Szoros a küzdelem a nézőkért
A Szerencsekerék továbbra is jó nézettséget hozott a TV2-nek, de A Nagy Ő hétköznapi ismétléseivel nem hozták lázba a nézőket. Magas nézőszámot ért el a szombati BL-döntő, az RTL legnézettebb műsora pedig A mi kis falunk volt.
A múlt heti nézettségi adatok alapján a célcsoportok többségénél továbbra is vezet a TV2, de főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportoknál kiegyenlítettebbé vált a verseny az RTL és a TV2 között. A 18-49 éveseknél a TV2 nyerte a hétköznapokat, az RTL a hétvégét, viszont a korábbiaknál szűkebb előnnyel vezetett a TV2 a hétfőtől péntekig terjedő időszakban. A 18-59 éveseknél és főműsoridőben hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy szerdán döntetlen volt az eredmény, mindkét csatorna ugyanakkora közönségarányt (11,6%-11,6%) hozott össze.
A teljes hetet nézve a 18-49 éveseknél és főműsoridőben a TV2 10,7 százalékos, az RTL 10,6 százalékos share-t ért el, azaz mindössze 0,1 százalékpont volt a differencia. A 18-59 éveseknél 0,2 százalékpontnyi előnyt produkált az RTL, miután 11,3 százalékkal zárták a hetet, a TV2 11,1 százalékával szemben.
Mindez a teljes csatornaportfóliók terén is éreztette a hatását. A 18-49 éveseknél, főműsoridőben az RTL Magyarország nyert (RTL Magyarország: 23%, TV2 Csoport: 22,4%). A 18-59 éveseknél és főműsoridőben pedig ugyan a TV2 Csoport ért el magasabb share-t, de nem sokkal (TV2 Csoport: 23,4%, RTL Magyarország: 23,1%). A többi összevetésben, tehát teljes lakosságnál, illetve teljes napon minden fontosabb korosztálynál a TV2 Csoport viszonylag kényelmes előnnyel vezetett.
Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 23. hét – Főműsoridő (18:00 – 22:59)
18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 11,1 13,8 10,7
RTL 11,3 11,4 10,6
Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 23. hét – Teljes nap
18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 8,8 11,1 8,9
RTL 6,9 6,9 6,7
A legnagyobb csatornaportfóliók nézői részesedése (teljes nap, százalék)
18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 Csoport 22,5 24,1 21,3
RTL Magyarország 18,7 17,0 19,0
AMC Networks 5,9 5,6 6,1
MTVA 5,5 9,0 4,4
Paramount Global 5,0 3,8 6,2
Network4 3,8 4,9 2,6
Warner Bros.Discovery 3,6 3,8 3,1
Antenna Entertainment Group 2,9 2,4 3,0
Napi műsorok heti átlagos közönségaránya (18-59 évesek / 18-49 évesek, zárójelben a korábbi hét adatai)
TV2
Tények – 18,8% / 16,9% (17,6% / 15,8%)
Tények Plusz – 13,8% / 13,1% (13,1% / 12,6%)
Szerencsekerék – 15,3% / 15,3% (14,9% / 15%)
A Nagy Ő – 5% / 5,3% (korábbi héten a Párharc: 9,3% / 8,8%)
RTL
Híradó – 17,7% / 16,9% (17,2% / 15,3%)
Fókusz – 12,6% / 12,1% (12,6% / 12%)
Tippelj és vidd el – 9,5% / 8,7% (8,3% / 8,3%)
A mi kis falunk – 11% / 10,3% (8,8% / 8,8%)
A fenti adatokból látható, hogy hol vesztett nézőket a TV2 a korábbi héthez viszonyítva. A főműsoridő második felében a Párharcot A Nagy Ő ismétlése váltotta, ami finoman szólva sem csigázta fel a nézőket. Azt a sávot el is bukták A mi kis falunk ismétléseivel szemben. Ugyanakkor a Szerencsekerék továbbra is kimondottan jó számokat szállított a csatornának. Az RTL-en a Tippelj és vidd el stabilan hozta a gyenge eredményeket, a már emlegetett A mi kis falunk viszont erősödni tudott, olyannyira, hogy minden nap magasabb közönségarányt produkált, mint az előtte futó vetélkedő.
Szombaton A mi kis falunk premieradása a 18-49 éveseknél 14,8 százalékos, a 18-59 éveseknél 16,7 százalékos share-rel futott. Ennek is köszönhető, hogy esti sávban a TV2 előtt végeztek. Viszont a szombat este sztárja igazából az M4 Sporton közvetített UEFA-bajnokok ligája-döntő volt, ami a 18-49 éveseknél 16,5 százalékos, a 18-59 éveseknél 17,5 százalékos, a teljes lakosságnál 17,1 százalékos share-t ért el. Ezeknek a számoknak most az RTL-nél is örülhetnek…
A BL-döntő a 18-49 és a 18-59 éveseknél a múlt hét legtöbb nézőt vonzó műsora volt. Ennél a két korcsoportnál 213 ezret és 327 ezret tett ki a mérkőzés nézőszáma. A teljes lakosságos toplistán – 603 ezres nézettséggel – a negyedik helyen végzett a szombati meccs. A teljes lakosságos lista élén pedig a Szerencsekerék áll 748 ezer nézővel. Mindhárom nagy célcsoportnál A mi kis falunk volt az RTL legnézettebb tartalma, a 18-49 éveseknél 175 ezer, a 18-59 éveseknél 299 ezer, a teljes lakosságnál 617 ezer nézővel.
A tíz legnézettebb műsor a 18-59 éveseknél
Csatorna AMR (fő) SHR %
BAJNOKOK LIGÁJA M4 SPORT 327 025 17,5
A MI KIS FALUNK RTL 299 299 16,7
SZERENCSEKERÉK TV2 283 824 16,3
TÉNYEK TV2 251 767 19,6
HÍRADÓ RTL 246 384 16,0
TÉNYEK PLUSZ TV2 202 242 15,5
FÓKUSZ RTL 197 474 12,7
COBRA 11 RTL 191 445 10,7
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 176 401 9,5
ANYÁD NAPJA RTL 174 168 8,8
A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál
Csatorna AMR (fő) SHR %
SZERENCSEKERÉK TV2 748 944 19,9
TÉNYEK TV2 709 265 23,4
A MI KIS FALUNK RTL 617 060 16,6
BAJNOKOK LIGÁJA M4 SPORT 603 950 17,1
HÍRADÓ RTL 580 486 19,1
TÉNYEK PLUSZ TV2 577 705 19,6
FÓKUSZ RTL 425 634 12,3
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 394 981 10,4
A SORS ÚTVESZTŐI TV2 388 555 18,7
FÓKUSZ PLUSZ RTL 364 746 12,0
A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél
Csatorna AMR (fő) SHR %
BAJNOKOK LIGÁJA M4 SPORT 213 023 16,5
SZERENCSEKERÉK TV2 196 678 17,1
A MI KIS FALUNK RTL 175 888 14,8
HÍRADÓ RTL 157 048 15,0
TÉNYEK TV2 155 511 15,0
COBRA 11 RTL 137 930 11,4
TÉNYEK PLUSZ TV2 136 939 15,5
FÓKUSZ RTL 122 826 11,9
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 115 920 9,4
ANYÁD NAPJA RTL 103 443 7,7
Megjegyzés: a toplista a 10 percnél hosszabb műsorokat, a legnézettebb epizódot (duplikációmentesen) és a Nielsen által műsorcímmel rögzített műsorokat tartalmazza.
Főműsoridő alatt a 18:00 és 22:59 közötti időszakot értjük.
Adat: Live+As Live
Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


