Ezt olvasta már?


Pécsett és Budapesten is folytatódik a tanárok tiltakozása

Szerdán a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Budapestről a Megyeri Úti Általános Iskola, a Lázár Ervin Általános Iskola, a Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, a Németh László Gimnázium több tanára csatlakozott a tiltakozáshoz.

 

A budapesti Németh László Gimnáziumból is csatlakoztak tanárok szerdán az engedetlenséghez – Fotó: Németh László Gimnázium

 

 

Szerdán is folytatódott a tanárok polgári engedetlensége, ami azért kezdődött el több mint két hete, mert a kormány egy február 11-én megjelent rendeletével lényegében ellehetetlenítette a sztrájkhoz való jogukat. Az alapvető jogok biztosa kedden azt közölte: a pedagógusok is az elégséges szolgáltatások meghatározása mellett sztrájkolhatnak, ez szükséges ugyanis a gyermekek oktatáshoz való jogának érvényesüléséhez.

 

Kérdés persze, hogy milyen széles körű ez az elégséges szolgáltatás. Ezeket a kormány a február 11-én megjelent rendeletében a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva külön előírta a tanároknak: gyermekfelügyeletet kell adni minden osztályban a sztrájkkal érintett iskolákban, az órák felét meg kell tartani, az érettségizőknek pedig az összes érettségi tantárgyból órát kell adni. A pedagógusok szerint ha betartják a kormány által meghatározott feltételeket, a sztrájkuk lényegében láthatatlanná és így értelmetlenné válik.

 

Szerdán a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Budapestről a Megyeri Úti Általános Iskola, a Lázár Ervin Általános Iskola, a Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, a Németh László Gimnázium több tanára csatlakozott a tiltakozáshoz.

 

Egy, a Megyeri Úti Általános Iskolában dolgozó pedagógust kérdeztünk arról, mi a véleménye a kormány által előírt elégséges szolgáltatásokról. Szerinte az is elég lenne, ha úgy mint például egy nyári szünetben, tankerületi szinten összevont ügyeletet tartanának. Hozzátette.

 

„A mi jogainkat mikor veszi bárki figyelembe? Valamikor foglalkozzanak már velünk is.”

 

Térképen láthatja, hogy a tiltakozás első két hetében melyik iskolákból csatlakoztak tanárok az engedetlenséghez. Az ország több mint 5 ezer általános- és középiskolájából az első két hétben kb. 117 intézményből fejezték ki pedagógusok az elégedetlenségüket.

Miért csinálják ezt a tanárok?

 

Az ügy előzménye, hogy még január 31-én országos sztrájkot hirdettek a szakszervezetek, több mint 20 ezer tanár vett részt a kétórás tiltakozáson. A sztrájkot azért kezdeményezte a két nagy pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), mert nem vezettek eredményre a tárgyalásaik a kormánnyal. Három követelésük volt: béremelés, a munkaterhek csökkentése és az, hogy ne küldjék fizetés nélküli szabadságra azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat a koronavírus ellen. A bíróság első fokon jóváhagyta a sztrájkot, de az Emmi többször is felszólította a tanárokat, hogy annak megtartása törvénytelen, mert nincs jogerős bírósági döntés róla. A tárca emellett baloldali politikai akciónak nevezte a munkabeszüntetést. Végül a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy a tanárok sztrájkja jogellenes volt.

 

A szakszervezetek március 16-ra újabb sztrájkot hirdettek az iskolákban. Erre válaszul egy február 11-én, pénteken megjelent kormányrendeletben a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva előírták az elégséges szolgáltatásokat. Ez a tanárok szerint lényegében láthatatlanná teszi a sztrájkot, és ellehetetleníti alapvető jogukat, a sztrájkjogot.

 

A legutóbbi kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely azt mondta: a kormány megérti a pedagógusok problémáit, szívesen tárgyalnak velük a béremelésről, de azt kérik, hogy tartsák be a jogszabályokat. A miniszter szerint a polgári engedetlenség, amit már több iskolában is elkezdtek a tanárok, nem a megfelelő eszköz.

telex.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0