Olcsóbb lesz a szex akiknek nehezebben megy
Nyáron megszűnhet az első potencianövelő gyógyszer a Viagra egyeduralma, akkortól ugyanis bármelyik gyógyszergyár előállíthat ilyen hatóanyaggal potencianövelőt, amelyek így jóval olcsóbbak lesznek.
Olcsóbb lesz a pirula, így nőhet a szexuális aktusok száma azoknál, akik kék tabletta használatára kényszerülnek. 15 év után nyáron lejár a szabadalmi elsőbbsége az első, merevedést segítő gyógyszernek. Számos gyár startra készen várja, hogy a patikák polcaira kerüljön a Viagrával megegyező hatóanyagú terméke, amelynek engedélyezési folyamata már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Az országos Gyógyszerészeti Intézet legutóbb három ilyen gyógyszert engedélyezett. A Viagrát gyártó cég egyelőre nem sokat árul el, hogyan küzdenek majd meg a konkurenciával, mivel az kedvezne a generikumok gyártóinak.
- A Pfizer természetesen tervez lépéseket az ügyben, hiszen meg szeretnénk őrizni a pozíciónkat. Azonban konkrétumokról korai lenne még beszélni, mivel a kizárólagosság majd csak június második felében jár le – áll a cég lapunkhoz eljutatott közleményében.
A generikus gyógyszerek, vagy más néven generikumok olyan gyógykészítmények, amelyek ugyanazokat az aktív összetevőket és ugyanolyan arányban tartalmazzák, mint az eredeti gyógyszerek. Így gyógyhatásukat tekintve megegyeznek az eredeti gyógyszerrel, azonban annak áránál jóval olcsóbban kaphatóak. A generikumok az eredeti gyógyszer szabadalmának lejárta után jelennek meg a piacon.
| Török Alaxander, uro-szexológus (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A gyógyszergyárak csak az árcsökkentéssel tudják bevezetni a piacra az új terméküket, amely - számításaim szerint - 30-40 százalékkal olcsóbb lesz, mint a Viagra és társai – mondta a Pécsi Napilapnak Török Alexander uro-szexológus. Szabadáras gyógyszerről van szó, ezért nehéz pontosan megmondani mennyivel kell kevesebbet fizetni érte. Egy 100 mg-os, 4 tablettás kiszerelés jelenleg 15-16 ezer forint között mozog, ami az új gyógyszer esetében 10-11 ezerre csökkenhet – tette hozzá az orvos.
Török Alexander tapasztalatai szerint páciensei általában 5-6 tablettát használnak fel egy hónapban, vagyis öt naponta élnek szexuális életet. - Szerintem nem a több szex lesz a jellemző, hanem inkább az elérhetőségi kör növekszik, vagyis akik eddig nem tudták megvenni a potencianövelőt, most hozzájuthatnak – mondja az uro-szexológus.
PNL/FG

- Csontvázzal hódítana a komlói-soproni fiatalember I.
- Három lányt tapostak halálra egy budapesti szórakozóhelyen
- December 21-én csőtörés miatt bezárt a pécsi Tudásközpont
- 10 év után hazajönnek a komlói bányászok?
- Egy éve lövöldözött G. Ákos a pécsi egyetemen - megemlékezés
- Árverés és jótékonysági koncert Pécsett a kolontáriakért
- A vízben a Fradi volt a jobb
- Érezni tanítja a zenét a pécsi siket modell
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

