Orbán: a magyar húsipar visszaszerezte önbizalmát
FRISSÍTVE!
A mai napon Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, az üzem tulajdonosa, hivatalosan is átadta az MCS Vágóhíd Zrt. új sertés vágó-, csontozó-, daraboló- és csomagoló üzemét Mohácson. - Pécsi Napilap -
A 21 Mrd Ft értékű beruházás létrejöttét Magyarországa Kormánya 2,7 Mrd Ft állami támogatással segítette. A korszerű üzem egy műszakban 800 ezer normál és 100 ezer nagysúlyú sertés levágására képes, mely állatok részben a Bonafarm termelői együttműködési rendszerének kis- és közepes méretű állattenyésztő tagjaitól, részben független hazai sertéstermelőktől származnak. Az új vágóhíd a termelés felfutásakor több mint 600 embernek ad munkahelyet.
A Bonafarm Csoport által szakmailag irányított sertéstenyésztői együttműködés és a magyar sertéságazat számára kiemelt jelentőséggel bír az MCS Vágóhíd Zrt. új mohácsi sertés vágó-, csontozó-, daraboló- és csomagoló üzemének átadása.
Mint azt a hivatalos ünnepségen Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója elmondta:
„A Bonafarm Csoport, illetve az MCS Vágóhíd Zrt. felismerte, hogy ahhoz, hogy a Csoport által szakmailag irányított termelői együttműködés keretei között előállított sertésekből származó hús versenyképesen kerüljön a piacokra, egy korszerű, nemzetközi értelemben legalább közepes méretű vágóhídra van szükség.”
A tervezés és az építkezés összesen négy évet vett igénybe. A 21 Mrd Ft értékű beruházás tervezője az osztrák ATP, generálkivitelezője a Market Zrt., fő technológia beszállítója a holland MPS volt. A Magyarország Kormánya által biztosított 2,7 Mrd Ft állami támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy az üzemben a legkorszerűbb technológiai megoldások kerüljenek alkalmazásra. A vágóhíd éves szinten 800 ezer normál és 100 ezer nagysúlyú sertés levágására és feldolgozására lesz képes egy műszakban, mely állatokat részben a Bonafarm termelői együttműködési rendszerének kis- és közepes méretű állattenyésztő tagjaitól szerzik be. A fennmaradó részt független sertéstenyésztőktől, hosszú távú szerződések keretei között vásárolja fel a cég. Az új vágóhíd megközelítőleg a Magyarországon levágott sertések ötödét fogja feldolgozni. Az alkalmazott modern technológia lehetővé teszi, hogy a legszigorúbb állatjóléti, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi elvárásoknak is megfeleljen az üzem.
A gyár több mint 600 ember számára nyújt munkahelyet. Az üzemben előállított tőkehús részben a Pick Szeged Zrt. készítményüzemeinek alapanyag ellátását biztosítja, másrészt frissen, vagy fagyasztottan, vákuumfóliában, vagy védőgázas csomagolásban kerül értékesítésre. A cég a megtermelt hús több mint harmadát exportálni fogja a környező országokba, illetve a Távol-Keletre.
Az ünnepélyes átadón Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Bonafarm arra törekszik, hogy tovább fejlessze termelői közösséget, melyet kialakított. E közösségnek kis- és közepes méretű mezőgazdasági termelő tagjai, a Bonafarm szakmai irányítása mellett, nemzetközi szinten is versenyképesen és megfelelő jövedelmezőséggel tevékenykedhetnek. A termékpálya minden szintjén a legkorszerűbb megoldások alkalmazására van szükség ahhoz, hogy az együttműködés keretei között létrejövő termékek versenyképesek legyenek a hazai és nemzetközi piacokon. A Bonafarm Csoport ezért a jövőben is folytatja azt a modernizációs programját, melynek keretei között 2010 óta több mint 50 Mrd Ft-ot fordított fejlesztésre az élelmiszergazdaság területén. A Csoport a jövőben is vissza kívánja forgatni a megtermelt jövedelmet az ágazat modernizációjába és a következő 10 évben további, megközelítőleg 100 Mrd Ft-os fejlesztést tervez.
Az Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor tulajdonos által átadott új üzem vezetői azon dolgoznak, hogy néhány év múlva további kisebb mértékű fejlesztésekkel beindulhasson a második műszak is a vágóhídon. Reményeik szerint, a Mohácsról származó kiváló magyar tőkehús iránti kereslet erősödése miatt rövid időn belül növelni kell majd a gyártási mennyiséget.
hírek innen, onnan
Rémálomba fordult az álomutazás: 10 év börtönre ítélték a motoros párt Iránban
Tíz év börtönbüntetésre ítéltek kémkedés vádjával egy brit házaspárt Iránban. Lindsay és Craig Foreman egy motoros világkörüli...
Videó: Szomjas sünit itattak maradék vizükből a hevesi tűzoltók, akik órákig küzdöttek a lángokkal
Heves megyei tűzoltók egy szabadtéri tűz oltása közben találtak egy legyengült sünit Átány határában. A megható pillanatról a...
„Trágár vagyok, szeretek csúnyán beszélni” – Meglepő vallomást tett Kadarkai Endre
Kadarkai Endre elárulta, hogy amíg az interjúiban mindig visszafogottan viselkedik, addig otthon tud vehemens lenni, néha pedig kifejezetten...
Vincze Lilla eltűnt egy hőlégballonos ugrás után – Órákig keresték az énekesnőt
Vincze Lilla számára nem ismeretlen a magasba emelkedés: az énekesnő évtizedek óta rajong a repülésért, sőt, 1993-ban egy...
A Fidesz alaptörvény-módosítások elleni beadványait tárgyalja az Alkotmánybíróság
Megsemmisítenék a Sulyok Tamás eltávolításáról szóló passzust.
Megzavarta Szicília légi közlekedését az Etna kitörése, turisták ezrei rekedtek a szigeten
A hamufelhő Máltát is elérte.
Több mint 1,5 millió magyarra vár földi pokol a következő hónapokban, pedig lenne rá megoldás - teljesen ingyenes
A pollenek elleni védekezést már a bejárati ajtónál érdemes elkezdeni.
Molnár Áron pálinkafogadalma: Amíg Orbán Viktort nem látja börtönben, addig nem iszik pálinkát
Molnár Áron addig nem iszik pálinkát, amíg Orbán Viktor bíróság elé nem áll. A Három óriásplakát Ebbing határában felől a...
Zsúfolásig telt Európa egyik kedvelt üdülőszigete a természeti csapás után, több tízezer turista nem tud hazatérni
A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.
Korszakalkotó változás jön a piacokon: teljesen új módon lehet majd pénzt keresni a mesterséges intelligenciával
A CME Group októbertől tervezi az első, számítási kapacitáshoz kötött határidős kontraktusok bevezetését, amelyekkel a...
Napfogyatkozás és csillagászat: az egekbe szöktek a szállodai szobák árai
Az egekbe szöktek a szállodaárak azokban az európai országokban, ahol teljes egészében látható lesz a kontinens első teljes...
Addiktológus a Hajógyári-szigeti drogügyről: „Ez nagyon aljas emberi tett…”
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután a közösségi médiában olyan beszámolók jelentek meg, amelyek szerint több...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


