Sorozatban harmadszor győzött a Real Madrid
Sorozatban harmadszor a Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a 2017/18-as szezon szombati döntőjében, Kijevben 3-1-re legyőzte a Liverpoolt.
A BEK-et sem sokan nyerték meg zsinórban háromszor, a Bayern München és az Ajax mellett éppen a Real Madrid volt erre képes.
Még egy okból történelmi lehet az idei döntő: ha a Real nyer, akkor a tavalyi év után megint ugyanaz a város adná a két legnagyobb európai kupasorozat győztesét. Madridon kívül csak Milánó volt erre képes, 1994-ben az Inter nyerte az UEFA-kupát, a Milan pedig a BL-t, azonban duplázás akkor sem történt.
A Liverpool sem az első döntőjét játssza, 2007-ben a Milan ellen maradt alul az angol csapat, mely 2005-ben nyerte meg utoljára a BL-t egy máig emlékezetes döntőben 0–3-ról fordítva.
Fotó: MTI Fotóbank
A spanyol csapat 13. alkalommal lett a BEK, illetve a Bajnokok Ligája legjobbja. A Liverpool hatodszor győzhetett volna. A két csapat előző BEK-döntőjét, 1981-ben az angolok nyerték 1-0-ra.
Bajnokok Ligája, döntő:
Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool 3-1 (0-0)
---------------------------------------------
Kijev, Olimpiai Stadion, 61 561 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), illetve Mané (55.)
sárga lap: Mané (83.)
Real Madrid:
------------
Navas - Carvajal (Nacho, 37.), Sergio Ramos, Varane, Marcelo - Kroos, Casemiro, Modric, Isco (Bale, 61.) - Benzema (Asensio, 89.), Ronaldo
FC Liverpool:
-------------
Karius - Alexander-Arnold, Van Dijk, Lovren, Robertson - Milner (Can, 83.), Henderson, Wijnaldum - Szalah (Lallana, 31.), Firmino, Mané
II. félidő:
-----------
51. perc: Karius óriási hibája miatt vezetést szerzett a Real Madrid: a Liverpool német kapusa megfogta az előreívelt labdát, majd ki akarta dobni, de a közelben álló Benzema kinyújtott lábát találta el, amelyről a kapuba pattant (1-0).
55. perc: Gyorsan egyenlített az angol csapat: jobb oldali szögletnél Lovren fejelt középre, Mané csapott le rá és Navast megelőzve a hálóba passzolt (1-1).
64. perc: Néhány perccel pályára lépése után Bale hanyatt vetődve, ollózó mozdulattal lőtt a kapuba Marcelo középre ívelése után (2-1).
83. perc: Bale távolról lőtt kapura, nem túl veszélyes kísérleténél Karius ismét nagyot hibázott, nem tudta megfogni a labdát (3-1).
Aktívabban kezdett a Liverpool, lendületesen támadta le ellenfelét, és többször el is jutott a Real Madrid kapujáig. A spanyol csapat az első tíz percben nem tudta huzamosabb ideig megtartani a labdát, azután viszont némileg kiegyenlítettebbé vált a játék. Ezzel együtt továbbra is az angol együttes játszott veszélyesebben, a 23. percben egymás után kétszer is gólt szerezhetett volna: balról érkező passz után Firmino vette célba a kaput, de a labda Sergio Ramosról kipattant, majd a jobb oldalon felfutó Alexander-Arnold lőtt kapásból laposan, Navas azonban vetődve nagy bravúrral védett.
Két perccel később Szalah bal vállát kellett ápolni, mivel Sergio Ramosszal együtt összeakasztott karral a földre zuhant. Kis idő múlva visszajött a pályára, de aztán kiderült, nem tudja folytatni a mérkőzést, Adam Lallana váltotta őt.
Nem úszta meg a kényszerű cserét Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője sem: a Szalahhoz hasonlóan sérülése miatt könnyezve levonuló Carvajal helyére Nachót küldte a pályára.
A Liverpoolt megviselte legeredményesebb játékosa - a Premier League-ben rekordot jelentő 32 találattal gólkirály, a BL-ben tízszer eredményes Szalah - elvesztése, a félidő utolsó negyedórájában jószerivel csak védekezett, nyoma sem volt már az addigi folyamatos támadójátékának. A magukra talált madridiak gólt is szereztek a 43. percben, Isco jobbról ívelt középre, Ronaldo fejesét Karius védte, majd a kipattanó labdát Benzema a kapuba passzolta, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A Liverpoolnak kilenc kapura lövése volt Szalah lecseréléséig, azután viszont egy sem ebben a játékrészben.
A fordulást követően Isco hamar vezetést szerezhetett volna, de nem talált be a Karius kifutása miatt üres liverpooli kapuba, tekerése után a labda a keresztlécre pattant. A német kapus nagy hibája miatt azonban hamarosan összejött a madridi vezetés, de a Liverpool gyorsan egyenlíteni tudott, Szalah és Firmino után Mané is megszerezte tizedik BL-gólját az idei szezonban. Csakhamar Bale váltotta Iscót, és a walesi egy ritkán látható pazar góllal meg is hálálta, hogy pályára küldte őt Zidane. Korábban senki nem tudott duplázni csereként beállva BEK- vagy BL-fináléban.
Élénk maradt az iram, többet birtokolta a labdát a Real Madrid, de mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek a folytatásban is. Az angolok német kapusa a hajrában, Bale távoli lövésénél ismét nagyot hibázott, így már nem maradt esélye a Liverpoolnak az egyenlítésre.
A 93. percben Ronaldo került az ellenfél kapuja elé, de nem fejezhette be az akciót, mert a pályára szaladt egy szurkoló, akit két biztonsági ember tepert le mellette, ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a találkozó.
Az újabb madridi diadallal Zinédine Zidane lett az első edző, aki sorozatban három BL-t nyert.
hírek innen, onnan
Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis
Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...
Brutális baleset Kispesten: betonkeverő csapódott a villamosba, egy gyerek is súlyosan megsérült
Öt ember megsérült, köztük egy 10 éves kisfiú is, amikor kedden délelőtt összeütközött egy betonkeverő teherautó és egy villamos...
Férjhez ment Bruce Willis és Demi Moore lánya – Nem tévedés: 712 órán át készült ez a menyasszonyi ruha – fotók
Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore legfiatalabb lánya egy meghitt szertartás keretében mondta ki a boldogító igent Justin Acee...
Megérkezett a víz a rétimajori tavakba, de addigra 180 tonna hal pusztult el
A halállomány mintegy 40 százaléka odaveszett az Aranyponty rétimajori és rétszilasi tavaiban. A cég szerint a halpusztulás jelentős...
Büdös a lefolyó a hőségben? Ez a két hozzávaló perceken belül megszünteti a szagot
Nem képzelődünk: a meleg egyszerűen felerősít mindent, amit a lefolyó mélye hónapok óta gyűjt, és amit hidegben talán észre sem...
Államfőhöz méltó, de vitatható körülmények mellett – így látja Baka Andrást a nemzetközi sajtó
Augusztus 19-től Baka András Magyarország új köztársasági elnöke. A nemzetközi sajtó méltatja Baka személyét, kérdésként veti fel...
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség.
A metrózó vaddisznó kutyafüle volt a legmenőbben tömegközlekedő állatokhoz képest
Nem álmodik, ha vonatozó farkast lát vagy buszozó kecskét.
ENSZ: szinte az összes ukrán hadifoglyot megkínozták az orosz fogságban
Az ENSZ becslése szerint Oroszország több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva az Ukrajna elleni háborúban, sokukat a nemzetközi joggal...
Baltával támadt a rendőrökre egy falopáson ért férfi Zalában
Erősítést kellett hívniuk.
Lassult a termőföldek drágulásának üteme
Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon...
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


