Tizenkét csapat jutott tovább a Magyarország étele 2023. szakácsversenyen
Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén szombaton Felcsúton.
A tökéletes magyar étel titka az alapanyagok minősége, mennyisége, a készítési és tárolási eljárások mellett egy titkos összetevőhöz köthető, ez pedig a nemzeti összetartozás és a hazaszeretet - hangsúlyozta a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Magyarország étele 2023. szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén.
Sölch Gellért szerint a versenyzők nem kis feladatra vállalkoztak, hiszen olyan étel elkészítését vállalták, amire egész Magyarország és a Kárpát-medence büszke lehet. Úgy vélte, ehhez a kiváló felkészültség mellett figyelembe kellett venniük az évszázados tradíciókat.
Az elődöntőt holtversenyben nyerte a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével és a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata Bíbor hajnal névre hallgató ételsorával. Sölch Gellért említést tett arról is, hogy a kormány a mostani bizonytalan időkben is igyekszik stabilitást vinni az élet minél több területére, többek között az élelmiszer ellátásba is, ezért vezették be az élelmiszere árstopot, ami április 30-ig van érvényben.
Endrédi Zsolt zsűrielnök, az art'Otel Budapest konyhafőnöke elmondta, hogy változatos konyhatechnikákkal találkoztak és minden versenyzőnek elmondták, milyen hibákat követtek el az étel készítése során, miben kell javítaniuk a döntőig.
Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke kiemelte: a magyar gasztronómia akkor újulhat meg, ha a szakma is megújul, s ehhez a Magyarország étele verseny kiváló alapot ad.
Elmondta, hogy hét ország állampolgárai vettek részt a viadalon és volt egy 100 százalékosan szíriai csapat is a nevezők között.
Az idei verseny tematikája kötődik Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.
A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely Magyarországról származó öko, vagy hazai védjegyes termék.
A döntőt március 18-án rendezik meg, szintén Felcsúton, a Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában. (FOTÓ)
hírek innen, onnan
Ki van simulva Győrfi Pál - a volt mentőszóvivő a Szigeten bulizott
Nyár elején derült ki, hogy Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat népszerű szóvivője 43 év szolgálat után búcsút int a...
Rossi a Vasasból is kiszemelhetett egy játékost a válogatottba: "Néha összenéztünk"
Remekül kezdte az NB I-es idényt az újonc Vasas, amely három forduló után veretlenül, öt ponttal a tabella harmadik helyén áll. A...
Váratlan dolog okozhatja a legújabb energiakrízist Magyarországon? Holnap este hatalmas fordulat jön - minden egy irányba mutat
Nagy-Britanniában arra kérik a háztartásokat, hogy a napfogyatkozás idején ne használják a mosó- és mosogatógépeket.
Tömeghipnózis és örömzene: a visszatérőkről szólt a Sziget nulladik napja
A Sziget nulladik napja volt az aduász, a jackpot, a pont az i-n, és mindemellett tankönyvi lecke arról, mitől nagyszínpados egy...
Tupac-gyilkosság: bíróság előtt a férfi, aki állítólag kiadta a parancsot
Három évtized után bíróság elé állt Tupac Shakur-gyilkosság feltételezett felbujtója: Duane „Keefe D” Davisnek most felelnie kell a...
Megszólalt Kaminski Fanny a Miniszterelnökség feljelentéséről: Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni
Ezzel a mondattal zárta bejegyzését Kaminski Fanny, amelyben a cégét, a Triton Communications-t érintő kormányzati állításokra reagált....
Radnai Márk nekiment Magyar Péternek? Szerinte „a társadalmi egyeztetés nem az, hogy két választás között néha megkérdezzük az emberek véleményét”
Radnai Márk augusztusra ígér új társadalmi részvételi platformot, amelyen követhetővé válna a javaslatok sorsa. A Tizenkét dühös...
Ez lehet az ősz kedvenc színpárja – egyszerre üde, elegáns és otthonos
Elsőre talán nem ez a két szín jut eszünkbe, ha harmonikus színpárt keresünk, pedig éppen az ellentétük teszi izgalmassá őket. Az...
Hajmeresztő felvétel: menet közben visszanyílt a Pécsre tartó expresszvonat ajtaja
A vonat ajtaja váratlanul kinyílt menet közben, és így robogott tovább az éjszakában a Pécsre tartó Fenyves Expressz. Mindezt az utasok...
Ha Trumpon múlik, még messze nincs vége a FIFA-elnök ámokfutásának
Az amerikai elnök teljes mellszélességgel kiáll Infantino mellett, szerinte a FIFA első emberének elmozdítása után a futball nem lenne...
Elon Musk szerint tíz év múlva már nem kell dolgoznunk
Elon Musk szerint az AI és a robotok tíz éven belül felforgathatják az életünket: a munka választhatóvá, a pénz pedig szinte...
Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per
A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
Brutális hőségriadó lép életbe: Mutatjuk, melyik országrészben lehet 38 fok és viharos szél
Forró napsütés és perzselő hőség vár ránk kedden, de néhol záporok és viharos széllökések zavarhatják meg a strandolást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


