Ezt olvasta már?


Sima győzelem a felkészülés zárásaként

A vasárnap kezdődő szerbiai Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos, 34-24-es győzelmet aratott csütörtökön a világ élmezőnyéhez nem sorolható Bahrein ellen Szegeden.

    Mocsai Lajos szövetségi kapitány egyelőre nem közölte, hogy ki marad ki a 19 fős keretből, azaz mely 18 játékos utazik majd a kontinensviadalra.

    Eredmény:
Magyarország-Bahrein 34-24 (17-12)
magyar gólszerzők: Iváncsik G. 6/3, Szöllősi 4, Harsányi 4/2, Vadkerti 4, Császár 3, Katzirz 3, Ancsin 2, Mocsai 2, Iváncsik T. 2, Ilyés 1, Krivokapic 1, Nagy 1, Putics 1

    A hazai játékosok gyászszalaggal a karjukon léptek pályára a válogatott korábbi masszőre, a hét elején elhunyt Klembucz Ferenc emléke előtt tisztelegve. A meccs gyászszünettel kezdődött. A 19 fős keretből Zubai Szabolcs vírusos megbetegedés miatt hiányzott.

    Meglepően bátran kezdtek a vendégek, és negyedóráig jól tartották magukat. Aztán kilenc percig nem dobtak gólt, s a magyarok 14-10-re elhúztak, de a bahreiniek a folytatásban sem törtek meg.

    A második félidőre több poszton is cserélt a magyar kapitány, és ettől kicsit gördülékenyebb lett a csapat játéka. Különösen Szöllősi – akinek az Eb lehet az első világversenye – volt elemében, rövid idő alatt négyszer is betalált. Az 52. percben kétszámjegyű lett a különbség (29-19).

    A magyarok szombaton utaznak Újvidékre, és az Eb-n először hétfőn játszanak az oroszok ellen. Szerdán a vb-bronzérmes spanyolokkal, míg pénteken az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciákkal találkoznak a csoportkörben.

    "Ami mindenkit érdekel, hogy ki lesz a 19 fős keretből az egyetlen kimaradó, majd éjjel vagy pénteken reggel a szakmai stáb eldönti - mondta Mocsai Lajos. - Nem titok, 3-4 ember közül kell válogatni 2-3 helyre. A mostani meccsre nem készültünk külön, hanem már az első Eb-ellenfelünk, az oroszok játékát elemeztük délelőtt. Ennek is tudható be, hogy sok technikai hibánk volt, ám mégis sikerült simán nyerni."


MTI/Fotó: Kovács Anikó







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy hátborzongató képregényes szál térhet vissza a mozivásznon

Peter Parker testi átalakulása a képregények korábbi, drasztikus mutációit idézheti.

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...

Fontos hírt kaptak a magyar nők!

Döbbenetes számok láttak napvilágot!

19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX

Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.

Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni

A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.

200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját

Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.

Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét

Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében

Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

0