Ezt olvasta már?


Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról

Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője nincs tisztában a magyarországi tényekről, holott már nem először nyilatkozik rólunk - reagált Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője.

Szegedi Csanád csütörtökön este az MTI-nek elmondta: Hannes Swoboda arra beszédére hivatkozik, amelyet Komáromban, egy fórumon mondott el, és amelyben szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról.

Ha a képviselő úr vette volna a fáradságot, és pontosan lefordíttatja az ott elhangzottakat, akkor rájött volna arra, hogy "rendkívül nagy ostobaságot mond" - közölte a Jobbik politikusa.

"Itt és most meghívom Hannes Swobodát Magyarországra, körbevezetem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, megmutatom neki, hogy itt milyen állapotok uralkodnak, nézze meg Szendrőt, Szendőládot, Miskolcon a számozott utcákat, ismerkedjen meg az avasi lakótelep helyzetével, és azután nyilatkozzon" - fogalmazott Szegedi Csanád.

Szegedi Csanád úgy vélte: az EP szocialista frakcióvezetője sem a politikai mondandót nem veszi figyelembe, sem a kialakult helyzetet, hanem "állandóan elítél, állandóan megbélyegez" másokat különböző kijelentéseivel.

Azoknak a kijelentéseknek, amelyeket nekem tulajdonít, köze nincsen azokhoz, amelyeket a valóságban elmondtam azon a lakossági fórumon - tette hozzá a képviselő, aki szerint ha viszont Hannes Swoboda nem fogadja el meghívását, akkor "ne kotyogjon bele olyan dolgokba, amihez nem ért".

Mint mondta, ebben az esetben viszont már azt is elvárja, hogy kérjen bocsánatot tőle "buta" nyilatkozatáért", de nem csak tőle, hanem a Jobbiktól, valamint a Jobbik szavazóitól is.

Hannes Swoboda csütörtökön "azonnali fellépést" helyezett kilátásba az Európai Parlamentben annak érdekében, hogy elítéljék Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő "botrányos kijelentéseit". Hannes Swoboda közleménye szerint erősödik Magyarországon "a romaellenes gyűlöletbeszéd". Emlékeztetett rá, hogy Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő egy márciusi pártrendezvényen "forradalmi polgárháború lehetőségéről beszélt a többségi lakosság és az etnikai kisebbség között" - Swoboda megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy megakadályozzák "cigánybűnözők" kelet-magyarországi "hatalomátvételét".

Swoboda emlékeztetett arra is, hogy miután a pártrendezvényről készült videofelvételt nemrégiben közzétették, és az EP-képviselő nem is tagadta az általa mondottakat, a magyar kormány az egyértelmű elítélés helyett "alig reagált".

Az EP szocialista frakcióvezetője erre utalva tévesnek nevezte azt a feltételezést, hogy jobb, ha az Orbán-kormány révén el lehet kerülni a Jobbik megerősödését.

"Ez azt mutatja, hogy fokoznunk kell a harcot az európai szélsőségekkel szemben. A Szegediéhez hasonló szélsőséges kijelentésekkel szembeni azonnali és határozott fellépés elmaradása csak tovább bátorítja Európában a szélsőségességet" - írta Hannes Swoboda, és azonnal fellépést helyezett kilátásba az Európai Parlamentben annak érdekében, hogy elítéljék az EP-képviselő "botrányos kijelentéseit".

Az atv.hu szerdán számolt be arról, hogy a Jobbik lakossági fórumán Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és EP-képviselője a komáromi önkormányzat dísztermében még március 9-én arról beszélt: Magyarországon, ha minden így marad, nagy esély van arra, hogy "forradalmi helyzet alakuljon ki".

Az atv.hu cikke mellett közreadott videofelvétel tanúsága szerint Szegedi Csanád a rendezvényen azt is kifejtette, hogy nézete szerint az általa elképzelhetőnek tartott forradalom "nem politikai jellegű forradalom lesz", mert szerinte inkább arról van szó, hogy "a magyar társadalom" egyre inkább úgy érzi, hogy nincsen vesztenivalója. Márpedig ha megszűnnek a gátlások - folytatta a Jobbik alelnöke -, akkor ez az érzés "olyan fajta elementáris erővel fog a felszínre törni, amely nagyon nagy megrázkódtatást fog hozni ennek az országnak".

"Ami Borsod megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zajlik, hogy 4-5 cigánybűnöző megjelenik bizonyos áruházakban és kifosztja, az nagyon könnyen válhat több százas tömegekké is. Tehát ez egy szikrán múlik" - mondta Szegedi Csanád.

Az atv.hu-n megjelent írás szerint a Jobbik alelnöke arról is biztosította közönségét, hogy politikusként politikai eszközökkel szeretné megváltoztatni "ezt az egészet", ugyanakkor arra buzdított, hogy "élelmiszerkészletekkel kell berendezkedni, hogy legyen annyi rizs meg tészta, cukor a háznál, amivel egy ilyen több hónapos kritikus helyzetet képes átvészelni az ember a családjával".

Szegedi ehhez azt is hozzátette, a Jobbik ki is dolgozott és hamarosan nyilvánosságra is hoz egy arra vonatkozó programot, hogy egy ilyen helyzetben hogyan tudják megvédeni "a kisebb közösségeket".

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Meglépte az exportőr, amitől tartott a piac: elszállt a szén ára a háborús feszültség közepette

A szén határidős jegyzése tonnánként 150 dollár fölé emelkedett, ezzel 2023 szeptembere óta nem látott csúcsot ért el. Az...

Kijött a friss inflációs adat, jobb a vártnál

Idén májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8%-kal voltak magasabbak egy évvel korábbiaknál. Áprilishoz képest nem volt érdemi...

Kiderült, milyen részvényei vannak a Tisza frakcióvezetőjének

Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata hétfő este került fel a parlament honlapjára.

Óriási az öröm: Valóra váltja gyermekkori álmát Rúzsa Magdi

Egyre több jel utal arra, hogy Rúzsa Magdi és a feltörekvő rapper, Mollywood közös projekten dolgozhat. A fiatal előadó számára hatalmas...

A kormány megtette az első lépést a tankönyvellátás megújítása felé

Lannert Judit szerint hamarosan eljön a szabad tankönyvválasztás lehetősége.

Felgyorsulnak az események a Rák körül, a Vízöntő elveszíti a türelmét: Napi tarot-horoszkóp június 9-én, kedden

Megérkezett a mai, június 9-ére, keddre szóló napi tarot-horoszkóp minden csillagjegynek. A Nap most éppen az Ikrek jegyében jár, a Hold...

Régi titkot árult el Havas Henrik, Csiszár Jenő is érintett az ügyben

Egy régi történetet idézett fel Havas Henrik, amelyben Csiszár Jenő és Bakács Tibor is szerepet kapott. A televíziós szerint egy...

Guardiola megüzente Hansi Flicknek, hogy kit igazoljon le az FC Barcelona

A Manchester Citytől távozó edző szerint Bernardo Silva a katalánok hasznára tudna lenni.

Áll a bál Majka elmaradt koncertje miatt: cserben hagyta a rajongóit?

Majka pénteken közel teltházas koncertet adott a pécsi Káptalan Kertben, ahol a rajongók a rossz idő ellenére is nagy lelkesedéssel...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0