Ezt olvasta már?


Több mint 20 millióba került egy átlaglakás Budapesten

Tovább emelkedtek a hazai lakásárak 2016 harmadik negyedévében a második negyedéves lassulás után, de a forgalom is tovább bővült. A Balla Ingatlanirodák várakozásai szerint az idei évben már korrigálnak az árak. - Budapesti Napilap -

3,4 százalékkal emelkedtek 2016 harmadik negyedévében - vagyis július és szeptember között - az árak a használt lakások piacán, azt követően, hogy a második negyedévet még 1,3 százalékos csökkenés jellemezte. Az áremelkedés tehát ismét beindult, ahogy a forgalom is tovább növekedett - állapította meg legfrissebb lakáspiaci jelentésében a KSH. A Balla Ingatlan szerint azonban a 3 hónap múlva érkező negyedik negyedéves adatok már kevésbé derűs képet festenek majd.

 

Emelkedő árak, bővülő forgalom

2016 harmadik negyedévében 14 százalékkal nőtt a lakáspiaci forgalom, azaz ennyivel több lakást adtak el az országban, mint egy évvel korábban. Ezzel az értékkel még mindig csak közelítettük a válság előtti szintet, de nem értük el azt.

Az árak is tovább emelkedtek: ha összesítjük 2016 első három negyedévének eredményeit, akkor látható, hogy 10 százalékos tiszta áremelkedésre került sor. A tiszta áremelkedés azt mutatja, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ugyanazokat az ingatlanokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a tényleges áremelkedés mértéke mindössze 0,8 százalék volt 2015-höz viszonyítva, mivel az eladott lakások összetétele az alacsonyabb értékűek felé tolódott.

 

Egyre kisebb lakásokat veszünk

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy egy budapesti használt lakás átlagára 20,3 millió forint volt a tavalyi év első három negyedévében, vagyis 3 millió forinttal drágább, mint egy évvel korábban. A négyzetméterárak viszont ennél is nagyobb mértékben, 19 százalékkal nőttek. Ugyanis a piaci forgalom eltolódott a kisebb lakások felé, melyek a négyzetméterárakat tekintve drágábbak. Vagyis egyre kisebb lakásokat veszünk.

Az elmúlt években a budapesti, kisméretű lakások ára emelkedett a legnagyobb mértékben a lakáspiacon: 2008 óta 34-36 százalékkal. Ez azért is lényeges, mert a fővárosban az értékesített lakások átlagos alapterülete 58 négyzetméter, valamint az értékesített lakások közel kétharmada 60 négyzetméteresnél kisebb. Ráadásul a fővárosban a 40 négyzetméter alatti lakások részesedése is növekedni tudott: a korábban jellemző 25 százalék alatti értékről 26 százalék fölé emelkedett.

 

Jön a korrekció?

Az árak tehát még emelkedtek a harmadik negyedévben, de Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője szerint az azt megelőző másfél évben a fővárosra jellemző 30, de a felkapottabb kerületekben és lakástípusoknál az 50-60 százalékot is elérő áremelkedés a tavalyi év negyedik negyedévében véget ért. Egyre több jel utal ugyanis a kifulladásra: elmaradozó vevők, mérséklődő ajánlatok, növekvő alkuk. Így az eladási árak 2017 legelején inkább már csak stagnálnak, a forgalom növekedése megtorpant, a vevők pedig messze elkerülik a túlárazott ingatlanokat. A szakember várakozásai szerint 2017-ben akár 5 százalékos ingatlanár-csökkenésre is sor kerülhet.

 

Forrás: Világgazdaság







0
0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0