Ezt olvasta már?


Több ezer kft. szűnhet meg a törzstőkeemelés elmulasztása miatt

Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt - mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-nek. - Pécsi Napilap -

Madarasi Anna közölte: a három éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratát. Eredetileg ez a határidő tavaly járt le volna le, de a jogalkotó további egy évet biztosított a kft.-knek e kötelezettség teljesítésére - emlékeztetett.

A törvény nemcsak a létesítő okirat összehangolását írja elő az új magánjogi kódexszel március 15-éig, hanem a törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelését is. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról. Ezeket a változásbejegyzési kérelmeket pedig harminc napon belül, azaz legkésőbb április 14-éig kell jogi képviselő útján elektronikusan benyújtani a cégbírósághoz - mondta a szóvivő.

A fővárosban mintegy 60 ezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettséget, és még mintegy 28 ezer lehet, amelynek törzstőkeemelésre van szüksége ahhoz, hogy 2017. március 15. után is törvényesen működjön. Amely cégek ezt elmulasztják, azok ellen hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható. A kft.-k a fokozatosság elvét betartva előbb felhívásra, majd 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak - figyelmeztetett Madarasi Anna. A kötelezettség késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelmet lehet benyújtani a cégbírósághoz - tette hozzá.

Ha mindez eredménytelen marad, akkor végső esetben megszüntethetik a jogsértő módon működő céget. 2016-ban a kft.-ket terhelő kötelezettség teljesítése nem okozott fennakadást a cégbíróság munkájában, és előreláthatólag az idei határidő sem fog - jegyezte meg a szóvivő.

A cég megszüntetésének egyik módja lehet a végelszámolás, amelyet maga a cég kezdeményez, a másik a cégbíróság által indított kényszertörlés. Az utóbbi években a cégek többsége már ilyen módon szűnt meg. A szóvivő szerint ebből feltételezhető, hogy sok ezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és a vezetőiket, tulajdonosaikat nem is foglalkoztatja cégük jogi sorsa. E vállalkozások kiszűrése javítja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát - emelte ki a Madarasi Anna.

Hozzátette: a kft.-k törzstőkeemelését előíró rendelkezések célja szintén a gazdasági élet megtisztítása, a hitelezők védelme, annak elősegítése, hogy tőkeerős szerződő partnerek közötti teherbíró gazdasági kapcsolatok jöjjenek létre, olyanok vállalkozzanak, akiknek van is rá tőkéjük.

A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják. Aki például tartozást maga után hagyó, kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltilthatják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapítástól.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ha megtudod, miért tesznek az emberek salátacentrifugát a fürdőszobába, már este kipróbálod te is

Ki nem utálja, ha dohos szag van a fürdőszobájában, ami a penész vagy a gombafertőzés táptalaja? Amennyire lehet, célszerű kicsavarni a...

Sokkoló tragédia: 35 évesen hunyt el a Big Brother egykori sztárja, az ok borzalmas

A család szívfacsaró közleményben tudatta a hírt.

Késes támadó gyilkolt meg több embert a főváros közelében

Késes támadó gyilkolt meg helyi idő szerint vasárnapra virradóra kilenc embert, köztük öt gyermeket Suriname fővárosának,...

Megszólalt a gasztroenterológus – Ilyen színű banán fogyasztását javasolja

Az egészséges emésztés támogatásához nem feltétlenül van szükség drága étrend-kiegészítőkre vagy bonyolult diétákra. Dr. Saurabh...

Beszakadt a jég egy fiatalkorú testvérpár alatt, vízbe fulladtak

Bár a mentőcsapatoknak sikerült kiemelniük a gyermekeket a jeges vízből, az életüket már nem tudták megmenteni.

A karácsonyi vacsora gyilkolt Olaszországban, egy 15 éves lány és édesanyja is életét vesztette

Az édesapát is kórházban kezelik, az idősebb lánytestvér azonban tünetmentes maradt.

Sokan félnek kipróbálni: ettől a villámdiétától 72 óra alatt látványosan laposabb lesz a hasad

Sokak számára a hasi zsír leküzdése örök kihívás, és bár a hosszú távú, egészséges életmód a legbiztosabb út, léteznek...

A 70-es évek sci-fije, ami ma is megdöbbentően modern

A modern sci-fi televíziózás világa tele van gyanakvással: a technológia többnyire fenyegetésként jelenik meg, amely ugyan fejlődést...

A biztonsági garanciák a legfőbb téma Zelenszkij és Trump floridai tárgyalásán

Megérkezett Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint vasárnap este Donald Trump amerikai elnök Mar-a-Lago-i birtokára. A két vezető...

Karácsonyi tragédia: Belehalt az ünnepi vacsorába egy anya és 15 éves lánya, miután kétszer is hazaküldték őket a kórházból

A gyanú szerint egy halból és tenger gyümölcseiből álló vacsora okozta a tragédiát. Az apa szintén evett belőle, őt jelenleg is...

Lila-fehér győzelem a VI. Lázár Bence Emlékgálán

Idén is Lázár Bencére emlékeztek korábbi klubjai Kecskeméten, ahol a házigazda nyerte a hatodik alkalommal megrendezett jótékonysági...

0

Sport

Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.

Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?

A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban

A házigazda sorozatban hetedszer nyert.

Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon

Egészen eddig hallgatott a fő indokról.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.

Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.

A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.

Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest

1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

0
0

Bulvár

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét

Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.

Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban

Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.

„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában

A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.

Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett

Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.

Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál

Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han

Szoboszlai Dominik álmainak vége van, sosem játszhat a Real Madridban, ezért a játékosért kosarazta ki a klub

A Real Madrid ezért a játékosért nem kér többet Szoboszlai Dominikból.

0