Ezt olvasta már?


Rangos nemzetközi egészségügyi konferencia Budapesten

Magyarország az EESZT megvalósításával érdemelte ki a rendezés jogát

Budapesten zajlott le az Európai Strukturális és Beruházási Alap által finanszírozott eHealth-projektek bemutatkozására szervezett nemzetközi konferencia. Hazánkra, mint az esemény házigazdájára az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) megvalósításának köszönhetően esett a választás.

Magyarország adott otthont az e-egészségügy kiemelkedő jelentőségű nemzetközi rendezvényének szeptember 18-19-én, Budapesten zajlott le ugyanis az Európai Strukturális és Beruházási Alap (ESIF) által finanszírozott eHealth-projektek bemutatkozására szervezett konferencia. A rendezvény egy olyan konferenciasorozat része, amely az érintett résztvevő tagállamok számára nyújt specifikus támogatást az egészségügyi szektorban, illetve elősegíti az információk, a jó gyakorlatok, valamint az innovatív ötletek és folyamatok megosztását.

Hazánk az esemény megrendezésének jogát Magyarország legnagyobb eHealth- projektjével, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) megvalósításával érdemelte ki.

„A XXI. századi korszerű betegellátás szempontjából elengedhetetlen, hogy a betegadatok egy helyről elérhetőek legyenek minden kezelőorvos számára, függetlenül attól, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat államilag finanszírozott vagy magánszolgáltatói rendszerben veszi igénybe a páciens. Ez a fejlesztés az eHealth-szolgáltatások alapköve, erre építkezve egyre korszerűbb digitális megoldásokat tudunk nyújtani az állampolgároknak a legnagyobb biztonság mellett” – fogalmazott a keddi gálavacsorán Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója.

„Az EESZT továbbfejlesztése folyamatosan zajlik, a tervek között szerepel a múltbeli, azaz a 2017. november előtt keletkezett egészségügyi adatok feltöltése, telemedicina- szolgáltatásokat támogató funkciók kialakítása, az egészségügyi intézmények közötti digitális képtovábbítás fejlesztése, illetve speciális egészségügyi nyilvántartások létrehozása is” – mondta szerdai előadásában Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ EESZT fenntartási és üzemeltetési főosztályának főosztályvezetője.

Az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságának (DG SANTE) képviseletében Sylvain Giraud kiemelte: „a jó egészségi állapotban lévő lakosság a gazdasági növekedés és az általános jóllét alapja, így az igényeket megfelelően lefedő egészségbiztosítási rendszer a jövőbe történő befektetésként is értékelhető. Az EU-ban a tagállamok a GDP-jük 8-15 százalékát fordítják az egészségügyi ellátórendszerük finanszírozására, ám az OECD adatai szerint a szervezet tagországaiban átlagosan az egészségügyre fordított kiadások ötödét rosszul, feleslegesen költik el. Ez azt jelenti, hogy a költséghatékonyság javításával anélkül lehet komoly nyereségre szert tenni, hogy az egészségügyre fordított forrásokat csökkenteni kellene. Ennek eszköze lehet a kórházközpontú megközelítés helyett az ellátásközpontú megközelítésre történő átállás, az e-medicina alkalmazása, valamint a megelőzés hangsúlyossá tétele”. Hozzátette: „az ilyen, költséghatékonyságot szem előtt tartó átalakítások szerepelnek a magyarországi tervekben is”.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.








0
0
0

hírek innen, onnan

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

Nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén

Az NNI nyomozói a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos...

A Fekete-tengeren sodródó orosz drónokat robbantott fel a román parti őrség

A Gerbera típusú drónokat a Neptun Deep gázmező közelében találták meg.

Nem az önkormányzat szerelte le a nyomókarokat – Rongálás miatt lehet használhatatlan a budakalászi közkutak egy része

Lakossági bejelentések alapján indult vizsgálat a budakalászi közkutak (kék kutak) állapotával kapcsolatban. Miután az egyik helyi lakos...

Medúzák bénítottak meg egy francia atomerőművet

Medúzák tömkelege zavarta meg a legnagyobb francia atomerőmű működését, a Gravelines-ban működő létesítmény három reaktorát le...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0