Ezt olvasta már?


Több megyére másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat

Országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, a szervezet szombatra a sok eső, ónos eső, illetve a hófúvás veszélye miatt több megyére is másodfokú figyelmeztetéseket adott ki.

A szolgálat által az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: szombaton, és részben vasárnap - talán az ország északnyugati csücskét leszámítva - mindenütt újabb, jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani. A várható mennyiség általában 15-25 milliméter lesz, északnyugaton 5-15 milliméter, a Dunántúl déli felén viszont 25-40 milliméternyi csapadék is lehullhat.

A sok eső miatt Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében másodfokú, míg a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Délutántól észak, északkelet felől egyre nagyobb területen havazásba vált a csapadék. Vasárnap reggelig a legtöbb helyen összefüggő hótakaró alakul ki. Ennek vastagsága egy délnyugati-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Nagykanizsa-Miskolc városok közti széles sávban lehet a legnagyobb, akár 15 centiméter körüli, míg a Dunántúl északi felén 5-15 centiméternyi hó hullhat. Békés megye és környéke ki is maradhat a havazásból - jegyezték meg.

A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A meteorológiai szolgálat szerint emellett általában az ország északi területein hófúvásra is készülni kell. Erős hófúvás is lehet szombat este az Északi-középhegységben és annak előterében, kiemelten a Hernád és a Bodrog völgyében, éjszakától néhol a Nyugat-Dunántúlon is. Ezeken a részeken viharos, óránként 60-80 kilométeres, kis területen akár e feletti széllökések valószínűek. A havazás által kevésbé érintett Alföldön is előfordulhatnak helyenként 70 kilométer körüli széllökések.

A hófúvás veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, a fővárosra, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Kiemelték továbbá, hogy a késő délutáni, esti óráktól a délkeleti megyékben az eső nem havazásba, hanem ónos és fagyott esőbe mehet át, és viszonylag rövid idő alatt több milliméteres jégbevonat képződhet.

Az ónos eső miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Mindemellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a viharos szél miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet szombat délelőtt általában plusz 1-8 Celsius-fok között, délkeleten 9-10 fok körül valószínű. A déli órákban már csökkenni kezd a hőmérséklet. Késő estére 0 és mínusz 6 fok közé hűl le a levegő - közölte a meteorológiai szolgálat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl

Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...

Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni

Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...

Nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén

Az NNI nyomozói a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos...

A Fekete-tengeren sodródó orosz drónokat robbantott fel a román parti őrség

A Gerbera típusú drónokat a Neptun Deep gázmező közelében találták meg.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0