első félévet zárt 2026-ban, amit elsősorban a stratégiai bővülés és a digitális átállás sikere...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


