Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
Országjárás kezdődik a jövő héten az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) megismertetésére - közölte a kormányszóvivő egy keddi háttérbeszélgetésen.
Nagy Anna úgy fogalmazott, az Új Széchenyi Terv gazdái elviszik a tervet azokhoz, akiknek használni érdemes azt.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy 14 pályázatot már ki is hirdettek, amelyek összértéke több mint 570 milliárd forint. A maradék 79 felhívásra március 1-jétől lehet pályázni.
Az Új Széchenyi Terv hét, úgynevezett kitörési pontot rögzít. Ezek közül a foglalkoztatással összefüggő pályázatokra több mint 67 milliárd forintot biztosítanak; kiemelt szerepet kapnak azok a területek, ahol alacsonyan képzett munkaerőből nagyon sokat lehet foglalkoztatni - ismertette Nagy Anna.
Az egészségügyi rehabilitáció, egészségügyi turizmus területére több mint 31 milliárd forint áll rendelkezésre, közlekedésre pedig 641 milliárd. Utóbbival kapcsolatban a kormányszóvivő elmondta, 2030-ra például olyan közlekedési célokat fogalmaz meg a program, hogy az áruszállítás legalább 40 százaléka vasúton, vízen történjen, a fővárosi személyszállításban pedig fele-fele legyen az egyéni és a közösségi közlekedés aránya.
A zöld gazdaságra 120,5 milliárd, a tudomány-innováció területére 72,5 milliárd, vállalkozásfejlesztésre pedig 173 milliárd forint lesz biztosítva. Az otthonteremtést érintően egyelőre még nincsenek konkrét kiírások - jegyezte meg.
Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter múlt hét pénteken mutatta be az Új Széchenyi Tervet.
MTI

- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Levegő Munkacsoport: nem elég jó az Új Széchenyi Terv
- Országjáráson ismertetik az Új Széchenyi Tervet
- Munkavédelmi pályázatok 725 millió forint értékben
- Átalakítás előtt áll a panelprogram
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

