Szijjártó: a kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét
A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességének tekinti, mint a járvány leküzdését - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak szerdai átadóján.
Szijjártó Péter szerint a magyar cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újjáépítésben, ezért számít a kezdeményezéseikre. A kormány - mint fogalmazott - az ő érdekükben döntött úgy, hogy kihasználja az uniós szabályok enyhítését, és költségvetési forrásból minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönzi a beruházásaikat. A segélyek csak kiszolgáltatottsághoz és eladósodáshoz vezetnének, a termelés fejlesztése és bővítése viszont munkahelyeket teremt és megalapozza a válság utáni fellendülést - tette hozzá.
A szerdai rendezvényen újabb 3 cégvezető vehetett át támogatói okiratot.
A Patec Precision Kft. 574,5 millió forintot meghaladó befektetésének több mint 287 millió forint állami forrást ítéltek meg. A szingapúri hátterű vállalat autóipari alkatrészeket készít Miskolcon. Legfőbb helyi partnere a Bosch, de az évi 1 milliárd forintos árbevétel kétharmada exportból származik. A kormányzati támogatás okiratát Wong Chin Andrew vezérigazgató-helyettes vette át.
A térség fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin elmondta, hogy a vállalat megtartotta mind a 80 munkavállalóját, és korszerű gépsorok beszerzésével készül a jövőre.
A T-Plasztik Kft. 527,1 millió forintos befektetése csaknem 263,5 millió forint költségvetési hozzájárulásra számíthat. A jászladányi cég főképp gumiból és műanyagból készít ipari termékeket. A társaság tavaly és tavalyelőtt is másfél milliárd forintot meghaladó értékben értékesített külföldön, az export több mint ötödét tette ki az egész éves árbevételnek. Partnerei közé tartozik számos nagy autógyártó, így többek között az Audi, a BMW, a Ford, a Mercedes-Benz, a Honda, a Skoda, a Volvo, vagy a Volkswagen. Kerekes Attila gyárigazgató a visszaesés ellensúlyozását reméli a tervezett fejlesztésektől. Elmondta, hogy megrendeléseik 40 százalékkal estek vissza a járványhelyzet miatt. A nemzetközi kapcsolatokat kihasználva a cég új piacokat szerezhet, ha korszerűsít, és új technológiákat vezet be - tette hozzá.
Pócs János, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) felidézte, hogy a kormányfő már a válság előtt kiállt a munkahelyek védelméért. A versenyképességi program tehát - mint fogalmazott - a kormány hitelességi bizonyítványának is tekinthető.
A V-Casting Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. majdnem 522,5 millió forintos beruházást tervez 261 millió forintot meghaladó kormányzati segítséggel. A Pest megyei Ecseren öntvényeket készítő vállalkozás saját fejlesztésű termékekkel ért el jelentős forgalmat. 2018-as árbevételének csaknem a fele, több mint 1 milliárd forint a külföldi értékesítésekből származott. Vághi Miklós tulajdonos-ügyvezető arról számolt be, hogy a megrendelések beszűkülése miatt nem valósíthatják meg a tervezett beruházásaikat önerőből. A cégvezető elsősorban az automatizálásra és a robottechnológiákra tekint kitörési lehetőségként, és abban bízik, hogy korszerűsítésekkel nem csupán visszanyerhetik, de növelhetik is a válság előtti forgalmukat.
Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelkedően fontos beruházási területnek nevezte Pest megye déli részét. Kedvező adottságaiknak köszönhetően az itteni települések nem pusztán a helyiek megélhetését biztosítják, de a magyar gazdaság teljesítményéhez is jelentős mértékben járulhatnak hozzá - mondta.
A versenyképesség-növelő támogatásra egy nap alatt 12 cég jelentkezett 5 milliárd forintnyi befektetést vállalva. A pályázók száma így szerdáig 552-re, beruházásaik összértéke 265 milliárd forintra nőtt.
hírek innen, onnan
Kiderült, mire szórják el a pénzüket a magyarok a kánikulában: durván megugrott a forgalom ezeken a helyeken
A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé...
Gyengült kedden a forint: így áll most az euróhoz képest
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Rejtett miniszobor a Duna-parton: a kis fegyveres katona egy pici ajtó mögött található
A művész több miniszobrot is készített már, amik a város különböző pontjain láthatók.
Teljes átvilágítást jelentett be Tarr Zoltán kulturális miniszter
Tarr Zoltánnak szemmel láthatóan nem tetszett Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása, amelyben felrótta, hogy a Tisza Párt vezetői...
A Moszad volt igazgatója szerint többször is bejárták a fordói urándúsítót, mielőtt az USA lebombázta azt
Yossi Cohen elmondása szerint az intézmény elpusztítása minden álma valóra váltása volt.
Hatalmas Európa-rekordot úszott Kós Hubert Párizsban
Kós Hubert 1:52.30 perces Európa-csúccsal jutott döntőbe 200 méteres hátúszásban a párizsi Európa-bajnokságon.
Átlépte az 1100 milliárdos lélektani határt: erre a hitelre csaptak le a magyar cégek
Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány...
Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő...
Elkapták Lakatos Márkot a Szigeten, újra kamera elé állt a pedofil-botrány után
Lakatos Márk hosszú visszavonulás után a 2026-os Sziget Fesztiválon állt ismét kamera elé. Bergman Persona című filmje azt világítja...
Sokan elkövetik ezeket a hibákat lefekvés előtt, pedig tönkretehetik az alvást
Nehézséget okoz az elalvás? Léteznek kutatásokkal alátámasztott módszerek, amelyek segíthetnek ezen a téren.
Védőszemüveg-hiány sújtja Európát a napfogyatkozás előtt
Európa-szerte kifogytak a védőszemüvegek a gyógyszertárakban és optikákban az augusztus 12-i teljes napfogyatkozás közeledtével.
Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis
Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


