Ökumenikus alkalom keretei között emlékeztek meg a veronai tragédia áldozataira!
A terézvárosi Szent Család-templom plébánosa, Udvardy Tamás 2017. január 30-ára közös ökumenikus imádságra hívott mindenkit, hogy Isten vigasztaló segítségét kérjék a plébánia területén lévő Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit ért buszbaleset valamennyi érintettje számára. - Budapesti Napilap -
Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök Erdő Péter bíborost és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, Fabinyi Tamás püspök az Evangélikus Egyházat, Pataki András Dávid fasori gyülekezeti lelkész a Református Egyházat képviselte a liturgián. Az imádságon részt vett Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, a terézvárosi önkormányzat képviselői és Horváth Zoltán terézvárosi esperes-plébános, Kovács Zoltán prímási irodaigazgató is.
A szertartás elején a megjelentek egyperces néma csenddel emlékeztek arra a januári napra, amikor a franciaországi síelésből hazafelé tartó diákok tragikus buszbalesetet szenvedtek Verona közelében. Tizenhatan – diákok és felnőttek – életüket vesztették. Értük és a túlélőkért, a még kórházban ápolt vagy már hazatért sérültekért és hozzátartozóikért imádkoztak a Szent Család-templomban tartott liturgián.
Udvardy Tamás plébános arra kérte az egybegyűlteket, hogy az elhunytakért, a testi-lelki sérültek gyógyulásáért, a családtagokért és a barátokért imádkozzák el a Jézus által tanított imádságot, a Miatyánkot.
| Forrás: Magyar Kurir |
Az evangéliumi szakasz felolvasása után Cserháti Ferenc püspök szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében hangsúlyozta, hogy az ember isteni természetéhez tartozik a szeretet, az irgalom és az együttérzés, amelynek számtalan alkalommal lehettünk tanúi az elmúlt napokban. A szörnyű tragédia kimondhatatlan fájdalmat okozott a szülőknek, a tanároknak, a hozzátartozóknak, a barátoknak. De sírt az egész nemzet, és a hír világszerte sokakat könnyekre indított. Együttérzését fejezte ki Ferenc pápa, a püspöki kar elnöke, állami vezetők, nagykövetek. Most együtt emlékezünk az elhunytakra, imádkozunk a tragédia minden szenvedő érintettjéért, és kinyilváníthatjuk az irántuk érzett szeretetünket – mondta Cserháti Ferenc püspök, majd így folytatta: Imádkozzunk a gyógyulásért, a vigaszért.
A gyász idején fordítsuk figyelmünket az isteni szeretet felé. Mi, emberek néma csenddel, egy öleléssel biztosíthatjuk együttérzésünkről a tragédia átélőit, a szenvedőket. A legtöbben most feltekintünk a keresztre, és azt kérdezzük: miért a szenvedés? Miért a halál? Miért a temérdek fájdalom? Nem tudom a választ – mondta Cserháti Ferenc püspök. – De fel tudok tekinteni a keresztre, Krisztus keresztjére, a szeretet legbeszédesebb jelére. Isten irántunk érzett határtalan szeretete leginkább a kereszten mutatkozott meg. A kereszt az örök életre mutat. Jézus, amikor az egyetlen fiát temetni készülő özveggyel találkozott, mélységesen együtt érzett vele, és a gyermeket visszaadta édesanyjának. Amikor hírül vette barátja, Lázár halálát, maga is sírva fakadt. Szeretett gyászoló testvérek! Isten a szeretetre figyelmeztet bennünket. A szeretet nem csupán Isten lényege, hanem vigasz is lehet számunkra – zárta imádságát Cserháti Ferenc püspök.
| Forrás: Magyar Kurir |
Fabiny Tamás püspök képzeletben felidézte a busztragédia előtti napok eseményeit. Az önfeledt síelést, azok büszkeségét, akik a fekete pályán is lesiklottak. Hazainduláskor a diákok és a tanárok egyaránt boldogan szálltak be a buszba. Talán többen is SMS-t küldtek a családtagjaiknak, amelyben megírták, hogy azonnal jelentkeznek, amint átlépték a magyar határt. Sokan bizonyára aludtak, egy édesanya pedig meghatottan nézte a lányát, akit elnyomott az álom. Aztán egyetlen pillanat alatt minden megváltozott. Életek törtek össze, remények vesztek oda, családok omlottak össze, és az öröm, a büszkeség helyén nem maradt más, csak a mélységes fájdalom, a sírás, a gyász. Az a tűz túl van minden képzeleten. Istenünk! Mi nem láttuk azt a rémületet, mi nem hallottuk a sikolyokat, de abban bízunk, hogy Te láttad, hallottad, ami ott történt. Nem eltűrted vagy megengedted a szenvedést, hanem magad is ott perzselődtél a lángokban. Fogadd magadhoz kegyelmesen azokat, akik ott lelték halálukat! Tartsd szorosan karjaidban a gyászolókat, és gyógyítsd a sérülteket! Segíts minket abban, hogy vigasztalni tudjuk egymást! Cselekedjünk jót, amíg időnk engedi!
Köszönjük sokak támogatását, együttérzését. Köszönjük, hogy annyian igyekeztek segítséget nyújtani a tragédia helyszínén. Kérünk téged, segítsd az orvosokat, az ápolókat, segíts mindannyiunkat, mert hisszük a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet – fejezte be beszédét Fabiny Tamás.
Az imádságok között irodalmi alkotások, Szent Ágoston elmélkedése, Teréz anya szeretetről szóló himnusza hangzott el, és zenei darabokat adott elő a Szent Család-plébánia zenekara, valamint a Szinyei Merse Pál Gimnázium szülőkből és diákokból álló énekkara.
Forrás: Evangélikus
hírek innen, onnan
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


