Szigetelt házakat keresnek a vevők
Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el.
Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni
A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.
Egyre több házat szigetelnek
Magyarországon 2,7 millió családi ház van, amelyből mintegy 100.000 ingatlan eladó. A Knauf Insulation és az Otthontérkép 25.000 hirdetés szövegelemzésén alapuló kutatásából kiderült, hogy évről évre nő a szigetelt vagy energiahatékonysági szempontból korszerűsített ingatlanok száma. Amíg 2016-ban mindössze a meghirdetett ingatlanok 17%-a, 2017-ben pedig 19%-a volt szigetelt, addig 2018 tavaszára ez az arány már 21%-ra növekedett.
„Egyértelmű a pozitív trend! Egyre több ingatlantulajdonos végezteti el házán a szigetelést, amelynek haszna kettős: az ingatlan használata során akár a rezsi 50%-a is megtakarítható vele, értékesítéskor pedig akár a befektetett összeg három-, négyszeresét is behozhatja a szigetelés a ház árának értéknövekményében” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.
Gyorsabban nőtt a szigetelt ingatlanok ára
A Knauf Insulation és az Otthontérkép kutatása rávilágít arra is, hogy a napjainkban tapasztalható ingatlanár-emelkedés közepette, a szigetelt ingatlanok ára intenzívebben nő, mint a nem szigetelt otthonoké.
„2018 második negyedévében a nem szigetelt családi házakat 222.000 Ft/négyzetméter átlagáron, míg a szigetelt ingatlanokat több mint 20%-kal drágábban, átlagosan 270.000 Ft/négyzetméter áron hirdették tulajdonosaik” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. „Jól látható, hogy a szigetelt és nem szigetelt ingatlanok ára között egyre jobban nyílik az olló, a korszerű otthonok abszolútértékben is többet érnek, ráadásul áruk is gyorsabban növekszik” – tette hozzá a szakértő.
Csongrád megyében akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt ház
A szigetelés árnövelő hatásának érzékeltetése céljából a szigetelőanyag-gyártó és a hirdetési portál szakemberei megvizsgálták azt is, hogy az ország egyes megyéiben mennyivel magasabb áron adható el egy átlagos alapterületű, 100 négyzetméteres, szigetelt családi ház, mint egy nem szigetelt.
Az eredmények a szakértőket is meglepték! Körülbelül azonos méretű családi házak esetében Csongrád megyében akár 6 millió, Bács-Kiskun megyében 5,9 millió, Vas megyében 4,9 millió, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,7 millió, Heves megyében 4,0 millió, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Hajdú-Bihar megyében pedig akár 3,6 millió forinttal magasabb áron is eladható egy szigetelt otthon, mint egy nem korszerűsített.
A felmérés rámutat arra is, hogy azokban a megyékben, ahol az épületállomány minősége jobb, vagy eleve drágábbak az ingatlanok, a szigetelés nem bír akkora árfelhajtó hatással. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben már 2 millió, Fejér megyében pedig mindössze 900.000 forint pluszt jelent az ingatlantulajdonosok számára a szigetelés megléte. Habár Pest megyében a legmagasabb a szigetelt családi házak száma, a szigetelés itt már csak 100.000 forint ártöbbletet jelent egy-egy eladó családi ház árában.
Van, ahol a szigetelés csak álom
A kutatás rámutat arra is, hogy az Északkelet-Magyarországon hirdetett családi házak esetén sokkal gyakrabban emelték ki tulajdonosaik a szigetelés meglétét, mint máshol. A Knauf Insulation és az Otthontérkép elemzői szerint ennek hátterében az állhat, hogy ebben a régióban a szigetelés még kuriózumnak számít, míg a nyugati megyékben valószínűleg már természetes.
A családi ház hirdetésekben, a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (29,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (23,3%), illetve Hajdú-Bihar megyében (22,4%) említették a szigetelés meglétét. A legkevesebb eladó szigetelt ház Békés megyében (10%) és Nógrád megyében (8%) van.
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


