Rétvári Bence: tovább emelkedett a gyermekek otthongondozási díja
Január 1-jétől havi 266 800 forintra emelkedett a gyermekek otthongondozási díja (gyod) - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az MTI-vel.
Rétvári Bence közleményében emlékeztetett: 2010-ben az önállátásra képtelen, súlyos állapotú gyermeküket otthon ápolók juttatása mindössze ennek hetede, 37 050 forint volt. Az elmúlt több mint tíz évben az ápolási díjra és a gyod-ra fordított költségvetési összeg több mint hatszorosára nőtt, és míg 2010-ben a költségvetésben 15 milliárd forint állt rendelkezésre ápolási díjra, addig ez 2024-ben már 101 milliárd forint.
Az államtitkár hangsúlyozta: a gyod összegét a kormány a minimálbér emelkedésének mértékével emeli évről évre, így a juttatás folyamatosan megőrzi értékét.
Rétvári Bence felidézte, a gyod nemcsak a kiskorú gyermek után jár, hanem akár felnőttkorú gyermek után is, ha a szülei gondoskodnak róla. A gyod-ra jogosult az a szülő, aki a súlyos fogyatékosságából eredően önellátásra képtelen gyermekéről vagy a tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermekéről gondoskodik. Nemcsak a szülő igényelheti az ellátást, hanem például a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozó is - írta.
Hangsúlyozta: a gyod segíti azokat, akik azért nem tudnak munkát vállalni, mert gyermekük folyamatos gondozást igényel, és ezért nem tudnak otthonról hosszabb időre kimozdulni.
Az államtitkár kiemelte: a kormánynak fontos a családok támogatása, a nehéz helyzetben levő családok pedig kiemelt segítségre számíthatnak. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden családot az élethelyzetének megfelelően egyre nagyobb mértékben segítsen. A háborús és szankciós gazdasági nehézségek ellenére is tovább emeljük a gyod-ot - írta.
MTI
hírek innen, onnan
Elképesztő szarvasvonulást filmezett le egy autós Nógrádban - videó
A Nool.hu szúrta ki a videót, amelyen a szarvasvonulás most olyan formában volt látható, amelyet még a gyakorlott természetjárók és a...
Orosz Pál: "Itthon felülünk ugyanarra a biciklire, és elesünk vele" - a Fradi-vezér szerint a magyarszabály életidegen
Orosz Pál a magyarszabály célját jónak tartja, azonban szerinte a gyakorlatban nagyon sok problémát szül, ezért 'életidegen'.
Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin
A képek mindent elárulnak.
Egy üveg vodka húzóra? Kunu Márió megállíthatatlanul csúszik le a lejtőn
Kunu Márió italozós kihívást indított, nagyon büszke magára.
Fintech csillagok és banki innovátorok harca - Ezek voltak 2025 legnagyobb sztorijai
A pénzügyi világ innovátorai, a bankok, sőt, a szabályozók sem tétlenkedtek 2025-ben: európai és magyar fintechek csillaga emelkedett...
„Ez egy csoda volt, amit el kell mondanom” - Gáspár Laci sokkoló kórházi élményéről mesélt
Számtalan élethelyzetben győződött meg Isten létezéséről.
Lopott GMC-vel akartak ATM-et rabolni, porig romboltak egy benzinkutat
A bűnözők ugyan leleményesek voltak, de sajnos nem túl okosak.
Fintech csillagok és banki innovátorok harca - Ezek voltak 2025 legnagyobb sztorijai
A pénzügyi világ innovátorai, a bankok, sőt, a szabályozók sem tétlenkedtek 2025-ben: európai és magyar fintechek csillaga emelkedett...
Minden gazdaságot leigázhat India
Egy elemzőintézet szerint az évszázad végére India lehet a világ legerősebb gazdasága.
Árulkodó fotó: Kislányt vár Horváth Csenge? Beindultak a találgatások
Horváth Csenge új fotója ismét pletykákra adott okot!
Karácsony reggel autós hajszába keveredtek a rendőrök Budapesten
Kábítószert rejtett a menekülő kocsiban ülők zoknija.
Kik voltak a rejtélyes csillagemberek és a hobbitok?
Napjainkban egyetlen emberfaj él a Földön, a miénk, ám ez korántsem volt mindig így. Honnan jöttünk? című sorozatunkban az emberiség...
Sport
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


