Tilos a dohányzás!
A jövő évben számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani.
Februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár legutóbb a nemdohányzók védelmében indított népegészségügyi kampányuk indításakor beszélt arról, hogy Magyarországon 18 percenként hal meg valaki a dohányzás következtében, évente pedig harmincezren veszítik életüket valamilyen, dohányzással összefüggő betegségben. A tüdőrákos megbetegedések 90-95 százaléka, míg az összes rákos megbetegedés 30-35 százaléka vezethető vissza a dohányzásra - tette hozzá.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását áprilisban szavazta meg az Országgyűlés. Ennek értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.
Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.
Szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.
Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára - biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.
A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.
A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén.
Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán, a száz kilométernél hosszabb távon közlekedő belföldi távolsági vonatokon rá lehet gyújtani. Január elsejével viszont a vasút teljes területén, a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton is tilos lesz rágyújtani.
Annak érdekében, hogy a januári jogszabályváltozásokra felhívják a figyelmet, a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyen a szakemberek a dohányzásról leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki szabályszegést tapasztal.
Az egészségügyi államtitkárság elindította a hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát, amelynek célja, hogy minél többen hagyják abba a dohányzást, illetve el se kezdjék. Számolnak azzal, hogy visszaesik a dohánytermékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohánytermékek jövedéki adója emelkedni fog, így a költségvetésben ez nem okoz majd hiányt. A korábban tervezettnél nagyobb mértékben, ráadásul május és november helyett már jövő februárban és júliusban nő a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány húszmilliárd forint többletbevételt vár ettől.
A múlt pénteken megjelent a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet is, amelynek mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szöveges figyelmeztetések. Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba, de záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések csak később jelennek meg.
Mint az egészségügyi államtitkárság korábban közölte, a kormány döntése alapján csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani a jövő év szeptemberétől, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba.
MTI
hírek innen, onnan
Hatalmas lyuk tátong az öreg kontinens pénzügyeiben: ezermilliárdos hiány fenyeget
A friss adatok szerint már évi 1400 milliárd eurós finanszírozási hiány fenyegeti Európa gazdasági céljait a bankok oldaláról. A...
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
A hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra.
Jogerősen elítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, miután titokban bekameráztatta a jegyző irodáját
A radiátor mögé rejtették a merevlemezt.
Óbudai korrupciós ügy: gyanúsított lett a fideszes ügyvéd is, aki rendben találta a 3-as metró kocsijainak a beszerzését
A klíma nélküli, silány minőségben újragyártott orosz metrókocsik beszerzéséről készült vizsgálati jelentés jogi részét aláíró...
Mit kell tudni Magyar Péter választási reformjáról?
Magyar Péter igazságosabb és arányosabb szabályokat ígér, ellenfelei attól tartanak, hogy a változtatások a kormánypárt pozícióit...
A főváros kilóg a gatyájából, napokon belül fizetésképtelenné válhat
Karácsony Gergely szerint Budapest napokon belül fizetésképtelenné válhat.
Megállt az infláció: több alapélelmiszer ára is csökkent májusban
A friss adatok szerint az infláció történelmi mélypontra süllyedt, miközben több alapvető élelmiszer is olcsóbb lett.
Eszenyi Enikő lemondta a Ghost rendezését a József Attila Színházban
„Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak” – írta a rövid közleményében.
Brutális támadás, sokk és készülő zavargások Belfastban, ahol egy bevándorló megpróbált lefejezni egy embert az utcán
A járókelők akadályoztak meg egy szudáni bevándorlót a vérengzés befejezésében, a rendőrség súlyos utcai jelenetektől tart.
Játékost cserél egymással az Atlético Madrid és a Juventus
Pénzmozgás is lesz a könyvelések miatt.
Kegyetlen csapást mért Ukrajna Oroszországra: óriási robbanások rázták meg az országot, lángokban állnak az olajelosztók
Ukrajna olajlétesítményekre mért csapást Oroszország területén és a megszállt Krím-félszigeten, miközben az orosz támadások civilek...
Vége az árrobbanásnak? Fontos fordulat történt a hazai ingatlanpiacon
A hirdetési árak lassabban emelkednek, a vevők nagyobb alkukat tudnak elérni, és a prémium kategóriában már tényleges árcsökkenések is...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


