Ezt olvasta már?


Saját halottjának tekinti a Jobbikot a Mi Hazánk

Saját halottjának tekinti a Jobbikot a Mi Hazánk, ezért fekete zászlót tűzött a politikai hulla Jakab Péter pártjának székházára Novák Előd, a radikálisok alelnöke.

A 2016-os lemondása után az Országgyűlésbe visszatérő képviselő sajtótájékoztatóján elmondta: mostanra a Mi Hazánk politikai otthont teremtett a nemzeti radikális szavazóknak, ezért hazavárjuk őket. Parlamenti pártként is folytatjuk az utcai politizálást, legyen szó az ország legnagyobb majálisának megszervezéséről az Óbudai-szigeten idén is, folytatva az egykor jobbikos hagyományt, vagy ha szivárványos zászló leszedése szükséges, vagy ha fekete lobogó kitűzése indokolt figyelemfelhívó jelleggel – fejtette ki Novák Előd, alább a folytatása.

 

Jakab Péter egy politikai hulla, de lemondás helyett magával rántja a sírba az ellopott pártját is, melynek mára nem maradt szavazótábora, valamint elvei és programja sem. A balliberális szivárványkoalíció által kinyilvánított közös program azt jelenti, hogy a Jobbik már nem képvisel semmilyen önálló gondolatot, ahogy Gyurcsány korábban bejelentette, pártjaik „világképe egységes”.

 

A Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak, miután ők is összeolvadtak az MSZMP jogutódjával. Korábban a Jobbik Alaptörvény-módosítással ki akarta zárni Gyurcsány Ferencet a közéletből, sőt börtönbe is akarták juttatni, most pedig a Jobbik feláldozásával hozzásegítették, hogy az ellenzék vezetője lehessen.

A Jobbik első alapszervezetének alapítója voltam, hadd idézzek az egykor nevében is jobboldali, a Jobboldali Ifjúsági Közösségből alakult párt Alapító nyilatkozatából: a párt elsődleges feladata „a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”. Ehhez képest a politikai prostitúció leggusztustalanabb perverzióit láttuk, amikor képesek voltak Gyurcsánnyal is összefeküdni a hatalom minden áron való megszerzése érdekében, de ez egy halálos ölelésnek bizonyult. Sokan várták, hogy a Jobbik eldöntse végre, hogy fiú-e, vagy lány, de csak azt láttuk, hogy mindent és az ellenkezőjét is hajlandóak képviselni. A Jobbik kiherélése után Jakab Péter elnökletével a párt elvérzett.

 

Egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztett párttá váltak – na ilyen nem lesz soha a Mi Hazánk Mozgalom, hiszen mi pont azokból jöttünk létre, akik ezzel a köpönyegforgatással szembeszálltak a Jobbikban. 2016-ig én is alelnök voltam, s akkor végül a párt máig egyetlen vétózott alelnökjelöltje lettem, miután szóvá tettem, hogy a Fidesz korábbi oligarchájának, Simicska Lajosnak az államkasszából lopott pénzét tennék a Jobbik pártpénztárába. Országgyűlési képviselői mandátumomat 2016-ban visszaadtam, emelt fővel távozva, s most ugyanúgy térve vissza a Mi Hazánk honatyájaként.

 

A 2014-es országgyűlési választáson radikális politikával még 20% feletti eredményt elérő Jobbik szélkakassá válása után a 2019-es EP választáson már a bejutási küszöb közelébe sodródott 6%-os eredménnyel, s önálló indulásra már képtelenül, Gyurcsány vagy felesége szoknyája alá bújva próbált megmaradni a szivárványkoalíció részeként, de végül csak a DK tagozata lehetnek.

 

A Mi Hazánk Mozgalom viszont eredményes építkezést és sikeres kampányt folytatva a nemzeti radikális tábor gyűjtőhelye lett, stabil szavazótárral és hiteles programmal.

forrás: mihazánk.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: Vietnámi bérkommentelőt vásároltak, akik mérges fejet tettek a fiaimmal közös fotómra

Valóban gyanúsan sok vietnámit bosszantott fel Magyar karácsonyi fotója.

Négy idei kütyü, amit még jövőre is érdemes megvásárolni

Dreame X50 Ultra robotporszívó, Pixel Watch 4 okosóra, Vivo X300 Pro okostelefon és egy Lenovo Yoga 9 laptop. Négy kütyü, amit nagyon...

Úgy dől a pénz ebből a sci-fiből, mintha kötelező lenne

James Cameron legújabb filmje, az Avatar: Tűz és hamu elképesztő lendülettel uralja az észak‑amerikai mozikat, és már most...

Tízórás légitámadással tette pokollá Kijevet Oroszország a Zelenszkij–Trump-találkozó előtt

Közel 500 drón és rakéta csapódott be a városban, megbénítva a kritikus infrastruktúrát. A támadás miatt a főváros harmada fűtés...

Nagyon fáj mindkét vádlim - lehet ez trombózis? Az orvos válaszol

A Vakcinainfós orvosokhoz az alábbi kérdés érkezett.

Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra összefogott – váratlan bejelentéssel rukkoltak elő

Karácsonyi pulcsiban, Szentkirályi Alexandrával az oldalán jelentette be Rubint Réka: a Női Digitális Polgári Kör és a Fitt...

Otthon horoszkóp 2026: Csillagjegyed szerint ilyen lakásátalakítás tenne jót a leginkább neked

Nézzük meg, melyik csillagjegynek milyen lakásátalakítás hozná a legelőnyösebb változást 2026-ban.

Összefoglalta idei első fél évét Orbán Viktor, képekben

A miniszterelnök gazdag programjáról egy 15 képes összeállítás látott napvilágot a Facebookon.

Drónok miatt zárták le a légteret Hannover felett

Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér – közölte a repülőtér...

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a...

Sarolta hercegnő kabátjáról beszél most mindenki, ezért különleges

Sarolta hercegnő a stílusérzékét az édesanyjától örökölte.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ

2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

0