Ezt olvasta már?


Szijjártó: a V4 sosem volt ennyire erős és hatékony, mint most

A visegrádi együttműködés (V4) soha nem volt annyira szoros és hatékony, mint most, ez az EU legszorosabb és leghatékonyabb szövetsége - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy Magyarország átvette a visegrádi csoport elnökségét, és az osztrák kancellár a napokban kritikával illette a V4-et, kifejtette: "maga a tény, hogy a nyugat-európaiak ennyit foglalkoznak velünk, alátámasztja azt az igazságot, hogy a visegrádi együttműködés" soha nem volt annyira szoros és hatékony, mint jelenleg. Ez az Európai Unió legszorosabb és leghatékonyabb szövetsége - jelentette ki.

Úgy vélte, "a négy ország hangja együtt sokkal messzebbre és sokkal hangosabban szól", mint ha külön szólalnának meg, és az uniós döntéshozatalban a négy ország együttesen kifejtett akarata már olyan tényező, amit még a nagy nyugat-európai országoknak is számításba kell venniük. Ez az együttműködés soha nem volt ilyen erős, és ennek az időzítése is jó, hiszen az EU most olyan történelmi kihívások előtt áll, amelyekre adott válaszok alapvetően meghatározzák Magyarország és Közép-Európa jövőjét is - magyarázta.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy vannak országok, amelyek kifejezték szándékukat, hogy a visegrádi csoport tagjai vagy szorosan együttműködő partnerei legyenek, és nem tudja cáfolni, hogy "Ausztria is ezek között van, illetőleg volt", de több szomszédos ország is "feltette már ezt a kérdést". Ez is azt mutatja, hogy a V4 "igazi branddé vált, amelyhez jó tartozni vagy jó lenne tartozni" - fogalmazott. Hozzátette: a V4 tagjai azonban eldöntötték, hogy nem bővítik a csoportot, mert a hatékonysága könnyen elveszhet, ha többen lennének.

Megjegyezte ugyanakkor: a V4+ formátumokat a magyar elnökség alatt is folytatják, ennek jegyében már egyeztettek az egyiptomi elnökkel, és a hónap közepén Izraellel is tanácskoznak, hétfőn pedig Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával kiegészült külügyminiszteri találkozót rendeznek.

A tárcavezető hangsúlyozta: a V4 ereje abban áll, hogy "a négy ország ésszerű politikát folytat", nem véletlenül váltak az EU növekedésének motorjává és legbiztonságosabb térségévé.

Arra is kitért, hogy Magyarország sosem fogja elfogadni a kötelező betelepítési kvótát, az ország területére illegális bevándorlók nem léphetnek. Nemcsak mi vagyunk ezzel így, hanem a visegrádi országok is, és egyre több európai ország ismeri fel, hogy "az eddigi migrációs politika elhibázott volt".

Szijjártó Péter kiemelte: ha bárki összehasonlítja, hogy mit mond Magyarország két és fél éve a migrációval kapcsolatban, és "mit mondanak most a nyugat-európaiak, akkor azt látja, hogy ezek az álláspontok nagyon közel vannak egymáshoz".

Mint mondta, "az elhibázott brüsszeli politika és egyes NGO-k tevékenysége nemcsak egy nagyon súlyos terrorfenyegetést hozott Európa fejére", hanem rengeteg embert sodort életveszélybe, ugyanis biztatást adnak azoknak, "akik az életüket rábízzák az embercsempészekre meg a gumicsónakokra, hogy induljanak meg a Földközi-tengeren keresztül". Ráadásul ellenőrizetlen módon mindenkit be akarnak engedni Európába - fűzte hozzá.

A külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök Varsóban csütörtökön elmondott beszédét illetően arról beszélt, hogy az esemény történelmi jelentőségű volt, hiszen Trump világossá tette, hogy Közép-Európa igenis fontos az amerikai külpolitika szempontjából, ráadásul olyan "értékalapú beszédet mondott, amelyet Európában nagy ország vezetőjétől - pláne amerikai vezetőtől - nagyon régen nem hallhattunk": a családról, a hitről beszélt. "Mi nem véletlenül örültünk annak, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, hiszen látszik, hogy az általa képviselt külpolitika sokkal jobb a világnak annál a külpolitikánál, amit a korábbi demokrata adminisztráció képviselt" - mondta. Hozzátette: a Trump által képviselt külpolitikai irány, amely szerint tiszteletben kell tartani minden ország nemzeti sajátosságait, enyhülést hozhat a konfliktusok megoldása tekintetében az egész világon.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Átépítés jön a Keletiben, több vonat menetrendje is módosul

Sok szerelvény csak Kelenföldig jár két hónapon át.

Így óvhatjuk meg a kutyát-macskát a szilveszteri durrogtatástól

Esd a Rex Alapítvány, nagyon figyeljünk oda a háziállatokra, hisz szilveszterkor nagyon sok elkóborol ijedtében.

Sulyok Tamás karácsonyi beszéde után néhány perccel volt sajtófőnöke „féktelen pénzköltésről” posztolt, majd azt mondta, szerinte „ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. Egyelőre nem válaszolt a...

Orbán Balázs brutálisan nekiment Magyar Péternek, súlyos jelzőkkel illette a Tisza Párt elnökét, szerinte egy titkos küldetés is van a háttérben

Orbán Balázs az év végi mérlegvonáskor ledobta a politikai atombombát, súlyos dolgokat mondott Magyar Péterről.

Újra járnak a vonatok január 3-ától Vác és Diósjenő között

Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan...

Mondjon búcsút a fazék víznek! Így kell most tojást főzni!

Felejtse el a fazekat, a forrásban lévő víz folyamatos figyelését, az óra csekkolását és a megrepedt tojások miatti bosszúságot! Az...

Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten

Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre...

Szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és...

Önkormányzati pénz a fideszes jelölt kampányában, vagyis amikor már a látszatra sem adnak

A közpénzből gazdálkodó és az ünnepek előtt közpénzből jótékonykodó – egyébként forrásokban nem dúskáló – kötegyáni...

21 év után ismét világsiker Tom Hanks filmje, ami ma is lenyűgöző

Tom Hanks karácsonyi klasszikusa újra világsiker. A Polar Express 21 év után is tarol a streaming toplistákon.

Mire használható a műanyag palack, ha kiürült? Például erre

Koreai kutatóknak sikerült egy olyan rendszert fejleszteniük, ami a hulladékká váló műanyagpalackokból állít elő zöld hidrogént. A...

Megszólalt a Nyugat réme: kész biztosítani Thaiföld és Kambodzsa tárgyalásait

Kambodzsa és Thaiföld szombaton tűzszüneti megállapodást írt alá, ezzel véget vetve a határ menti összecsapásoknak. Kína üdvözölte...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

0