Ezt olvasta már?


Orbán Viktor népszavazást jelentett be a gyermekvédelemmel kapcsolatban

A brüsszeli támadások miatt, amik a magyar kormány gyermekvédelmi intézkedései ellen irányultak, népszavazást jelentettek be Orbán Viktorék.


hirdetés

A miniszterelnök a népszavazás öt kérdését is ismertette. Többek között arról kérdezik majd meg az embereket: támogatják-e, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések.

 

Újabb népszavazás lesz Magyarországon, ezúttal a gyermekvédelemmel kapcsolatban kérik ki az állampolgárok véleményét - jelentette be szerda délelőtt Orbán Viktor Facebook-oldalán.

 

Az új gyermekvédelmi törvények miatt az elmúlt időszakban rengeteg kritika érte a magyar kormányt, Brüsszel úgy döntött, hogy jogsértési eljárást indít Magyarország ellen. Orbán szerint

"a brüsszeli bürokraták visszaélnek a hatalmukkal" és azt sérelmezik, hogy "nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult".

 

 

A most bejelentett népszavazás az alábbi kérdésekre vár válaszokat:

1.,

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

2.,

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

3.,

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?

4.,

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

5.,

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

facebook videó itt








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A magyar állam 5,6 millió euróért megvásárolta a Batthyány-család okleveleit

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára közölte: 520 dokumentumról van szó.

Direkt36: az Átlátszó bűnügyi újságíróját is megfigyelték a Pegasusszal

A korrupciós ügyeket is feltáró Csikász Brigitta korábban kérte, ne nevezzék meg őt a cikkekben.

Tűnj ki a tömegből és mutasd meg ki vagy. Így dobd fel egy kis kreativitással a kedvenceidet

Fontos, hogy a mindennapi használati tárgyaink minél jobban kifejezzék, kik is vagyunk valójában. Ehhez sokszor csak egy kis kreativitásra...

Kínai, dél-koreai és amerikai arany született a tornászoknál

A férfiaknál gyűrűn kínai, ugrásban dél-koreai, a nőknél pedig talajon amerikai tornász győzött a tokiói olimpia hétfői versenynapján.

Újabb meglepő bejelentés Biles-tól: az egyik döntőt bevállalja

Tokió 2020 - Biles vállalja a gerenda döntőjét

Klímatisztítás: mikor van rá szükség, és hogyan álljunk neki?

A klíma működése közben folyamatos a páralecsapódás, amely kedvező táptalaj a gombáknak, vírusoknak és baktériumoknak. De honnan...

Rádöntötte a ház falát két kislányra egy ámokfutó

A két gyermek éppen aludt, amikor egy jogosítvány nélküli autós belecsapódott a házukba Nagybányán.

Kecskeméti dohánybolt előtt szúrtak nyakon egy fiatalt

A késelő a sérült segítségére siető édesapára is rátámadt, majd elszaladt a helyszínről.

Londonban keresi a szerelmet a hihetetlenül lefogyott amerikai színésznő

Rebel Wilson készen áll arra is, hogy gyermeket vállaljon.

DEAC: Sándor Tamás megsérült - reakció

Remekül kezdték a szezont.

Szőke Alex is éremért birkózhat!

Egy orosz és egy lengyel sportember harcában mi, magyarok szinte mindig a lengyelnek szurkolunk. Hiszen időtlen idők óta együtt harcolunk és...

Sport

A magyar atléta sportszerűségét ünnepli a világ - videó

A 100 gátas Kozák Luca balszerencsés bukása után hasonló sorsra jutó versenytársát vígasztalta.

Kozák Danutáék tönkreverték a mezőnyt, remekeltek a magyar kajakosok

A világbajnok Kopasz Bálint is magabiztos győzelemmel kezdte az olimpiai előfutamot.

Berecz Zsombor révén magyar aranyeséllyel ért véget a vasárnap Tokióban

Vitorlázónk zárta a legjobban a napot, míg Kozák Luca lehet a legszomorúbb. Az atlétikai stadionban világcsúcs és történelmi arany is született.

Csodás olimpiai pillanat: megegyezett egymással két magasugró, mindketten aranyérmet kaptak

Megható, de főleg sportszerű pillanatnak lehettünk szemtanúi a tokiói olimpián.

Szívszorító vallomás: ˝Eriksen elment, abban a pillanatban tudtam˝

Honfitársa elárulta, miként élte meg Christian Eriksen sokkoló drámáját.

Megnyert meccset adott döntetlenre a férfi vízilabda-válogatott

5-5 lett az olaszok elleni végeredmény. A továbbjutás már a mérkőzés előtt eldőlt, de az csak később derül ki, hogy a nyolc között kivel játszanak a magyarok.

Előbb fejbe rúgta, majd ájulásig fojtotta a világbajnok ketrecharcost - videó

Egymillió dollár volt a kihívó jutalma a Bellator 263-as gáláján.

Botrány a tokiói olimpián: csapattársai is megvetik a szexuális zaklatással vádolt vívót

Tokió – Botrányba fulladt az amerikai férfi párbajtőrözők tokiói szereplése, a három nő által is szexuális zaklatással vádolt vívó, Alen Hadzic ellen még saját csapattársai is látványosan tiltakoztak az oli

„Hogy nyerhet aranyat egy terrorista?” – éles kritika a NOB felé

Egy dél-koreai sportlövő nevetségesnek nevezte, hogy elindulhatott az olimpián a szélsőséges szervezethez köthető riválisa.

Tovább él a magyar női kéziválogatott reménye a negyeddöntőbe jutásra

A franciák hét góllal legyőzték Brazília legjobbjait, így a magyar csapat akár tovább is juthat a csoportjából.

A jégfürdőt is vállalta az olimpiai éremért a dögös magyar kajakosnő - képek

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló szerint kemény nap vár rájuk kedden.

Dráma a Magyar Nagydíjon: Hamilton hibája után Ocon lett a Hungaroring királya

Mogyoród - Az év eddigi legizgalmasabb küzdelmét hozta a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj, amelyet a karrierje első sikerét ünneplő francia Esteban Ocon (Alpine) nyerte.

0

Bulvár

Szívfacsaró oka van annak, miért szeretkeznek kevesebbet 50 felett a nők

Korábban már bebizonyosodott, hogy kevesebbet szeretkeznek a nők az életkoruk előre haladtával, azonban eddig a biológiára fogták a magyarázatot a kutatók.

A magyar atléta sportszerűségét ünnepli a világ - videó

A 100 gátas Kozák Luca balszerencsés bukása után hasonló sorsra jutó versenytársát vígasztalta.

Rettenetes tragédia: Aknára léptek a vadászok

Két vadász vesztette életét vasárnap a közép-boszniai Zavidovici közelében, amikor gyalogsági aknára lépett és felrobbant.

Két medvével találkozott egy lány Egerben

A fiatal hölgy kutyasétáltatás közben pillantotta meg a vadállatokat.

Videón, ahogy Tüttő Kata kilovagol a tengerből

Semmilyen metaforikus jelentéstartalom nincs a címben: a főpolgármester-helyettes tényleg egy lovon jött ki a tengerből.

Heti horoszkóp augusztus 2-től 8-ig: az Oroszlán sikeres, a Bak új hódolóra tesz szert

A horoszkóp szerint kedvező eseményekkel zajlik le a hét.

Koronavírus: így csökken a Pfizer-vakcina hatékonysága

Az idő előrehaladtával gyengül ugyan valamelyest a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyaga által nyújtott védelem a tüneteket okozó koronavírus-fertőzéssel szemben, a kórházi kezelést igénylő megbetegedések koc

„Sosem számítottam arra, hogy második feleség leszek. Senki sem számít rá” – De mit is jelent ez valójában?

Egy mozaikcsaládba mindenki veszteséggel érkezik, és igaz ez arra is, akinek történetesen ez lesz az első házassága. De milyen nehézségekkel, stigmákkal és elvárásokkal kell megküzdenie egy második feleségnek? Ho

Kozák Danutáék tönkreverték a mezőnyt, remekeltek a magyar kajakosok

A világbajnok Kopasz Bálint is magabiztos győzelemmel kezdte az olimpiai előfutamot.

Palik László lebukott, Nádai Anikó bikinire vetkőzött

Ezek voltak olvasóink kedvenc cikkei a héten!

blogmorzsák

Halálra ítélt vályogházak

Miért nem éri meg felújítani a vályogházakat?

A héten újabb díjat nyert a magyar fotós világrekorder képe

A 2009 júniusában készült portré először 11 éve nyert meg egy nemzetközi fotópályázatot, azóta 610-szer díjazták.

Ezüstérmes lett, majd nem kért a sportminiszter kézfogásából

Elutasított kézfogás, 5 milliós csekk és vita a sajtótájékoztatón. Így telt az ezüstérmet követő ceremónia!

Kedves szputnyikosok, akkor ti utazgassatok Üzbegisztánba!

„Az egyetlen kombinációt, amivel kint lennék a vízből (illetve pont benne lehetnék az olasz ten­gerben), Nyunyókás Cilike nem engedte meg.“

Az óriásfogú őscápa védelmében

A megalodont minden idők egyik leghatéko­nyabb ragadozójaként, semmint agyatlan gyilkológépként kellene számontartanunk!

Jobbágymentalitás Magyar­országon

Vajon miért található meg csupán nyomokban a klasszikus értelmiségi középréteg Magyar­országon?

Kedves ember vs. jó ember: 10 jel, ami megkülönbözteti őket

Egyszerűbb észrevenni a különb­sé­geket, mint azt gondoltad volna.

Afganisztán 55%-át már a tálibok uralják

Az amerikai kivonulás végéhez közeledve fokozódik a káosz az országban.

Mennyire felelős az a kormány, amely nem vállal semmiért felelősséget?

Az alacsonyabb szinteken se von­nak már senkit kérdőre, ha nagyot bakizik a kabinet.

Bahrain esete DJ Jeszyvel és Hamiltonnal

Ölnek-e melegeket Bahrainban?

30 éves lett Matilda, a kiskorú boszorkány

1996-ban jelent meg a Roald Dahl regényéből készült film a kis zseniről.

Az életminőség fontosabb, mint a magas életszínvonal

Az életszínvonalunk és az éle­tünk minősége nem feltétlenül mutat erős összefüggést.

0