Obama lehallgatta Trumpot?
A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer hétfőn kitartott amellett, hogy Donald Trumpot és munkatársait a korábbi elnök, a demokrata párti Barack Obama a választási kampány idején lehallgattatta. - Pécsi Napilap -
Szokásos napi sajtóértekezletén Spicer a többi között azt hangsúlyozta, hogy "semmi sem változott", vagyis Donald Trump változatlanul úgy gondolja, hogy Obama korábbi elnök lehallgattatta őt és a kampánycsapatát.
A sajtóértekezletet Spicer akkor tartotta, amikor James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója Mike Rogers admirálissal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőjével együtt még a több mint hatórás kongresszusi meghallgatáson vett részt, és azt erősítették meg, hogy sem az FBI, sem az igazságügyi minisztérium nem talált bizonyítékokat a lehallgatásra. Rogers leszögezte, az amerikai hírszerzés nem kérte fel a brit elektronikus figyelő szolgálatot arra, hogy az ő eszközeikkel hallgassák le Trumpot.
Sean Spicer azzal reagált a kongresszusi meghallgatás első napján elhangzottakra: "még rengeteg információ vár megvitatásra".
A képviselőház hírszerzési bizottságának meghallgatásán mind az FBI igazgatója, mind az NSA vezetője beszámolt arról a vizsgálatról is, amely Donald Trump és kampánycsapata Oroszországhoz fűződő esetleges kapcsolatait térképezi fel. Az FBI igazgatója először beszélt nyilvánosan arról, hogy vizsgálat folyik az ügyben, ám a vizsgálat érdekeire és a titkosított információkra hivatkozva, kevés konkrétumot mondott. Mindenesetre szóba került - mások mellett - például Paul Manafort, Trump első kampánymenedzsere neve is, mint akinek vélekedések szerint kiváló kapcsolatai voltak Moszkva-barát ukrán politikusokkal. James Comey nem kívánta a konkrét esetet kommentálni, Spicer szóvivő azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Manafort csak rövid ideig vett részt Donald Trump kampányában, és a szerepe "nagyon korlátozott" volt.
Trump hétfőn a meghallgatásnak csak az Oroszországra vonatkozó részleteire reagált Twitter-bejegyzésben, a lehallgatásról mondottakat illetően néma maradt. "James Clapper és mások kijelentették, hogy az elnök nem játszott össze Oroszországgal. Az erről szóló történet álhír, és ezt mindenki tudja" - írta egyik bejegyzésében az elnök.
Clapper az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) korábbi igazgatója volt.
Donald Trump hétfőn még egy Twitter-bejegyzésben tért vissza az oroszországi kapcsolatokat firtató meghallgatásra, és leszögezte: az ügyet a demokraták találták ki, és azért "nyomatják", hogy eltereljék a figyelmet a "rémes" kampányukról.
"Az elektori kollégiumban nagy előnyöm volt, ők pedig vesztettek" - igyekezett hangsúlyozni Trump, akinek a tavaly novemberi elnökválasztáson nem sikerült megszereznie a leadott voksok abszolút többségét, de több elektori szavazatot szerzett, s így ő nyerte a választást.
hírek innen, onnan
Ennyi kellene ahhoz, hogy megtaláljuk az élet nyomait egy másik világon
Egy friss tanulmány szerint milyen felbontás kell az ősi Föld életnyomainak kimutatásához.
Kényszersterilizáció roma nőknél: „A műtét után tudta meg, hogy többé nem eshet teherbe”
Nincs pontos adat arról, hányan estek át Magyarországon kényszersterilizáción – fogalmaz Kóczé Angéla. A szociológus szerint...
ADHD a munkahelyen: „A gondolataim gyorsabbak, mint ahogy ki tudnám fejezni őket”
Egy diagnosztizált ADHD-s ember sokszor nem kevesebbet lát a világból, hanem épp hogy túl sokat: összefüggéseket, rejtett szándékokat,...
Két borsodi település fizet be a legtöbbet a költségvetésbe, míg a megyei jogú városoktól nem vonnak el semmit
Budapestnek nem kell fizetnie.
Kapitány István bejelentette, hogy nagy lépést tettek az ország biztonságosabb energiaellátásért
A miniszter szerint végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére.
Pont került a találgatások végére: Árulkodó jelek, hogy újra számítanak a magyar válogatott légiósra
Visszatért Teheránba Gera Dániel, miután a légiósok közül elsőként csatlakozott a Persepolis nyári felkészüléséhez.
Történelmi mélypontra süllyedt az európaiak Egyesült Államokba vetett bizalma – állítja egy friss kutatás
A kutatás készítői szerint egyértelműen Donald Trump miatt kezd elveszni a bizalom.
Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét
Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt,...
40 kilométert ment a forgalommal szemben egy asszony az M44-esen – Végül az állította meg, hogy lerobbant az autója – videó
Minden sofőr rémálma vált valóra az M44-es autóúton: egy idős nő hosszú kilométereken át a forgalommal szemben haladt, miközben a...
Érkeznek a kormány legfrissebb bejelentései
Kormányszóvivői tájékoztatót tart csütörtök délelőtt a kormány - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából. A 2026....
Másodszor került a padlóra: Horváth Éva újra átéli a múltbéli tragédiát
Megrázó vallomás.
A kukorica marad a legértékesebb takarmánygabona
Az európai gabonapiacon a májusi és a nyár végi árak is azt sugallják: a kukorica marad a legdrágább gabonaféle.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


