Ezt olvasta már?


Tízezrek elhelyezkedését segítheti a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program

Hétfőn igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai. Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához - jelentette be kedden Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára közleményében hozzátette, keddtől már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program.

Az ágazati bértámogatás a járvány miatt a legnehezebb helyzetbe került szektorok - elsősorban a turizmus és a vendéglátás - cégeinek talpon maradásához járult hozzá - részletezte Schanda Tamás. A programban a támogatott munkavállalók bérének felét térítették meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedte, ezzel a munkabér mintegy kétharmadát fedezte - tette hozzá.

Az ágazati bértámogatás összesen több mint 87 milliárd forinttal járult hozzá a munkahelyek megőrzéséhez. A legtöbb kérelmet Budapesten nyújtották be, de számottevő volt az érdeklődés a program iránt Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben is. Az érintett munkavállalók kétharmada mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozik, több mint felük a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, közel negyedük pedig a kereskedelem, gépjárműjavítás szektorban. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már ki is fizették a cégeknek.

Az államtitkár elmondta: a kormány a továbbiakban is ösztönzi a foglalkoztatás bővítését. Június elsejétől szélesebb kör számára érhető el a Vállalatok munkaerő támogatása program, amelybe a fiatal álláskeresők mellett nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség - vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó - fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A foglalkoztatók az eddigi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintra rúgó támogatást. A program több tízezer álláskereső elhelyezkedését teheti lehetővé.

A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.

Schanda Tamás hozzátette: a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények a járványhelyzetben is fenntarthatónak bizonyultak. A tavaly júniusi foglalkoztatási mélyponthoz képest több mint 100 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A kormányzati gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően így tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon.







0
0
0

hírek innen, onnan

Túlárazás, értelmetlenség, politikai vetítés: a NER emlékműve lesz a mohácsi híd

Pontosan tudta az előző kormány, hogy semmi sem indokolja a mohácsi híd és a kapcsolódó alföldi utak kétszer kétsávos kiépítését,...

Ha ilyen ruházati cikket vásárolt, semmi esetben ne vegye fel: a hatóság visszarendelte a terméket

Termékvisszahívást rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az Aldi Magyarországgal közösen.

Nem csak az számít, hány órát alszol: ez a 3 szokás is terhelheti az agyat

Az alvásról sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint amit majd „bepótolnak” hétvégén. Egy friss, nagy mintán végzett megfigyeléses...

Kikotyogta a friss tanulmány: ez az 5 étel csökkentheti a demencia kockázatát

A szakemberek szerint a szellemi hanyatlás kialakulásában nemcsak az életkor, hanem a mindennapi szokások is fontos szerepet játszanak.

Furcsa helyeken jelentkeznek a pattanások? Ez állhat a háttérben

Nemcsak az arcon jelenhetnek meg pattanások, hanem a fejbőrön, a mellkason, a háton vagy akár az intim területeken is. A kialakuló...

Beindult a nukleáris fegyverkezés – aggasztó jelentés az atomhatalmakról

A hidegháború óta először növekszik a nukleáris arzenál: a nagyhatalmak bővítik és korszerűsítik a készleteiket.

Így mondható fel bérlőként a határozott idejű szerződés: 4 eset, amikor a tulajdonos nem vitázhat

A határozott idejű bérleti szerződés felmondása nem lehetetlen: mutatjuk azt a négy legfontosabb helyzetet, amikor a bérlő kiléphet a...

Milliókat keresett a fideszes Németh Balázs „újságírás” címszó alatt

Németh Balázs a vagyonnyilatkozatában újságíróként tüntette fel magát, amit a Fidesz által indított, beszélgetős műsorok...

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0