Részben online rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és a Gyermek Táncfesztivált
észben online, részben személyes részvétel mellett rendezik meg a tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt 16. Magyar Táncfesztivált és 6. Gyermek Táncfesztivált Győrben június 14. és 20. között. Az eseményen megemlékeznek Győr várossá válásának 750. évfordulójáról is.
A tájékoztatás szerint azért döntött a szervező Győri Balett társulata az online és személyes jelenlétet igénylő programok és előadások mellett is, hogy mindenki számára elérhetők legyenek a programok. Az online előadások az adott napon reggel hét és este tíz óra között lesznek láthatók.
Az online térben a kortárs alkotók és előadók sorában látható lesz az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Vérző patak című darabja, amely Arany János Ágnes asszony című balladáját dolgozza fel a bűn és bűnhődés témakörét körbejárva. A fesztivál második napján a Gangaray Dance Company darabjában az ókori Agora válik a tánc spirituális szentélyévé.
A továbbiakban bemutatkozik a Közép-Európa Táncszínház a hozzájuk rendszeresen visszatérő Anton Lachky egyik darabjával, a Budapest Táncszínház Viszlát a levegőben! című művével, amelyben a cirkuszművészet eszköztárát is felvonultatják. Láthatják a nézők a Székesfehérvári Balett Színház táncdrámáját, amelyet a trianoni békeszerződés századik évfordulójára készítettek, valamint Bozsik Yvette groteszk retrodarabját, a gyerekkori élményekből összegyúrt Nyaralást.
A zárónapon a Szegedi Kortárs Balett vezetője, Juronics Tamás legutóbbi, személyes hangvételű családtörténeti műve, a Credo jelenik meg a virtuális térben.
A Magyar Táncfesztivál eseményeibe egy új helyszín, a barokk Apátúr-ház is bekapcsolódik. Ott rendezik a közönségtalálkozókkal egybekötött közösségi előadásokat, ahol a száz embert befogadó nézőtéren kivetítőn lesznek láthatók a darabok.
A nyitó napon vetítik a Magyar Nemzeti Balett májusban szintén online bemutatott előadását, Venekei Marianna második nagylélegzetű művét, a Sztravinszkij zenéjére készült, Tűzmadarak című alkotást. Másnap a Kossuth-díjas Frenák Pál mutatkozik be legutóbbi darabjával a Spi_der-rel. A Pécsi Balett a Rómeó és Júlia című előadásával érkezik Győrbe, a Magyar Állami Népi Együttes pedig Megidézett Kárpátalja című táncelőadásával mutatja be a határon túli magyar folklór egy darabját.
Az Apátúr-ház június 18-án a testvérvárosok estjének ad otthont, szombaton pedig a Recirquel Társulat Non solus című darabját nézhetik meg az érdeklődők kivetítőn. Az előadások előtt a látogatók minden este találkozhatnak az alkotókkal is.
Az Apátúr-ház ad otthont a 6. Gyermek Táncfesztiválnak is, amelynek részeként élőben lehet majd megtekinteni Gryllus Vilmos és a Győri Balett Maszkabál című táncszínházi produkcióját, a Tünet Együttes Kucok című interaktív előadását, valamint Kulcsár Noémi és a Tellabor Társulat Állatok farsangja című táncmeséjét.
Online lesz látható a Pécsi Balett Piroska és a farkas című mesebalettje, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes Vanmese című zenés előadása.
Június 19-én és 20-án a Széchenyi téren szabadtéri előadásokat tartanak: először fogják a győri közönségnek bemutatni a Győri Balett és Lajkó Félix közös darabját, a GisL-t.
Június 19-én a magyar amatőr néptáncmozgalom kiválóságai köszöntik Győr városát, arra az előadásra száz-száz jegyet ajánlottak fel a koronavírus-járvány idején helytálló egészségügyi dolgozóknak, valamint a honvédség és a katasztrófavédelem munkatársainak.
Másnap a Győr várossá válásának 750. évfordulóját köszöntő előadást lehet megtekinteni a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncegyüttes részvételével. A színpadon az est folyamán több száz táncos lép majd fel.
Kiegészítő rendezvényként a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak munkáiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők egy konferencián, TáncKépek címmel pedig válogatást láthatnak a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. kiállításából.
hírek innen, onnan
Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul
Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.
Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól
Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.
Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...
Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben
Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.
Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...
Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!
Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...
Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...
Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...
Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak
A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...
21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző
Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.
Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre
Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...
Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait
Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


