Ezt olvasta már?


Országszerte okoztak kisebb tüzeket a tűzijátékok

Országszerte okoztak kisebb tüzeket a nem körültekintően használt tűzijátékok, és számos balesethez is riasztották a tűzoltókat szilveszterkor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője elmondta: pirotechnikai eszközökkel összefüggésben összesen tizennégy esethez riasztották a tűzoltókat. Példaként kiemelte, hogy Decsen egy garázs gyulladt ki, a fővárosban erkélyen keletkezett tűz, több településen a sövény, tuják kaptak lángra a pirotechnikai eszközök miatt.

Közleménye szerint az óév utolsó napján 157 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba országszerte.

Fegyverneken, a Deák Ferenc úton egy lakóépület egyik szobájában keletkezett tűz. Az oltási munkálatokat végző törökszentmiklósi és a kunhegyesi önkormányzati tűzoltók az épület átvizsgálása közben egy holttestet találtak az ingatlanban.

Gyomaendrőd szélén, a Bánomkerti úton a késő esti órákban gyulladt ki egy ház. Itt nem sérült meg senki, de az épület lakhatatlanná vált.

Emellett számos közúti baleset is történt. Az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Százhalombatta térségében kisbusz és személyautó karambolozott. A balesetben ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg.

A Veszprém megyei Kamond településen százhatvan ember maradt áram nélkül, miután villanyoszlopnak hajtott egy személygépkocsi szilveszterről Újévre virradó éjszaka. Hatvannál pedig egy vasúti átjárót biztosító fényjelző készüléknek ütközött egy autó az új év hajnalán.

A Kemecsét Nyíregyházával összekötő alsóbbrendű úton egy furgon borult fel, míg Jásztelek és Alattyán között a 32-es úton, továbbá Győrteleknél, a Tunyogmatolcsra vezető útszakaszon is az útról letérve borult az árokba egy-egy autós.

Budapesten, az Örs vezér terén, éjjel oszlopnak csapódott egy személygépkocsi. Hétfő reggel pedig a 11. kerületben, a Szajol és a Kecskeméti József utca kereszteződésében kerítésnek ütközött és azon fennakadva állt meg egy gépkocsi - olvasható az OKF összesítésében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

Nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén

Az NNI nyomozói a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos...

A Fekete-tengeren sodródó orosz drónokat robbantott fel a román parti őrség

A Gerbera típusú drónokat a Neptun Deep gázmező közelében találták meg.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0