Ezt olvasta már?

Rudolf Péter a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett

Az úrhatnám polgár - Molière művéből Rudolf Péter állított színpadra “összművészeti vihoráncot” a Pécsi Nemzeti Színházban, a bemutatót december 6-án tar...

0

Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok

A 14 év feletti tanulók, hallgatók számára a vasúti utazási kedvezmény igénybevételének feltétele az érvényes diákigazolvány. Az előző tanévben/félévben kapott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók.


hirdetés

A vasúttársaság arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról.

A köznevelési és felsőoktatási intézmények minden tanévben érvényesítő matricákkal látják el a diákigazolványokat, amelyek a felsőoktatásban az első félév végéig, azaz március 31-ig, a köznevelési intézményekben pedig a következő év októberének utolsó napjáig érvényesek. Az új matricákat október végéig érdemes beszerezni. Amennyiben a tanulói, hallgatói diákigazolványt valamilyen okból nem érvényesítik időben, az okmány az adott oktatási intézmény által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással pótolható.

A közoktatásban és a felsőoktatásban részt vevő nappali és esti tagozatos tanulók a lakóhelyük, illetve tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne közötti útvonalra szóló, 90 százalékos havi-, félhavi-, illetve 30 napos bérletet is vásárolhatnak.

A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal vagy igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon igazolni.







0
0

hírek innen, onnan

Eddig az volt a baj, hogy nincs hódunk, most meg már az, hogy van

Már a WWF volt igazgatója is nagyra nőtt patkánynak nevezi a védett hódokat, amelyeknek a visszatelepítésében maga is részt vett. A...

Áldását adta a Mol az INA projektére - Milliárdos beruházás indul

A Mol tájékoztatása szerint az INA felügyelő bizottsága ma előzetesen elfogadta a  Rijekai Finomító Maradékfeldolgozási projektjét,...

Felakasztottak egy lámpavasra egy iraki kamaszt, aki kormányellenes tüntetőket lőtt le

A 17 éves fegyverest feldühödött tüntetők fegyverezték le, majd összeverték és felakasztották.

Keményen üzent Orbánnak is Merkel az EU-csúcs előtt

Az Európai Uniónak nagyon erős jelzést kell küldenie a világnak a klímaváltozás ügyében jelentette ki Angela Merkel német kancellár...

DK: Novák Előd fejezze be a hazudozást!

Novák Előd fejezze be a hazudozást! - írta közleményben csütörtökön a DK, válaszul arra, hogy a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke korábban...

Istenes László elszólta magát: Ismét unoka érkezik a családba.

A képernyős nem tudta magában tartani az örömhírt.

Baghdatis tanácsadóként folytatja Svitolina mellett, Osaka pedig sztáredzőt igazolhat

A korábbi világelsőt Wim Fissette-tel látták edzeni a napokban.

Milyen megállapodás születhet Brüsszelben? - Ezt mondták az uniós vezetők

Az Európai Uniónak nagyon erős jelzést kell küldenie a világnak a klímaváltozás ügyében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár...

Egy hónap után távozott az újbudai polgármester egykori Szdsz-es kabinetfőnöke

Közös megegyezéssel megszűnt László Imre újbudai DK-s polgármester kabinetfőnökének, Lakos Imrének a munkaviszonya.

Berepedező szájszeglet: ezt a betegséget jelzi

A száj sarkának érzékennyé válása, kirepedezése, viszketése, esetleg vérzése rendkívül kellemetlen betegség, a cheilitisz, mely az...

0

Sport

Újabb horror a BL-ben: Három csapat is továbbjutásra állt, de a végén csak az olaszok

A brazilok vitték a prímet: Gabriel Jesus pozitív, míg Dodo negatív hős lett a Bajnokok Ligája csoportkör utolsó fordulójában.

Kassai tizenöt perc alatt két tizenegyest fújt be Madridban - videó

A BL-be visszatérő magyar játékvezető nem volt szívbajos, amikor döntenie kellett.

Nagy László újra edzésben, visszatér?

A Veszprém sportigazgatója az edzőteremből érkezett az interjú helyszínére, ahol elárulta, hogyan alakul a jövője.

Ronaldo eldöntötte a meccset, majd megkarmolták a befutó szurkolók

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja sem múlt el dráma nélkül.

Visszavágott a fiaskóért és csoportelső a Veszprém

Októberben kétgólos vereséget szenvedett Észak-Macedóniában a bakonyi egylet, amely most gálamérkőzést rendezett.

Borzalmas látvány a Bayern szélsőjének sérülése

Ez Kingsley Coman karrierjébe kerülhet.

Furcsa okból duplán ünnepelt szakértőnk a szerdai BL-dráma után

Gundel Takács Gábort sem lehetett átverni.

Kiderült, hogy mennyire súlyos a Bayern játékosának sérülése

Szerda este szenvedett horrorsérülést a bajorok fiatal szélsője a Tottenham elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen.

Miért rúgták ki a világ egyik legjobb edzőjét?

Carlo Ancelotti távozásában egy érzelmi és egy gazdasági tényező is szerepet játszott.

Leiskolázta a BL-csoportját a PSG

Szép csendben a Bajnokok Ligája egyik legfőbb esélyesévé vált a Paris SG, a csoportját ritka magabiztossággal nyerte meg. Pedig ott volt a Real Madrid is.

A Liverpool Salzburgból igazol támadót

De nem Haalandot, és nem is Szoboszlait. Egyelőre.

0

Bulvár

Berúgott, a kocsijával letarolt egy oszlopot a színésznő

Otthagyta az autót, messzebb kapták el a rendőrök.

5 titok, amit a fenyőfaárusok nem mondanak el neked: erre figyelj, ha nem akarsz hibás fát venni

Van pár dolog, amit érdemes tudnod, mielőtt megveszed karácsonyra a fenyőfát!

Minden lottózót érintő változások jönnek januártól

A Kenót, a Skandináv lottót és a Hatoslottót is érinti.

Óriási fordulat a bajba jutott Szalay Krisztina ügyében

Szalay Krisztina és férje, Cserna Antal budai otthona életveszélyessé vált, de most végre bekövetkezett a fordulat.

Örökre megszabadít a penésztől: 7 hasznos ötlet, amit megéri kipróbálni

Így szabadulhatsz meg véglegesen a penésztől a lakásban.

Melyik a kakukktojás a 3 szó közül? Nem azt jelenti, amit a többi - Kvíz!

Mennyire ismered a régies kifejezéseket és a tájszavakat? Teszteld kvízünkkel!

Csaba a hétvégén feleségével, hét közben titkos szeretőjével és két gyermekével élt éveken át

Valljuk be, szinte senki sem úgy lép be egy kapcsolatba, hogy igen, én annak az 50%-nak leszek a tagja, akit meg fognak csalni. Nem, a legtöbben hűségről, örök szerelemről és elköteleződésről álmodoznak, és a valóság hideg zuhanyát nem nagyon szeretnék tudomásul venni, nevezetesen azt, hogy a párkapcsolatban élők közel fele megcsalta már a partnerét, vagy megcsalták őt.

Egy hónappal a szívroham előtt figyelmeztet a tested: figyelj a jelekre

Azt hihetnénk, hogy minket nem érint a szívroham az csak az időseket fenyegeti, nem? Nem igazán, jelenleg az egyik leggyakoribb halálozási oknak számít, ráadásul az egészségtelen életmód és a stressz még rátesz egy lapáttal a bajra. A tested azonban már jóval a szívroham előtt figyelmeztet, hogy nincs minden rendben ezekre a jelekre figyelj!

Hivatalos: ennyivel emelik a nyugdíjakat januártól

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet a 2020-as nyugdíjemelés mértékéről.

Első fotó Tóth Gabi és Krausz Gábor lányáról, csodaszép nevet kapott a kicsi

Régóta várta ezt a pillanatot Tóth Gabi, aki végre a karjában tartatja a gyerekét. Az énekesnő a férjével, Krausz Gáborral mesélt a lányuk születéséről és megmutatták az első családi fotókat.

Most fognak pórul járni a nyugdíjasok?

Az élelmiszerek drágulása nagyon fáj a nyugdíjasoknak, ráadásul országrészenként eltér, hogy mennyit kell ezekre a termékekre költeniük az időseknek. Az átlagos nyugdíjas infláció 3,4 százalék volt január és november között, miközben az élelmiszereknél 5,36 százalék jön ki átlagosan ugyanebben az időszakban.

blogmorzsák

A vörös báró, egy legendás vadászpilóta

Az utolsó olyan háborúban vált hős­sé, melyben még számított a Fair Play, az ellenség tisztelete és a valódi teljesítmény.

Berlin, a kétarcú város

A német főváros sokaknak szinte tökéletes hely a maga logikus, éppen csak bürokrata dolgaival, a bohém kétarcúságával.

A ragyogás elkápráztat

A Ludwig Múzeum idén Benczúr Emese Let it Shine című munkájával lepi meg látogatóit az ünnepekre készülve.

A füsttől a dizájner üvegig

A mai parfümös üvegek dísztárgynak is beillenek.

Ez a legjobb, legkedvezőbb árú kültéri LED lámpa

Kertbe, teraszra, garázsok, kapuk, üzletek elé!

Elitoktatás Debrecenben közpénzből, 733 ezres tanári fizuval

­Elképesztő összegeket költ a Deb­receni Nemzetközi Iskola az elit gyerekeinek oktatására - nem kis részben közpénzből.

Molnár Zsolt kézivezérli a pártsajtót?

A szocialista politikus „mocskos zsarolási ügy”-ről beszélt, amikor elismerte, hogy ő bizony bot­rányba keveredett.

Új fertőzés Európában, és nincs rá gyógyszer

Védtelen Európa a felmelegedés miatt felbukkanó betegségekkel szemben.

Viva la pasta fresca!

Merüljünk el az olasz pastificio-ok, azaz friss tésztát gyártó ma­nu­faktúrák világában egy ma­gyar tésztaguruval.

A bíróságon a ke­resztény értékekről beszélt

A börtönbüntetésre ítélt orosz blogger szeretetről és felelős­ségről beszélt a bíróságon.

Ezekre a filmekre és soroza­tokra keres­tünk rá a legtöb­bet

A Google most közzétett listáján van bőven szuperhősfilm, de a­kad jópár meglepetés is.

Óceánjárók történetei

Íme néhány ritkán látható óceánjáró, képpel és történettel.

0