Ezt olvasta már?


Több mint 300 pálinkából választották ki idén az ország legjobbját

Június 28-án kihirdetik az Országházban, ki készítette 2018 legjobb pálinkáját. Az idei Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre 48 pálinkaház összesen 307 tételt nevezett, ezeket bírálta 25 szakértő három nap alatt.

A versenyre idén is érkeztek különleges, vadontermő gyümölcsökből készült párlatok, de a legtöbb nevezett tétel kajsziból, Irsai Olivérből és szilvából készült. Az eredményeket a napokban kiértékelték, de a díjátadóig csak a Pálinka Nemzeti Tanács két tagja tudhatja, ki az idei győztes.

307 különböző tételt kóstoltak végig a Pálinka Nemzeti Tanács szakértői Komáromban, hogy kiválaszthassák az idei év legjobb pálinkáit. Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny nevezői között kisebb pálinkafőzdék és nagyüzemi pálinkaházak egyaránt szerepel; volt, aki csak egy, volt aki 33 különböző tétellel nevezett.

„Minden évben szép számmal találunk gyöngyszemeket, amelyek közül sajnos csak egy viselheti az ország legjobb pálinkája címet. A verseny azonban nem pusztán ennek a fődíjnak az elnyeréséről szól: a pálinkafőzdék számára legalább annyira fontos, hogy a tételek megmérettetésével objektív szakmai visszajelzést kapjanak a munkájukról. Erre szolgál a pontszámok alapján megítélt arany, ezüst, és bronz minősítés, illetve a minták szöveges értékelése” – monda tel Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny bírái öt szempont alapján vizsgálták a nevezett párlatokat: külön pontozták az ízek és illatok karakterét és tisztaságát, és azt, hogy ezek mennyire harmonizálnak. A kóstolómestereknek a verseny előtt két egésznapos tréningen kell részt venniük, ahol referenciamintáúl szolgáló pálinkák kóstolásával frissítik fel tudásukat.

A versenyre a klasszikusnak számító tételek mellett idén is érkeztek különleges házasítások: neveztek feketecseresznye-málna, és birs-penyigei szilva pálinkával is. Az eredményeket idén június 28-án, az Országház Felsőházában hirdetik ki, addig csak a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke és a versenyigazgató tudhatja, ki készítette 2018-ban az ország legjobb pálinkáját.







0
0
0

hírek innen, onnan

Botrány Pécsett: fideszes és KDNP-s politikusok doktori címei kerültek célkeresztbe

Súlyos állításokat fogalmazott meg a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájának működéséről Barcsi Tamás filozófus. Az...

Kiadhatják Dániának a 22 éves magyar férfit, aki egy 15 éves dán lányt csalt Magyarországra, a gyanú szerint azzal a céllal, hogy szexuális bűncselekményeknek tegye ki

A Fővárosi Törvényszék elrendelte a 22 éves férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akit a dán hatóságok európai...

Kiderült a meglepő igazság: sok magyar szakember munkáját megkérdőjelezik a mesterséges intelligencia miatt

Az építőipari szakemberek közel háromnegyede szembesült már azzal, hogy a megrendelők a mesterséges intelligenciára hivatkozva...

Több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva Oroszország az ENSZ szerint

A szabadulásuk után megkérdezett ukrán hadifoglyok több mint 95 százaléka, a civil fogvatartottak 85 százaléka számolt be kínzásról...

„Mindig azt érdemes nézni, hogy kik iszogatnak Orbán Viktorral”

A volt miniszterelnök szerbiai felbukkanása is téma volt a Célegyenesben, Baka András és az energiaválság mellett.

Libanon történelmi döntést hozott

A libanoni parlament kedden megszavazta a halálbüntetés eltörlését, ezzel az ország a Közel-Keleten elsőként szüntette meg a...

„Baka András akár tovább is maradhat másfél évnél, egy elegáns köztársasági elnököt hallottunk, aki tudja, mi a dolga”

A Republikon Alapítvány vezetője szerint az új államfő parlamenti székfoglalója leginkább Mádl Ferencet idézte meg. Horn Gábor úgy...

Mennyi víz kell a veteményesnek augusztusban?

Az augusztusi melegben a veteményes különösen érzékeny a vízhiányra, de a túlöntözés is gondot okozhat. Cikkünkben bemutatjuk a...

Pezseg a marhapiac, magasak a hazai árak

Magyarországon rendkívül jól alakul a marhapiac: akár tehén, akár üsző, akár bika szép árat fizet érte a vágóhíd vagy a külföldi...

10 millió dollárt osztanak szét a Budapestre látogató világklasszisok között

Új korszakot nyithat a sportok királynőjénél a kifejezetten a tv-közvetítésekre és a nézői élményre szabott szuperdöntő.

Anne Hathawayt hamis terheshassal vádolták, frappáns választ adott

Az Ördög Pradát visel sztárját olyan kommentekkel illették a vörös szőnyeges megjelenése után, mint hogy „ez hamis és ijesztő”. A...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0